Megvan a Queen-film új rendezője

Dexter Fletcher (Eddie, a sas) váltja a rendezői székben Bryan Singert a Bohemian Rhapsody forgatásán.

Mint arról beszámoltunk, a 20th Century Fox kiadta az útját Bryan Singer rendezőnek, miután sorozatosan nem jelent meg a Queen-film forgatásán, valamint összebalhézott a film főszereplőjével, Rami Malekkel is, és szakmaiatlansággal is megvádolták.


Bryan Singer a Hálaadásnapi szabadságolások után teljesen eltűnt, ekkor le is kellett állítani a forgatást. Pár nap után a filmstúdió úgy döntött, hogy kirúgja a rendezőt, és újat keres a helyére. Ezt a hírt Singer sem hagyhatta szó nélkül, és nyilatkozatot adott ki, melyben leírja, hogy ő szabadságot kért a filmstúdiótól, hogy hazautazhasson az Egyesült Államokba, mert édesapjának egészségügyi problémái lettek, és a rendező szeretett volna neki segíteni, illetve időt tölteni vele. Állítása szerint a stúdió nem vette ezt figyelembe, és rövid úton megvált tőle.

A film premierjének időpontját nem akarják elhalasztani, ezért már meg is van, ki helyettesíti Singert: Dexter Fletcher lesz az a szerencsés, aki megrendezheti a Queen együttesről és a frontember, Freddie Mercuryról szóló életrajzi filmet. Fletcher rendezőként, színészként és forgatókönyvíróként is aktív, legutóbbi rendezése az Eddie, a sas, amely szintén egy életrajzi film volt: Eddie Edwards-ról, a brit síugróról szólt. Ő az első brit síugró, aki 1929 óta téli olimpiára próbálta kvalifikálni magát az 1988. évi téli olimpiai játékokra való felkészülés során. Sikerült is kijutnia a Calgaryban rendezett játékokra, ahol normálsáncon és nagysáncon is az utolsó helyen végzett, de ugrásaival új brit rekordot állított fel síugrásban. Eredménytelensége ellenére az olimpián közönségkedvenc lett, ami lelkesedése mellett annak is köszönhető, hogy támogatás nélkül, önerőből kvalifikálta magát a játékokra. (wiki)

A Bohemian Rhapsody – elvileg – 2018 decemberében kerül a mozikba.

via looper.com