Mit kell tudnunk a Zsivány Egyesről?

  • Vízer Balázs

Hamarosan a nyakunkon az első Star Wars antológiafilm, ami más, mint a már ismert trilógiák, közben mégis olyan. Egyáltalán, mi az az antológia és mennyire zsivány a zsivány?

Miután a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, a stúdió bejelentette, az új Star Wars-trilógia mellett tervezik teljesen önálló Star Wars-filmek bemutatását is, amiket fantáziadúsan antológiafilmeknek neveztek el. Maga Lucas már az első Star Wars film sikere után ilyesmiről ábrándozott, és ezen az úton haladtak a képregények és a rajzfilmek is, de úgy tűnik, a Mickey egeres stúdió kellett az álom megvalósításához, és a legelső a 2016. december 15-én mozikba kerülő, kissé összetett címűre sikerült Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet lett.

A Zsivány Egyes furcsa helyről származik, egész pontosan egy Star Wars-veterántól, az Industrial Light & Magic Oscar-díjas trükkmesterétől, John Knolltól. Miután Kathleen Kennedy elfoglalta a Lucasfilm vezetői székét, Knoll az elsők közt volt, akik az ötletükkel bekopogtattak az irodája ajtaján, és 20 perc alatt sikerült Kennedyt meggyőznie.

Amikor filmötlet zöld utat kapott, Kiri Hart, a Lucasfilm történetfejlesztési részlegének vezetője Gareth Edwardsot szemelte ki rendezőnek. Edwards ajánlása az első nagyjátékfilmje volt,. a mindössze félmillió dollárból készült 2010-es, valóban lenyűgöző Monsters volt - második filmje már egy szuperprodukció, a 2014-es Godzilla lett -, ahol még szinte mindent ő maga csinált, írt, rendezett, fényképezett és minden különleges effektust ő készített, s aki látta a filmet, az tudja, hogy ezekből egyrészt volt bőven, másrészt úgy néztek ki, mintha ötvenszer annyi pénzből készültek volna.

A forgatókönyv vázlatain Gary Whitta (A Föld után) dolgozott csaknem egy éven át, pedig ő korábban többször is élesen kritizálta Lucas előzménytrilógiáját. Az ezt követő fél évben az Oscar-jelölt Chris Weitz (Egy fiúról, Z, a hangya) fejezte be a könyvet, amelyet a hírek szerint Hollywood egyik legkeresettebb szkriptdoktora, Christopher McQuarrie is átdolgozott nem sokkal a forgatás kezdete előtt. A 2016 nyarán zajló utóforgatáshoz már egy negyedik író, Tony Gilroy (Bourne-filmek) írt kiegészítő dialógusokat, aki időközben a Lucasfilm sztori csapatának konzultánsa lett.

A sok átírás és kiegészítés persze nagy sajtóvisszhangot kapott, egyesek szerint ez arra utal, hogy félkész anyaggal vágtak neki a munkáknak, de az ilyesmi egy nagy költségvetésű produkciónál gyakran megesik.

A film forgatása 2015 augusztusától 2016 februárjáig tartott. A munkák jelentős része a londoni Pinewood stúdióban és a szintén angol Elstree stúdió zajlott, míg a lázadók bázisának kulisszáját a kelet-angliai Cardington világháborús repülőgéphangárjában építették meg. A filmbéli Jedha bolygó jeleneteit Jordániában vették fel, de Izland déli partvidékén is járt a produkció, tavaly decemberben pedig a Maldív-szigeteken forgatott a Zsivány Egyes stábja, amiért eléggé irigyeljük is őket. A filmet ajtóinformációk szerint 6K felbontású digitális kamerákkal forgatták, és idén nyáron 4-5 hét utóforgatást is tartott a stáb.

A Zsivány egyes cselekménye nem sokkal az első Csillagok háborúja-film, az Új remény előtt játszódik. A Birodalom korában járunk, amikor az Uralkodó hatalma megdönthetetlennek látszik, a Jedi-lovagok pedig kihaltak.

Gareth Edwards realista hangvételű, valóságosnak és naturálisnak ható háborús filmként írta le történetet, sokak nagy örömére a visszatérő, kissé modernizált birodalmi lépegetőkkel és ezernyi más, spéci lézer és nemlézer fegyverrel. Hőseink lehetetlennek tűnő küldetésre vállalkoznak, a készülő Halálcsillag tervrajzait akarják ellopni, mire oly sokan szisszennek fel. Tényleg, megint egy halálcsillag! Nem jutott jobb az eszükbe?

Ez azonban, ha nem tévedünk oltári nagyot, nem egy új Halálcsillag, hanem A Halálcsillag, amelynek terveit Leia hercegnő juttatja majd valamikor később – persze valójában sokkal korábban – a rebellisekhez. Ennek köszönhetően a rajongók már gyártják az elméleteket, ezernyi részletből következtetnek arra, milyen rég ismert karaktereket rejtettek el a készítők. Látni vélték már R2D2-t, Boba Fett kesztyűjét és még sorolhatnánk, de azt hiszem jobb lesz mindezt majd a moziban felfedezni.

Zsivány egyes

De kik is a film hősei? A Zsivány Egyes elsőként bejelentett főszereplője a 2015-ben Oscar-díjra jelölt Felicity Jones (A mindenség elmélete) volt. A 31 esztendős angol színésznő lesz Jyn Erso, aki bűnözőként kezdi, de amolyan Jeanne d‘Arcká válik a történet folyamán. A múltja korántsem tiszta, ám a lázadóknak nagy szüksége van rá és alvilági tapasztalataira.

A társa Cassian Andor kapitány (Diego Luna) lesz, a lázadók hírszerző tisztje, és a csapat megbízható tagja Chirrut Imwe (Donnie Yen) egy vak harcos, szerzetes, a mesterlövész Baze Malbus (Wen Jiang) Chirrut hű barátja, Bodhi Rook (Riz Ahmed) a csapat pilótája és K-2SO (Alan Tudyk) a film lázadó csapatának harci droid tagja. Fontos szereplő még Saw Gerrera (Forest Whitaker), egy Birodalom ellenes terrorista, aki a felkelés radikális szárnyát képviseli – és a „radikális” szó sosem jelent jót egy karakter leírásában.

A Birodalomat a Halálcsillag „projektfelelőse”, Orson Krennic (Ben Mendelsohn) képviseli, egy gonosz agytröszt, de a készítők 2016 júniusában elismerték, hogy felbukkan Darth Vader is a filmben, akinek a hangját ezúttal is James Earl Jones szolgáltatja. Reméljük ezúttal is fojtogat majd telekinetikusan egy-egy visszabeszélő alárendeltet.

Egy jelenetfotón sem látszik, csak néhány előzetesben szerepel Mads Mikkelsen, aki Jyn apját, Galen Ersót alakítja majd tudósként, akinek tudására a Birodalom és a lázadás is igényt tartana. A

szereplőgárdára aligha lehet panasz, a hazájában félistennek számító Donnie Yen és a sokoldalú, író-rendező-színész Wen Jiang (Ördögök a küszöbön) hangsúlyos szerepeltetése azt jelzi, hogy a Zsivány Egyes elkészítésénél nagyon is figyelembe vették a távol-keleti piac igényeit, ami nem rossz dolog. Ahogy az sem, hogy Az Ébredő erővel ellentétben ezt a filmet nem vezeti fel egy rakás ócska promóciós ajándéktárgy, Zsivány Egyes mirelit csirke, üdítő és egyebek.

És mire számítsunk még? Hamarosan jön a következő antológia darab, a Han Solo-film, amin Lawrence Kasdan forgatókönyvíró (A Birodalom visszavág, A Jedi visszatér) már 2012 óta dolgozik, és amely a fiatal Han Solo kalandjairól fog szólni a nehezen kiejthető nevű, de rendkívül tehetséges Alden Ehrenreich címszereplésével. A filmet a Chris Miller - Phil Lord páros (A Lego-kaland) rendezi, és 2018. május 25-én kerül a mozikba. Simon Kinberg (X-men, Mr. és Mrs. Smith) szintén dolgozik egy antológiafilmen, amit a Han Solo projekt miatt kicsit hátrasoroltak, és nagyon remélem, hogy valakinek végre eszébe jut egy wookie antológia filmet is elkészíteni, mondjuk Chewbacca előtörténetével. És persze ott van a „rendes” Star Wars széria még pár résszel, azt se felejtsük el.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu