Mintha a korábbi Bond filmekből vágták volna össze a Nincs idő meghalni előzetesét

A hétfői teaser és a másnapi karakterposzterek után kijött az első trailer Daniel Craig utolsó 007-es mozijához. Nincs benne sok meglepetés.

Többször írtunk már róla, hogy a sok halasztás után 2020 áprilisában (az angol mozik 2-án, az amerikaiak és a magyarok 8-án mutatják be) végre-valahára megérkező 25. Bond film arról szól, hogy kedvenc szuperkémünk már jól megérdemelt pihenését tölti Jamaicán mint szerény kisnyugdíjas, amikor haverja a CIA-tól, Felix Leiter (Jeffrey Wright) durván megszakítja a csendes napokat.

Leiter hősünktől természetesen segítséget kérni jön, így Bond hamarosan szemtől szemben állhat a Safin nevű maszkos főgonosszal (Rami Malek), aki az előzetesben arra figyelmezteti a 007-est, hogy „csak a maga képességei halnak meg a testével, az enyémek azután is megmaradnak, amikor én már nem leszek”. Kísérteties!

Az új főgonosz mellett persze bemutatkoznak az új Bond lányok is. Lashana Lynch például egy Nomi nevű ügynököt alakít – róla merült fel ugye korábban, hogy átvette James Bondtól a 007-es címet. Ezt némileg alátámasztják a trailerben elmondott szavai is: „A világ megváltozott, Bond parancsnok. Szóval maradjon a saját sávjában.

Ha az utamba áll, golyót eresztek a térdébe… Ez mindig működik.”

Az új arcok mellett a filmben és előtte az előzetesben újra láthatjuk Ralph Fiennes-t (M), Ben Whishaw-t (Q), Léa Seydoux-t (Madeleine Swann) és Christoph Waltzot is (Blofeld). A rendező (Danny Boyle lecserélése után) Cary Joji Fukunaga (True Detective) volt, a szedett-vedett forgatókönyvet pedig a Megszállottak viadala és a Fleabag alkotójaként ismert Phoebe Waller-Bridge pofozta helyre.


(via Variety)