Minden idők 50 legjobb filmje a kritikusok szerint

Sok minden idők listája készült már a filmekkel kapcsolatban, most az Independenten jelent meg a cikk, melyben a Metacritic nevű oldalon található kritikusi vélemények és pontszámok alapján gyűjtötték össze a legjobb ötven filmet.

Ez persze azt is jelentheti, hogy némely eredmény szöges ellentétben áll a nézők véleményével, hiszen – mint tudjuk – a kritikusok másképp szemlélik az alkotásokat, máshol van számukra a hangsúly, stb. Ezért is létezhet például a lista ötödik helyén egy dokumentumfilm, de több más meglepetést is tartogat a végeredmény.

A Metacritic egy olyan weboldal, ami zenei albumok, videojátékok, filmek, TV műsorok és DVD-k értékeléseit gyűjti össze. Ezen értékelések átlagpontszáma adja a Metascore-t. A felhasználóknak is lehetőségük van pontozni a tartalmat egy tízes skálán, ezt a Metacritic külön jeleníti meg a szavazatok átlagának formájában. (wikipedia)

 A cikkben csak azok a filmek szerepelnek, amelyek több mint hét kritikusi véleménnyel rendelkeznek, vagyis az olyan filmek, amiket régebben mutattak be – A Keresztapa, Aranypolgár -, nem szerepelnek a listán, mivel az oldalukon nem szerepel sok kritika.

50. Star Wars: Egy új remény (1977)

Kritikusok pontszáma: 92/100

Felhasználói pontszám: 8,7/10

Tartalom: Réges régen, egy távoli galaxisban kezdődött a nagy kaland, amikor Leia Organa hercegnő (Carrie Fisher) két fura robottal egy alig értékelhető hologramot küldött az egyetlen Jedi lovagnak, a remeteként élő Ben Kenobinak (Alec Guinness). Az idős jedi Luke Skywalker (Mark Hamill), Han Solo (Harrison Ford) és szőrős vukija, a hatalmas Chewbacca társaságában útra kel, hogy kiszabadítsa a hercegnőt Darth Vader fogságából, és győzelemre vigye az igaz ügyet az egész Galaxisban.

49. 35 pohár rum (2009)

Kritikusok pontszáma: 92/100

Felhasználói pontszám: 6,1/10

Tartalom: Lionel párizsi vonatvezető, büszke, egyenes tartású férfi, aki felesége halála óta felnőtt és egyre szépülő lányával, Joséphine-nel él együtt. Közös létük szinte tökéletes, mégis mindketten úgy érzik, ideje továbblépniük. A lehetőséget egy cserfes taxisofőr és egy elegáns üzletember biztosítja, de semmi sem megy könnyen. Claire Denis, a francia film nagyasszonyának talán legszebb filmje, az egyik főszerepben Grégoire Colin, kedvenc tavalyi vendégünk.

48. Dühöngő bika (1980)

Kritikusok pontszáma: 92/100

Felhasználói pontszám: 6,4/10

Tartalom: Az ökölvívó Jake La Motta a brutális harcmodora miatt kapta a Bronxi Bika nevet. 1948-ban szerezte meg a középsúlyú világbajnoki címet. Sikerét, hírnevét azonban beárnyékolta zaklatott magánélete. Jake New York rosszhírű negyedében, Bronxban nőtt fel. Az utcán gyorsan megtanulta, hogyan kell lopni és harcolni, hogyan lehet keményebb mindenkinél. A magányos ifjú végül a bokszban találta meg célját, a szorítóban adta ki minden dühét. A sikert azonban nem tudta feldolgozni. A pénzét italra és nőkre költötte, a címét elveszítette, a családja szétesett, végül pedig börtönbe került. Szabadulása után egy mulatóban kapott munkát.

47. Az osztály (2008)

Kritikusok pontszáma: 92/100

Felhasználói pontszám: 7,3/10

Tartalom: François egy olyan iskolában osztályfőnök, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és hátrányos helyzetű családból jött. A nehéz helyzet ellenére a tanárokat a legjobb szándék, a kitartása és a tolerancia jellemzi. Minden erejükkel azon dolgoznak, hogy bátorítsák a diákokat és a lehető legjobb oktatást nyújtsák nekik. Ennek ellenére a különböző kultúrák és temperamentumok gyakran szítanak konfliktust az osztályban. A diákok miközben sokszor szórakoztatóak és inspirálják a tanári munkát, magatartásukkal a legelszántabb tanár kedvét is elvehetik az együttműködő munkától. Mivel François se nem körülményes se nem túl szigorú a diákok kezdetben együttműködőek, vagy legalábbis rá lehet őket beszélni a munkára. Nyíltsága gyakran meglepi a diákokat, akik közül néhányan maguk is megnyílnak előtte. François igyekszik ragaszkodni ahhoz, hogy a diákok tisztelettel beszéljenek egymással és vele is, de nehéz helyzetbe keveri magát, amikor diákjai elkezdik feszegetni a határokat.

46. Szkafander és pillangó (2007)


Kritikusok pontszáma: 92/100

Felhasználói pontszám: 8,3/10

Tartalom: Jean-Dominique Bauby a francia Elle magazin főszerkesztője volt. Negyvenhárom éves korában, 1995 decemberében agyvérzést kapott, és kómába esett. Húsz nap múlva tért magához, ám teljesen lebénult. Egyedül a bal szemét tudta mozgatni, melynek segítségével, speciális jelrendszert elsajátítva kommunikált a világgal. Helyzete ellenére Jean-Do megőrizte humorérzékét, szexualitását, az élet szeretetét. Mindez arra ösztönözte, hogy betűnként, majd mondatonként kifejezze érzéseit és gondolatait, a test csapdájába szorult lélekről, az érzelmeiről, az emberi fantázia szárnyalásáról.

45. Családi kötelékek (2000)


Kritikusok pontszáma: 92/100

Felhasználói pontszám: 8,4/10

Tartalom: A helyszín Tajpej, az egykoron álmos vidéki kisváros, ma Tajvan szíveként rohanó világváros. Egy átlagos família - férj, feleség, fiú, lány, nagymama - mindennapjait látjuk. Az apának az üzlet szorításában nincs ideje se feleségére, se gyerekeire, se önmagára. A nagymama egy agyvérzéstől lebénul és kórházba kerül. Az anya súlyos lelki válságon megy keresztül, nem látja értelmét az életének. A nagylány meg akarja tapasztalni a szerelmet, csak még nem biztos benne, hogy kivel. A kisfiú fényképezget: hogy látja ő saját szemszögéből a világot. Az eseményekben az hoz fordulatot, amikor a családfő találkozik harminc éve nem látott nagy szerelmével. Miközben igyekszik úrrá lenni a körülményeken - anyja kómában van, felesége depressziós, fivére tartozik neki, üzlettársai a háta mögött rossz döntéseket hoznak -, egyre kevésbé tud uralkodni saját érzésein, s mindent másképpen lát a régi nagy szenvedély újra felizzó fényében...

44. Még egyszer, érzéssel (2016)


Kritikusok pontszáma: 92/100

Felhasználói pontszám: 8,5/10

Tartalom: A dokumentumfilm Nick Cave és a Bad Seeds 16. stúdióalbumának, a Skeleton Tree születésének sajátos krónikája. A lemez, illetve az azon elhangzó dalok elkészítését egy személyes tragédia, Nick Cave-nek a tizenöt éves fia tragikus halála miatt érzett fájdalma inspirálta. Arthur 2015 júliusában a sussexi Ovingdean-szakadékba zuhanva vesztette életét. A fekete-fehérben, 3D-s kamerával forgatott film nyers és valódi bizonyíték arra, hogy egy művész hogyan próbálja megtalálni az utat a sötétben.

43. Llewyn Davis világa (2013)

Kritikusok pontszáma: 92/100

Felhasználói pontszám: 7,7/10

Tartalom: 1961. február, New York City. A tejfelesszájú Bob Dylan épp csak bontogatja szárnyait a Greenwich Village éjszakai klubéletében, a The Mamas & the Papas tagjai pedig még nem is találkoztak, hogy berobbanjanak a köztudatba a California Dreamin'-nel. Llewyn Davis ebben a bohém kulturális pezsgésben szeretne a folk zenében maradandót alkotni, ám az erős konkurencia mellett neki még saját problémáival is meg kell küzdenie. Inside Llewyn Davis albuma nem fogy jól, partnere öngyilkos lett, és jobb híján - pénztelenségében - kénytelen ismerősök kanapéin éjszakázni. Miközben garbós barátai csendes középszerűségben próbálják felhívni magukra a figyelmet a félhomályos bárokban, ő macska pesztonkálás helyett még egy chicago-i útra is vállalkozik a hóban és fagyban, hogy tanácsot kapjon karrierjéhez.

42. Crumb (1995)

Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám: 8,3/10

Intim portré egy vitatott képregényrajzolóról és családjáról.

41. Mennyei napok (1978)

Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám: 8,8/10

Tartalom: Chicago nyomornegyedében találkozik egymással Bill és Abby. A két fiatal egymásba szeret. Elhatározzák, hogy a nyomorúságos élet és a nehéz körülmények elől vidékre mennek, ott próbálnak szerencsét. Az amerikai Délre indulnak, de a világ előtt testvéreknek mondják magukat. Éppen aratás ideje van, sikerül elszegődniük az egyik texasi farmra. A fiatal, gazdag és jó képű farmer beleszeret Abby-be. Amikor megtudják, hogy a férfi halálos beteg, és csak egyetlen éve van hátra, úgy döntenek, hogy Abby elfogadja a farmer házassági ajánlatát. Az idilli események azonban tragédiába torkollanak.

40. Sita Sings the Blues (2009)

Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám: 8,8/10

Tartalom: A film az ókori indiai eposz, a Rámájana animációs feldolgozása Annette Hanshaw 20-as évekbeli dizőz hangfelvételeinek beillesztésével. A szerző női szemszögből mesél. A történet kiegészül egy mai korban játszódó, magánéleti ihletésű szállal. A film sűrű meséjében és látványvilágában szervesen keveredik a Rámájana kötelességtudó nőalakja a modern női sorssal. Mindkét szálon a férj elhagyja feleségét. A jelenünkben játszódó cselekménynek is van köze Indiához: az amerikai férj a szakítás előtt ott vállal munkát. A film sziporkázóan szellemes és szórakoztató, grafikája és animációja tehetségesen igényes. Ezt értékelte a legfontosabb animációs filmfesztivál nagydíja (Annecy 2008). A film szabad szoftverekkel készült és szabadon letölthető az internetről (Creative Commons License).

39. Serpa (2015)


Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám: 8,8/10

Tartalom: A Mount Everest serpa közössége beszámol a 2014. április 18-án pusztító lavináról, amelyben 16 tagjuk életét vesztette. Vajon hogyan dolgozták fel a történteket?

38. Jackie (2016)


Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám: 7,2/10

Tartalom: A First Ladyt, Jacqueline Bouvier Kennedyt a világ egyszerűen csak Jackie-ként ismerte meg. Az amerikai történelem egyik legfiatalabb elnökfelesége volt, mindössze harmincegy éves, amikor Kennedyt beiktatták. Az egész ország rajongott érte, nagy szerepe volt abban, hogy JFK elnöksége alatt gyökeresen megváltozott az amerikai közvélemény viszonya a Fehér Házhoz és az elnöki párhoz.
A fiatal, vonzó és intelligens nő felfoghatatlan nyomás alá került 1963 novemberében: dallasi látogatásukkor lelőtték közvetlenül mellette ülő férjét az őket szállító autóban. A férfi elvesztését követően Jackie-nek felül kellett emelkednie a személyes gyászán, méltósággal és állhatatosan vitte tovább JFK szellemi örökségét és mutatott példát az egész világnak.

37. Schindler listája (1993)


Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználók pontszáma: 8,6/10

Tartalom: A film főhőse, Oskar Schindler született üzletember és szerencsejátékos. A második világháború legelején elkerül a megszállt Lengyelországba és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte. Baráti kapcsolatok és némi ügyeskedés révén megszerez magának egy gyárat - a Deutsche Emailware Fabrikot - és nem győz eleget tenni a beözönlő megrendeléseknek. Könyvelője, Itzhak Stern rábeszéli arra, hogy minél nagyobb számban foglalkoztasson zsidókat, így nemcsak olcsó munkaerőt talál magának, hanem segíthet a koncentrációs táborokban szenvedő embereken. A gyár hamarosan a zsidók egyetlen menedéke lesz. 1944-ben a nácik az Endlösung, azaz a zsidókérdés végső megoldása jegyében bezáratják a helybéli táborokat, és a rabokat Auschwitzba és Treblinkába, vagyis a biztos halálba akarják küldeni.

36. Spotlight - Egy nyomozás részletei (2015)


Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám: 8,6/10

Az igaz történet alapján készült film egy bostoni újság oknyomozó munkatársainak rendkívüli munkáját követi életük egyik legfontosabb és legizgalmasabb cikksorozatának elkészítése során.
A Boston Globe új főszerkesztőt kap (Liev Schreiber), aki arra utasítja munkatársait, hogy járjanak utána egy rég óta szőnyeg alá söpört ügynek: egy helyi pappal szembeni gyerekmolesztálási vádnak. A kis csapat (Mar Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams) elképesztő, addig minden erővel titkolt, megrázó tények nyomára jut, és egyre szenvedélyesebben követik a szálakat. Amit találnak, megrázza és megváltoztatja őket. És az újságjukat. És Bostont. És az egész világot.

35. Tigris és sárkány (2000)

Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám: 7,9/10

Tartalom: Azok a harcosok, akik a Vudan-hegy szerzeteseitől tanulják a fegyverforgatás fortélyait, szinte legyőzhetetlenek: csodás képességeiket messze földön féltik és tisztelik. Ám Li hátat szeretne fordítani az örök harcnak, és elajándékozza híres kardját, a Zöld Végzetet. A kardot azonban elrabolják, és Li úgy érzi, az ő feladata, hogy ne engedje illetéktelen kezekbe jutni a legendás fegyvert. Társnője, a testőr Shu Lien kíséretében indul a rabló nyomába, aki - legnagyobb meglepetésükre - méltó ellenfele a Vudan-hegy neveltjeinek. És még nagyobb meglepetésükre: nő. A különös sorsú lány becsapja mindkettőjüket: tanítványukul szegődik, majd újra kereket old; egyikük sem tudja, barátjuk vagy ellenségük-e. Li azonban nemcsak azt képtelen eldönteni, ki a halálos ellensége. Azt sem tudja, melyiküket, ellenségét vagy szövetségesét választaná, ha végre tényleg felhagyhatna a katonáskodással.

34. A szerencse forgandó (1990)


Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám: 7,8/10

Tartalom: A nyolcvanas évek elején egész Amerika lázban égett, amikor a dúsgazdag és népszerű társasági hölgy, Sunny von Bülow minden előjel nélkül váratlanul kómába esett. Baleset történt vagy bűneset? A személyzet vallomása az előkelő, ám szegény arisztokrata családból származó férjre, Claus von Bülow-ra tereli a gyanút. A vádlottak padjára kerülő férfi általános meglepetésre a Harvard egyetem neves jogi professzorát, Alan Dershowitzot kéri fel a védelmére, aki még nagyobb meglepetésre el is vállalja azt.

33. The Servant (1964)


Kritikusok pontszáma: 93/100

Felhasználói pontszám:  8,1/10

32. Szerelem (2012)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 8,0/10

Tartalom: A film középpontjában egy egymást kamaszként szerető idős párizsi értelmiségi házaspár áll. Miután az asszony két egymást követő agyvérzésben megbénul és magatehetetlenné válik, férje nem hajlandó feleségét kórházba küldeni, hanem ő maga ápolja.

31. Maborosi (1994)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: TBD

Tartalom: Egy fiatal nő férje váratlanul öngyilkosságot követ el, hátra hagyva feleségét és gyerekeit.

30. Carlos (2010)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 7,8/10

Ilich Ramirez Sanchez, más néven a Sakál a hetvenes-nyolcvanas évek nemzetközi terrorizmusának egyik központi alakja volt, aki a palesztinpárti megmozdulásoktól eljutott egészen a japán Vörös Hadseregig. Carlos egyszerre volt baloldali szélsőséges és közel-keleti titkosszolgálatok által megfizetett opportunista zsoldos, akinek a vasfüggöny mögött létrehozott terrorszervezete a hidegháború utolsó éveiben is aktív volt. A film ennek a nemzetközi forradalmárnak a történetét meséli el, a férfiét, aki manipulált, és akit manipuláltak, aki egyformán sodródott a kortárs történelem áramlatai és saját gyarlóságai miatt.

29. Agymanók (2015)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 8,7/10

Tartalom: A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindannyiunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik - ők Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a mindennapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. 

28. A Gyűrűk Ura - A király visszatér (2003)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 8,7/10

Tartalom: Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek.

27. We Were Here (2011)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 7,1/10

Tartalom: A dokumentumfilm arról az iudőszakról szól, amikor az AIDS felütötte fejét San Fransiscóban, és arról, hogy az emberek hogyan birkóztak meg a krízissel.

26. Kerülőutak (2004)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 6,7/10

Tartalom: Jack (Thomas Haden Church) az esküvője előtt egy héttel bortúrára indul legjobb barátjával, Milesszal (Paul Giamatti) abban a reményben, hogy szabadsága utolsó hetében elcsábíthat még néhány nőt. De a kiruccanás egészen másképp alakul, mint tervezték, felbukkan az igazi nagy Ő és a feje tetejére áll a világ.

25. WALL-E (2008)

Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 8,9/10

Tartalom: WALL-E, a lánctalpas szeméttömörítő robot az egyetlen élő szerkezet a Földön, az emberiség ugyanis elhagyta a lakhatatlanná vált bolygót. A kis munkagép több száz magányos éve gyűjti a kacatokat, amikor megjelenik EVA, a modern és áramvonalas keresőrobot, aki megdobogtatja a szívét. EVA rájön, hogy WALL-E véletlenül rátalált a bolygó jövőjének és túlélésének kulcsára. Visszaindul az űrhajóra, hogy jelentse ezt a fontos hírt. A magányos kis robot EVA nyomába ered.

24. Toni Erdman (2016)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 7,1/10

Ines fiatal üzletasszony, aki csak nemzetközi karrierjének él. Apja, Winfried aggódik lánya steril és boldogtalan élete miatt, és elhatározza: újra vidámságot csempész Ines mindennapjaiba. Műfogsort és parókát ragad, és Toni Erdmannként jelenik meg Ines bukaresti irodájában. Tárgyalásokon, fontos fogadásokon és munkavacsorákon is felbukkan, és egyre kellemetlenebb helyzetekbe hozza lányát. Ines szeretné lerázni Toni Erdmannt, de a férfi nem tágít. Komikus és kínos pillanatok követik egymást, és Ines kezdeti idegessége ellenére kénytelen rádöbbenni, hogy a vidámság és szeretet nélküli élet értéktelen.

23. A bombák földjén (2009)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 7,3/10

Tartalom: Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.

22. Mr. Turner (2014)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 6,9/10

Tartalom: A festő J.M.W. Turner életének utolsó 25 éve tárul fel, Turnert mélyen megérinti apjának halála. Szoros kapcsolatban él a házvezetőnőjével, Hannah-val, akivel halálig Chealsea-ben él inkognitóban. Eközben pedig utazik, fest, arisztokratákkal találkozik, bordélyokat látogat, a Királyi Művészetek Akadémiájának tagja, ünnepelt és becsmérelt művész. Portré egy ellentmondásos személyiségről, akinek a családjához, művésztársaihoz és szerelmeihez fűződő kapcsolatai olyan felkavaróak, mint a festményei.

21. Killer of Sheep (1978)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 6,9/10

20. Ponyvaregény (1994)

Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 9,0/10

Tartalom: Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules.

19. Chihiro Szellemországban (2001)

Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 9,0/10

Tartalom: Chihiro, a tízéves, önfejű kislány meg van győződve arról, hogy az egész világ körülötte forog - épp ezért képtelen belenyugodni abba, hogy szüleivel új városba költözik, és csalódottságát meg sem próbálja leplezni az utazás alatt. Amikor az erdőben eltévedve egy különös zsákutca végére érnek, a kis család rábukkan egy sötét alagútra, amelynek másik végén szellemváros fogadja őket. Az üres utcákon fejedelmi lakomától roskadoznak az asztalok: az éhes szülők mohón a finom ételekre vetik magukat, ám hamarosan disznóvá változnak, amikor a városban felbukkannak a valódi vacsoravendégek. Az eldugott mesevilág lakói ősi istenek és más csodalények, uralkodója pedig Yubaba, a gonosz boszorkány. Chihiro csak akkor mentheti meg szüleit, ha hasznossá teszi magát Szellemországban és munkát talál magának a banya hatalmas fürdőházában.

18. A mandzsúriai jelölt (1962)



Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 8,4/10

Tartalom: Raymond Shaw úgy tér vissza a koreai háborúból, mint a legmagasabb kitüntetéssel kidekorált háborús hős. Egy őrjárat során hihetetlen hőstetteket vitt véghez, s bajtársai tanúvallomásai alapján rászolgált az érdemrendre. Több volt szakasztársának azonban visszatérő rémálmai vannak, miszerint a járőr fogságba esett, s ott kegyetlen kísérleteket hajtottak végre rajtuk. Marco őrnagy, a volt szakaszparancsnok nyomozásba kezd, s az igazság a magas politika és a nemzetközi kémtevékenység pokoli bugyraiba vezeti el.

17. 45 év (2015)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 7,5/10

Tartalom: Kate és Geoff 45-dik házassági évfordulójáig már csak egy hét van hátra. Jól haladnak az előkészületek az ünnepléshez. De egy váratlan levél mindent felborít: Geoffet arról értesítik, hogy évtizedekkel ezelőtt eltűnt régi szerelmének holttestét megtalálták egy svájci gleccserbe fagyva. Az ünnepség előkészületei ezután nem maradnak feszültség nélkül.

16. Mielőtt éjfélt üt az óra (2013)


Kritikusok pontszáma: 94/100

Felhasználói pontszám: 8,3/10

Tartalom: Lassan húsz éve hogy Jesse és Celine találkoztak a Mielőtt felkel a nap című filmben. Kilenc éve, a Mielőtt lemegy a napban a harmincas éveikben láttuk viszont őket. A trilógia záró részében már egy párt alkotnak, Párizsban élnek, és az ikerlányaikat nevelik. Az előző házasságából származó fiával, Hankkel töltött nyár hatására Jesse-t honvágy gyötörni. Szeretné, ha a hazaköltöznének, ám neje elutasítja tervét. A feszültség kézzel tapintható, őszintén beszélgetnek magukról, érzelmeikről, az életükről.

15. Nader és Simin - Egy elválás története (2011)

Kritikusok pontszáma: 95/100

Felhasználói pontszám: 8,8/10

Tartalom: Nader és Simin egy középosztálybeli házaspár a mai Teheránban. Simin válni akar a férjétől, mert az nem hajlandó elhagyni az országot és Alzheimer - kóros édesapját. Simin elköltözik, lányuk, a 11 éves Termeh Naderrel és az állandó gondozásra szoruló nagyapával marad. Nader felvesz egy gondozónőt, Razieh-t, aki mély hite miatt először nem akarja elvállalni a munkát, de körülményei mégis rákényszerítik. Egy nap Nader a sötét lakásba tér haza, ahol apja magatehetetlenül fekszik az ágya mellett. Az ügyből per kerekedik, ami fokozatosan bontakozik ki a néző szeme előtt. A szereplők céljai, szándékai állandó változásban vannak, talán még saját maguk előtt is. A tettek mögött feltételrendszerek és motívumok egész sora húzódik meg, aminek felfejtése a vizsgálóbíró feladata.

14. Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza (2012)

Kritikusok pontszáma: 95/100

Felhasználói pontszám: 6,8/10

Tartalom: 2001. szeptember 11-én támadás érte Amerikát, összeomlottak a Világkereskedelmi Központ ikertornyai, megtámadták a Pentagont, egy eltérített repülőgép pedig lezuhant. Az akciót az al-Kaida nevű terrorszervezet hajtotta végre, melynek vezetője Oszama bin Láden volt. Az amerikaiak hajtóvadászatot indítottak utána, ám a rettegett terroristának mindig sikerült egérutat nyernie. Egy kis CIA-ügynökökből álló csoport azonban nem adta fel, hogy a nyomára bukkanjon. A tízéves embervadászatot végül siker koronázta.

13. Social Network - A közösségi háló (2010)


Kritikusok pontszáma: 95/100

Felhasználói pontszám: 8,2/10

Tartalom: Mark Zuckerberg jobban ért a számítógépekhez, mint a csajozáshoz. A Harvard egyetem diákja ideje nagy részét a gépe előtt tölti. 2003-ban új ötlettel áll elő: egy olyan oldalt indít a világhálón, ahol a haverok közösségi életet élhetnek. A kollégiumi szobából indult Facebook valóságos kommunikációs forradalmat hozott, és alapjaiban változtatta meg a világot, az emberi kapcsolatokat - és megváltoztatta az alkotóját is. Hat esztendővel és ötszázmillió ismerőssel később Zuckerberg a világ legfiatalabb milliárdosa. Egykor békés, nyugodt életről álmodott, a siker azonban felkavarta mind a szakmai, mind a magánéletét.

12. Carol (2015)

Kritikusok pontszáma: 95/100

Felhasználói pontszám: 7,9/10

Tartalom: Az ötvenes évek gazdasági fellendülése idején a húszas éveiben járó Therese (Rooney Mara) Manhattan egyik nagyáruházában dolgozik eladóként, és naphosszat a jobb életről, és a szerelemről álmodozik. Egy nap találkozik a jómódú Carollal (Cate Blanchett), aki kihűlt házasságában vergődik, és amit talán csak kislánya iránti imádata tart egyben. A két nő között rögtön szikrázni kezd a levegő, és kezdetben ártatlannak induló találkozásuk az érzelmek hatására gyorsan elmélyül. Carol féltékeny és továbbra is szerelmes férje (Kyle Chandler) meg akarja kérdőjelezni a nő anyai rátermettségét, valamint erkölcsösségét. Később pedig további, mélyre elásott titok is felszínre kerül a múltból.

11. Gravitáció (2013)


Kritikusok pontszáma: 96/100

Felhasználói pontszám: 7,8/10

Tartalom: Dr. Ryan Stone-nak, a kiváló orvosmérnöknek ez az első küldetése a világűrbe, a veterán Matt Kowalskynak pedig az utolsó, mielőtt nyugdíjba menne. Éppen rutinjellegű szerelési munkát végeznek, amikor egy meteorzápor elpusztítja az űrbázist és az űrhajóstársaikat, és a két asztronautát elszakítja az űrsiklótól. Az összeköttetésük megszakad a Földdel, egymáshoz kötve sodródnak a végtelen világűrben. Hamarosan fogytán az oxigén. A félelmük fokozatosan pánikba fordul, semmi esélyük a megmenekülésre.

10. L'ecsó (2007)


Kritikusok pontszáma: 96/100

Felhasználói pontszám: 8,6/10

Tartalom: Remy, a patkány kölyökkora óta annak jegyében élt, hogy felnőve majd séfként dolgozhat az egyik párizsi étteremben. Hiszen a konyhai példaképe, Auguste Gusteau is megmondta, hogy "mindenki főzhet". A gyakorlat azonban mást mond. Remy a saját bőrén tapasztalja meg, milyen veszélyt jelent egy magafajtának, ha felfedezik a konyhában. Amikor úgy tűnik, hogy álma végképp szertefoszlik, onnan kap segítséget, ahonnan a legkevésbé sem várná: egy kétlábútól. Igaz barátra talál Linguiniban, az étterem szégyenlős, kirúgás szélén álló szemetes fiújában.

9. Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964)

Kritikusok pontszáma: 96/100

Felhasználói pontszám: 8,3/10

Tartalom: Egy amerikai légitámaszpont vezetője betegesen rögeszmés: azt hiszi, a kommunisták Amerika elpusztítására készülnek, ezért útnak indítja bombázóit a Szovjetunió ellen. Az amerikai elnök - tudomást szerezve az őrült tábornok szörnyű tettéről - azonnal felveszi a kapcsolatot az oroszokkal, akik elárulják, hogy szinte semmit sem tehetnek: ha országukat bármilyen támadás éri, egy leállíthatatlan automatika azonnal atomcsapást intéz az Egyesült Államokra.

8. Káosz (1985)


Kritikusok pontszáma: 96/100

Felhasználói pontszám: 8,3/10

Tartalom: Hidetora fejedelem átadja birodalmának irányítását legidősebb fiának, Tarónak. Szaburu, a legkisebb fiú nem helyesli apja döntését, mert mindkét bátyját túlságosan hatalomszeretőnek ismeri, s emiatt egyiküket sem érzi alkalmasnak egy egységes állam vezetésére. Az atya ezért Szaburu ellen fordul, de hamarosan kénytelen lesz belátni, hogy "lázadó fiának" igaza volt... A filmben Kuroszava Akira Shakespeare Lear király című művét meséli el, a történetet a XVI. századi Japánba helyezve át. 

7. 12 év rabszolgaság (2013)


Kritikusok pontszáma: 97/100

Felhasználói pontszám: 8,0/10

Tartalom: Northup 1841-ben, az amerikai polgárháborút megelőző időszakban az északi New York virágzó városában elismert hegedűművészként éli hétköznapjait családjával, míg egy nap tőrbe csalják, elkábítják, és eladják rabszolgának. Helyzete egyre kilátástalanabbá válik, mikor egy szadista déli ültetvényeshez kerül, Edwin Eppshez (Michael Fassbender), aki rabszolgáin kénye kedve szerint tesz erőszakot, akár a végsőkig korbácsolva, kínozva őket. Northup embertelen körülmények között több száz társával együtt az életben maradásért küzd, miközben megpróbálja megőrizni méltóságát Epps könyörtelen, beteges világban. 

6. 4 hónap, 3 hét, 2 nap (2008)

Kritikai pontszám: 97/100

Felhasználói pontszám: 7,9/10

Tartalom: Otilia és Gabita szobatársak egy kollégiumban. Munkatársak az egyetemen. Egy romániai kisvárosban járunk, a kommunizmus utolsó éveiben. Otilia kivesz egy szobát egy olcsó szállodában. Délután egy bizonyos Bebe úrral van találkozójuk. Gabita terhes, az abortuszt tiltja a törvény, és még egyikük sem volt soha ilyen helyzetben.

5. Kosaras álmok (1994)


Kritikusok pontszáma: 98/100

Felhasználói pontszám: 8,2/10

Tartalom: Két fiatal kosárlabdázót (Arthur Agee és William Gates) mutat be a film, akik öt év kitartó munkájával, tehetségüknek és némi szerencsének köszönhetően megvalósítják maguknak az amerikai álmot.

4. A Faun labirintusa (2006)


Kritikusok pontszáma: 98/100

Felhasználói pontszám: 8,6/10

Tartalom: Spanyolország, 1944. A polgárháború véget ért, de a hegyekben még harcolnak a gerillák. Carmen (Ariadna Gil) kislányával, Oféliával (Ivana Baquero) új férjéhez, a hideg, kegyetlen és autoriter Vidal (Sergi López) kapitányhoz költözik, aki Franco seregében szolgál. Ofélia nem szenvedheti az új életét, így a ház mögött felfedezett rejtélyes labirintusba menekül. Pán - védelmezője és vezetője - egy mesebeli figura meggyőzi, hogy a kislány egy mágikus királyság rég elveszett hercegnője. Hogy az elveszett igazságot megtalálja, Oféliának három próbát kell kiállnia, olyanokat, melyekre senki nem készítette fel.

3. Holdfény (2016)

Kritikusok pontszáma: 99/100

Felhasználói pintszám: 7,5/10

Tartalom: Little, Chiron és Black. Három név, melyek ugyanazon embernek három különböző életszakaszát jelölik meg, végigkísérve jellem- és személyiségfejlődésének legfontosabb részeit. A kisgyerek Little Miami leszakadó részén él egyedülálló és drogfüggő anyjával. Itt ismerkedik meg a drogdíler Juannal, és a felnőtt férfival barátságot köt a saját korosztályából kitaszított fiú. A tinédzser Chiron a nemi érés szakaszába lépve keresi identitását. Végül a felnőtt, kigyúrt, harmincas Blackkel zárul a történet, aki képes szembenézni múltbeli énjével és korábbi traumáival. 

2. Három szín: Piros (1994)


Kritikusok pontszáma: 100/100

Felhasználói pontszám: 7,9/10

Tartalom: Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiája a filmművészet egyik legérdekesebb és legértékesebb darabja. A három tétel a francia nemzeti lobogó három színét kapcsolja a forradalom három jelszavához: szabadság, egyenlőség, testvériség. A trilógia egyes darabjai e gondolatok köré csoportosulnak, de nem direkt módon, valamiféle tablót festve a történelemről, hanem az eszme lényegét, örök tanulságát megragadva. A filmek egyszerű történeteit, szinte banális sorsait áthatja a minden korban érvényes alapkérdések utáni kutatás, a művész vívódása, hogy megtalálja a válaszokat.

1. Sráckor (2014)


Kritikusok pontszáma: 100/100

Felhasználói pontszám: 7,7/10

Tartalom: Richard Linklater új filmje, a Sráckor eleddig példátlan filmes kísérlet és egyedülálló mozis élmény. Olyan fikciós dráma, amely ugyanazt a néhány színészt követi egy 12 éves időszakon át, 2002-től 2013-ig, ily módon a filmben megtett páratlan utazás egyszerre nagy ívű és intim, végigvezet a gyermekkor életörömén, a modern család mindent megrendítő változásain, és magán az időn. A film a 6 éves Masont (Ellar Coltrane) követi az ember életének legradikálisabban változó évtizedén át a családi költözések, viták, házassági kudarcok, újra házasodások, új iskolák, első szerelmek, elvesztett szerelmek, jó időszakok, ijesztő időszakok, és a szívfájdalom és rácsodálkozás állandóan lüktető keveredésének ismerős kavargásán keresztül.