Miért véres a lányok szája?

Mert egy szektához tartoznak, amely csak nőkből és egyetlen férfiból áll, ahol a vérnek kiemelt szerepe van. A neves lengyel rendezőnő első angol nyelvű munkája hatalmas fesztiválsiker.

Amerika a szekták hazája, az őrült guruké, a manipulált közösségeké, és ez sok filmesnek remek alapanyag. Lehet ebből hibbant vígjátékot csinálni, de rendszerint dráma készül arról a testi és lelki kiszolgáltatottságról, amelyet a szektatagok átélnek, és amely elől menekülni próbálnak, miközben sokszor egyszerűen nincs más hely, ahová tartozhatnának. Bár a vágóasztalon sok jelenet kikerült a témából, a Volt egyszer egy... Hollywoodban is meghatározó szerepet kapott a Charles Manson vezette hippi szekta, de Mansonnal foglalkozott az ugyanekkor vetített Mindhunter - Mit rejt a gyilkos agya című tévésorozat is, és Malgorzata Szumowska (Arc, Test, Az Ő nevében) hamarosan bemutatásra kerülő filmje, a The Other Lamb, vagyis A másik bárány Pásztorát is nyilván róla mintázták.

A lengyel rendezőnő sosem riadt vissza a rázós témáktól, és első angol nyelvű filmje már az első előzetes alapján is elég rázósnak tűnik, pedig néha azt sem tudjuk, mit látunk. Adott egy kis közösség, egy békésnek tűnő, csak fiatal nőkből álló szekta, amelyet a krisztusi kinézetű Pásztor vezet. Valahol az erdőben laknak, elzárva és elzárkózva a világtól, amelynek modern vívmányait nem használják, birkákat tartanak, hogy a pásztor allegória még teljesebb legyen, hősnőnk, a tinédzser Selah pedig rajongva tekint a férfira, bár megretten attól a gondolattól, hogy a többiek szerint amint menstruálni kezd, a mesterük másként fog vele bánni. Aztán különös dolgok kezdenek történni vele, előkerülnek kések és kövek, és elszabadulnak az indulatok – csak azt nem tudjuk meg, miért. És azt sem, miért véres a nők szája.

A bárányokra kaptak rá, ahogy arra a cím is utalhat, vagy valamiféle kannibál rituálét végeztek? És ha igen, akkor ki volt az áldozat? Vagy csupán egy rémálomról van szó? Akárkinek a vére is az, a Torontói Filmfesztiválon bemutatott The Other Lamb főszereplője, Raffey Cassidy, a lány a  Holnapoliszból és az Egy szent szarvas meggyilkolásából, már ebben a pár percben is hihetetlenül meggyőző. Az arcán minden érzelem felnagyítva látszódik, nem beszélve azokról a kék szemekről. Mellette pedig ott van a Pásztorként a holland Michiel Huisman, akit sokan Daario Naharisként ismerhetnek a Trónok harcából, és akire A meghívás című kulthorrorban figyelt fel a szakma, és aki rendkívül karizmatikus, egyszerre  lágy és kegyetlen, és a kettőjük kapcsolata akármit hozhat. Mellettük ott van még Denise Gough, Kelly Campbell, Eve Connolly és Isabelle Connolly is, a filmet pedig már április 3-tól vetítik az amerikai mozik, és ugyanekkor már a VOD szolgáltatók is adják.