Na, milyen nagy költségvetésű sci-fit hoztak össze a kínaiak?

A The Wandering Earth-t az Egyesült Államokban is forgalmazzák.

A 2016-ban alapított CMC Pictures az egyetlen kínai cég, amely világszerte is forgalmaz filmeket. Már eddig is több mint egy tucat hazai alkotást mutattak be Amerika-, Ausztrália- és Európa-szerte, illetve az országon kívüli ázsiai területeken, de ezeket nem forgalmazták túl széles körben, hiszen elsősorban a helyi kínai közösségeket akarták elérni velük. Hosszú távú céljaik között szerepel azonban, hogy a nemzetközi közönséget is megszólítsák, és ennek első lépcsőjét az ország első nagy költségvetésű sci-fijének észak-amerikai bemutatása jelenti.

A The Wandering Earth több mint 50 millió dolláros költségvetésből készült, és az a Wi Jing a sztárja, aki a Kínában rekordbevételt elért, 850 millió dollárt kaszáló 2017-es Wolf Warrior 2. című katonai témájú akciófilmnek volt az írója, rendezője és főszereplője. Ez azonban inkább a kínai nézőknek számít csak, az már viszont vonzó lehet a nemzetközi közönségnek is, hogy a sci-fi a 2015-ben Hugo-díjjal jutalmazott Liu Cixin egyik novellája alapján forgott.

A film Kínában február 5-én indul, 8-án pedig erős észak-amerikai nyitást terveznek neki: 22 városban kezdik el vetíteni az Egyesült Államokban, és három-háromban Kanadában és Ausztráliában. A The Wandering Earth távoli jövőben játszódó sztorija szerint a Nap hamarosan felrobban, ezért az emberiségnek a Naprendszeren kívül, a mélyűrben kell új otthont keresnie. A küldetésben pedig mint a világ vezető hatalmának, Kínának van a leginkább kulcsfontosságú szerepe.

Az előzetes alapján a sztori és a látvány abszolút hozza az amerikai sci-fikben látottakat, bár az ehhez hasonló alkotások mára kicsit lecsengtek, hiszen főleg az 1998-as Armageddon idején voltak divatban. A CMC Pictures viszont biztosra megy, és a sci-fin kívül visz az amerikaiaknak egy másik művet is: a Pegasus egy kínai híresség, az autóversenyzéssel, blog-, illetve regényírással egyaránt foglalkozó, magát rendezőként is kipróbáló Han Han autóversenyzős filmje, amit szintén február 5-én mutatnak be mind a kínai, mind az amerikai mozik – utóbbi országban 19 városban indul, míg Kanada- és Ausztrália-szerte tizenegyben.


(via The Hollywood Reporter)