Meghalt Rip Torn

Az eredeti Men in Black-trilógia Oscar-jelölt, Emmy-díjas sztárja 88 éves volt.

A sokoldalú színész békésen hunyt el Connecticut-állambeli, lakeville-i otthonában, családja (felesége és lányai) körében. Az 1931. február 6-án a texasi Temple-ben Elmore Rual Torn Jr. néven született Torn a Texasi Egyetemen tanult színészetet, majd bevonult katonának az Amerikai Hadsereg katonai rendőrségéhez.

Mikor újra kedvet kapott a színészkedéshez, unokatestvére, Sissy Spacek járt közben az érdekében, és bejuttatta a neves New York-i Actors Studióba. Ezt követően Rip Torn szinte mindenhol és mindenben játszott, tehetsége rendkívül széles skálán mozgott. Első komolyabb filmes szerepe például jellemző módon az 1959-es A Pork Chop-domb című súlyos háborús dráma volt Gregory Peck oldalán, pályája végén pedig a Men in Black filmeknél sokkal őrültebb komédiákban is szerepelt (a Kidobósban vagy az Eszement Freddyben, Tom Greennel).

Rip Torn a Men in Blackben – Forrás: InterCom

 

A mindenre kész művész a film mellett otthonosan mozgott a tévében és a színházban is, sőt mindegyik területen kipróbálta magát rendezőként is. Tehetségét 1984-ben Oscar-jelöléssel, 1996-ban pedig Emmy-díjjal jutalmazták: előbbit a Cross Creek című életrajzi drámával, utóbbit a The Larry Sanders Show című sitcommal érdemelte ki.

Rip Torn további fontosabb munkái a teljesség igénye nélkül (hiszen hat évtizedes pályája során összesen 191 mozgóképes alkotásban játszott): Az ifjúság édes madara, a David Bowie-féle A földre pottyant férfi, a Kóma, a Macska a forró bádogtetőn, a Tűz a víz alá! című paródia, A stúdió című sorozat, a Marie Antoinette és természetesen az első három Men in Black mozi, amelyekben Zedet alakította. A művészt húga, harmadik felesége, hat gyermeke és négy unokája gyászolja.


(via Consequence of Sound)