Mit hoz az október a mozikba?

Zavarba ejtően sokszínű lesz a hónap, nagy, kicsi, nemzetközi és magyar filmekkel, és persze a kötelező gagyi francia vígjátékokkal meg a várva várt Venommal!

Merthogy a hónap filmje jó eséllyel már az első héten megjön, a Tom Hardy főszereplésével készült Venom a rengeteg fogú, szörnyűséges kinézetű, de a nyálkás fekete bőr alatt mégis csak egy embert rejtő képregény adaptáció, ami nagyon jól néz ki, és reméljük, nagyot is szól majd – sokkal nagyobbat, mint amikor a Pókember 3-ban elsütötték a karaktert. És szintén komoly érdeklődésre tarthat számot Bradley Cooper első rendezése, a Csillag születik, amiben a főszerepet magára és az itt minden smink és maskara nélkül megjelenő Lady Gagára osztotta - mindketten zenészek benne, Bradley a kiégett veterán, Gaga a friss tehetség. Hozzájuk jár a Kékről álmodom című svájci tinifantasy és az Izlandi amazon című vígjáték egy szélsőséges környezetvédő asszonyságról.

És kapaszkodjunk meg, a második héten már 9 filmet zúdítanak ránk. Igaz, köztük van a Húzós éjszaka az El Royale-ban, amiben hét, titkokkal terhelt idegen – köztük Chris Hemsworth, Jon Hamm, Dakota Johnson és Jeff Bridges - találkozik a címbéli sötét múltú, lelakott hotelben, és mindenkinek jut egy utolsó esély a megváltására, mielőtt végleg elszabadul a pokol. Elég jól hangzik, akárcsak a Meztelen Juliet, ami Nick Hornby regényéből készült, és amiben Rose Byrne pont férje zenei példaképébe szeret bele, ami nem csoda, hiszen Ethan Hawke játssza az illetőt. Erre jön két német film, a történelmi témájú A néma forradalom, ahol az '56-os forradalom előtt tisztelgő német gimnazisták kerülnek bajba, és Az a hülye szív című vígjáték, ahol egy nagymenő srácnak kell fiatalabb, beteg barátja segítségére sietnie. A Határeset elképesztően furcsa, kicsit ijesztő svéd film noir/fantasy egy nagyon csúnya, de különleges képességgel megáldott nőről, aki végre lelki társra talál, és kiszabadul az erdőbe.

A Könnyű leckék magyar dokumentumfilm, amelyben egy fiatal szomáliai lány beilleszkedését követhetjük végig egy hazai gimnáziumban – tanulságos film. A Látlak című amerikai thrillert nehéz hová tenni, ötvözi a már kifutóban lévő tinifantasyk és a horrorfilmek vonásait: a szép Belle Thorne-t ugyanis egy jóképű srác szelleme kísérti, aki/ami nem biztos, hogy jót akar. És hasonló zsáner a Sötét folyosók, ami egy bentlakásos lányiskolában játszódik, ahol ijesztő dolgok történnek. A Tranzit című német-francia dráma, Christian Petzold munkája egy, a hatóságok elől menekülő, egy halott ember személyazonosságát viselő német férfi története, aki Franciaországból igyekszik eltűnni, ám szerelmes lesz pont abba a nőbe, akinek a férje nevét vette fel. Nyilván nem véletlen.

A hónap másik filmje jó eséllyel Az első ember, amely Neil Armstrong Holdra lépését és annak előkészületeit meséli el, Ryan Gosling főszereplésével, látványosan, szépen, díjesélyesen. De az is lehet, hogy az október Nagypál Orsi pikáns romkomjáról, a Nyitváról szól, amely egy harmincas, hosszú évek alatt összekopott pár (Radnay Csilla és Kovács Lehel) történetét meséli el, akik úgy próbálják meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. A már címében is frappáns A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt francia-indiai vígjáték, egy fiatal indiai srácról szól, aki a szerelme után Párizsba indul, ám pénz híján szekrényben utazik, ahogy azt a cím is elmondja. A Patrick - Ebbel szebb az élet kutyás angol családi film, de nem tűnik ígéretesnek, ahogy a Pelyhes - Kalandra fel! izlandi-belga animációs film is inkább csak az ornitológusokat csigázza majd fel.  

Mark Wahlberg szinte kötelező jelleggel hozza új akciófilmjét, a tesztoszteronnal kitömött 22 mérföldet egy titkos akciócsoportról, akiknek egy fontos tanút kell megvédeniük, és szintén kötelező jelleggel érkezik az új gagyi francia vígjáték, A belleville-i zsaru, amiben Omar Sy Miamiba megy arcoskodni. Szintén francia és még ennél is gagyibbnak tűnik a Legénybúcsú Bt. , amiben ütődött gallok jönnek Budapestre legénybúcsúra – az előzetestől is kirázott a hideg. Természetesen a Libabőr 2 – Hullajó Halloween is a hidegrázásról szól, de lehet rajta nevetni, nem úgy, mint a japán-amerikai koprodukcióban készült Defekten, ahol egy csapat tini kerül egy elhagyatott autóúton egy őrült mesterlövész célkeresztjébe, vagy a nagy horrorklasszikus rebootja, a Halloween az egyébként inkább vígjáték specialista David Gordon Green rendezésében.

És a végére maradt egy díjnyertes, igazi minőségi dán thriller, A bűnös, abból a fajtából, amit már rég láttunk: precíz, lenyűgöző, ijesztő és akár meg is történhetne az, hogy egy telefonügyeletre osztott rendőrnek egy gyilkosságot kell megakadályoznia. Ezt is nagyon várjuk.  

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu