Mit hoz az április a mozikba?

A kőkemény március után kicsit lazítós hónap következik rengeteg gyerekmesével és gyanúsan sok osztrák dokumentumfilmmel. Nagy durranás nem lesz, de a Bébi urat már várjuk!

Az áprilist magyar film nyitja és magyar film zárja is – az utóbbiról majd később, az előbbi pedig Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba vígjátéka, a Brazilok, ahol a faluban egy focibajnokságon a cigány fiatalok is indulnának a helyi pap edzőségével, ám ezt sokan nem nézik jó szemmel.

A Power Rangers a valamikor talán nálunk is futott bárgyú szuperhősös gyerekfilm sorozat egészestés, nyilván szükségszerűen felturbózott verziója, amitől nem sokat várunk, és éppen ezért akár kellemes meglepetés is lehet. A Renegátok az, aminek látszik, kemény zsoldosfilm, amelynek hősei a náci aranyat keresnek a jugoszláv háború alatt egy bosnyák tóban, nyilván megannyi veszély közepette.

És ha már Bosznia, a valójában szerb Emir Kusturica is új filmmel jelentkezett, az a Tejben, vajban, szerelemben, aminek ő maga játssza a főszerepét is, vagyis jókora egotripről van szó, viszont nem írnak róla jókat a kritikusok. A Vén rókák viszont garanciával jön, hiszen Morgan Freeman, Michael Caine és Alan Arkin a főszereplői, akik idős korukra bankot rabolnak.

Az Amerikai pasztorál című filmdráma a brit Ewan McGregor rendezése, aki Philip Roth regényét dolgozta fel. A főszerepet merészen saját magára bízta, de mellette ott van a mindig csodás Jennifer Connelly és lázadó, a hatóságok elől bujkáló lányaként Dakota Fanning is. Azt mondják, korrekt, de nem igazán izgalmas munka, nem is ezt várjuk, hanem a Bébi urat, egy egész estés animációs filmet, ahol egy koravén baba akarja kinyomozni, miért szeretik jobban a felnőttek a kiskutyákat, mint a gyerekeket.

A Halálos iramban 8–ról aligha van mit mondani – az előző hét rész szereplői térnek vissza és nyomják tövig a gázt, bikinis csajok pedig rajtzászlókkal ugrálnak. A német Nyuszi suli jókora piaci rést fedezett fel: nyuszis történet húsvét táján! A francia Örök szerelem kevésbé gyerekbarát: a vérfertőző testvérszerelem témáját dolgozza fel.

Váratlanul elkészült az annak idején konzervatív üzenete miatt nagy sikert arató francia természetfilm folytatása, a Pingvinek vándorlása 2. – kérdés, mit lehet az eredeti történethez hozzátenni annyi év után? Még egy kört mennek a császárpingvinek? Az 1945, Török Ferenc történelmi drámája egy sokáig elhallgatott kérdést feszeget: mi történt azokkal a Holokauszt túlélőkkel, akik arra tértek haza, hogy szomszédaik mindenüket elvették. A film Szántó T. Gábor könyvéből született, és mint minden mostanában készült magyar filmben, ebben is szerepel Sztarenki Dóra és Szabó-Kimmel Tamás.

Az Alibi.com egy középkategóriás francia komédia, a 2015-ös Desierto - Az Ördög országútja kis késéssel érkezett hozzánk, de izgalmasan hangzik. Hőse egy illegális bevándorló, aki megpróbál átkelni a mexikói határon, hogy eljusson az Egyesült Államokba, de egy távcsöves puskával felszerelt, önjelölt "igazságosztó" vadászik rá – az előbbit Gael García Bernal, az utóbbit a The Walking Dead Neganja, vagyis Jeffrey Dean Morgan játssza.

Az Egy német sors című osztrák dokumentumfilm hősnője Joseph Goebbels náci propagandaminiszter egykori titkárnője, aki nyilván látott néhány hátborzongató dolgot munkaidőben. A Monster Trucks igazi tinifilm, hőse egy talpraesett srác, akinek a kocsijában egy igazi, de jóindulatú szörny bújik meg és szolgáltatója a lóerőt – ilyesmit annak idején még a nyolcvanas évek végén csináltak, de attól még lehet jó.

Az Öldöklő szerelem viszont a kora kilencvenes évek erotikus thrillereire hajaz: a gonosz  Katherine Heigl akarja benne tönkretenni volt férje új asszonyát,Rosario Dawsont, de nyilván kudarcot vall.

A francia Szívvel-lélekkel cselekménye a szervátültetés morális kérdéseit feszegeti, szóval nem az a tipikus randifilm, de remek színészek játszanak benne. És ezután jön a hónap másik nagy ígérete, Jordan Peele horrorja, a Tűnj el!, amiben egy fekete srác először látogat el fehér barátnője szüleihez – és egy vígjátékban ez vicces helyzetek sorát eredményezné, de ez egy nagyon gonosz történet és nagyon, de tényleg nagyon dicsérték a kritikusok.

Szintén horror a Bye Bye Man - A Rettegés Neve, de keveset tudni róla, és az Elveszve Párizsban című francia-belga vígjátékról sem hallottunk sokat, csak annyit, hogy egy fiatal kanadai lány keveredik egy sor valószínűtlen helyzetben, és a nyakában egy hajléktalan liheg.

A Lengemesék bájos magyar rajzfilm, Pálfi Zsolt munkája tündéri tavi lényekről, amire nyilván elvisszük a gyereket, nem úgy, mint a botrányfilmes osztrák Ulrich Seidl új dokumentumfilmjére, a Szafarira, amiben azt tudjuk meg, milyen is gazdagnak lenni és pénzért egzotikus állatokat ölni. És ahogy ígértük, az április magyar film zárja, Pacskovszky József rendezése, A tökéletes gyilkos, egy hangulatban nagyon erős, talán kissé túl erős krimi

László Zsolt főszereplésével, akit megannyi emlék gyötör, de Szabó Kimmel Tamást most sem hagyták otthon.