Mindenki gyanús, aki normális! - Invázió

Nem kell ahhoz vicsorgó, félig elrohadt élőhalottá válni ahhoz, hogy zombik legyünk, elég a teljes fegyelmezettség és egy jól működő terv a világ feletti hatalom átvételére.

Jack Finney A testrablók támadása című ponyvaregénye a hidegháború kellős közepén, 1955-ben jelent meg, és egy évre rá elkészült belőle az azóta is klasszikusnak számító első filmes feldolgozás, amit egy sor másik követett az évtizedek során. Az idő és a politikai helyzet változásával nyilván ezek a feldolgozások már egy kicsit másról szóltak, de az alap megmarad: mi van, ha egy titokzatos erő átveszi az irányítást az egész társadalom felett, és azon kevesek, akik felismerik a veszélyt, képtelenek bármit is tenni ez ellen? A 2007-es Invázióban ugyan vannak oroszok, de nem ők jelentik az elsődleges veszélyforrást.

Baleset éri a Patriot űrsiklót, maradványai szétszóródnak az Egyesült Államok területén. A hatóságok látszólag uralják a helyzetet, de hírek kapnak szárnyra arról, hogy a roncsok között idegen anyagot találtak. Carol Bennet pszichiáter környezetében különös események történnek, de az orvosnő csak később kapcsolja össze mindezeket az űrsikló balesetével. Rájön, hogy éppen azok az emberek terjesztik a ragályt, akiknek az állítólagos influenzajárvány elleni oltásokat kell beadniuk. Az ismeretlen eredetű spóra megtámadja az ember DNS-ét, és a fertőzött fokozatosan akaratlan, lélektelen robottá alakul. A doktornő és egyik kollégája felfedezik, hogy a fertőzötteket a REM-alvásszakaszkor kibocsátott hormonok fordítják ki emberi mivoltukból. Ahogy a vírus terjed, egyre kevesebb megbízható ember marad – főleg az, aki kibírja ébren. Az álmossággal küszködve, Carol a saját fiát kutatja, aki immunis a fertőzésre, és talán a választ jelenti az invázió megfékezésére.

Nicole Kidmant mintha kifejezetten az ilyen, természetfeletti veszélyt jelentő filmekre teremtette volna a Jóisten. Ahogy ő egyszerre képes rettegni, dühös és elszánt lenni, azt más nem tudja, és most is tökéletesen hozza mindezt. Tanítani kéne csak a szemmozgását, a szája rebegését, mert zseniális, és gyakorlatilag egyedül elveszi a hátán a filmet. A partnerét és kollégáját játszó Daniel Craig ekkor ugyanis még nem számított akkora sztárnak, hogy ő legyen a történet másik pillére – ő egész konkrétan a forgatás alatt tudta meg, hogy rá osztották James Bond szerepét, abba is kellett hagynia a munkát, hogy Londonba utazhasson aláírni a szerződését. Persze más gondok is voltak a forgatással.

A rendező, Oliver Hirschbiegel, aki A bukás - Hitler utolsó napjai (2004) hatalmas sikere után a régi bevált gyakorlat szerint azonnal hollywoodi ajánlatokat kapott, a jelek szerint túlságosan is saját elképzelései szerint dolgozott. Ami lehet, hogy nagyszerű filmet eredményezett, de a Warner Bros. felülbírálta a kész produkciót, így a Wachowski fivérek, akik ma már nővérek, bizonyos jeleneteket teljesen átírtak, James McTeigue rendező vezényletével pedig utófelvételek készültek több millió dollárért, hogy csak azért is a stúdiónak legyen igaza. Sosem tudjuk meg, milyen volt az eredeti verzió, nyilván eredetibb, fordulatosabb, de emiatt se búslakodjunk.

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu