Ne legyél már olyan svéd! - A négyzet

Egy jóravaló és jómódú svéd férfit az utcán zsebelnek ki és fosztják meg akaratlanul is a méltóságától - mert megbízott valakiben, és hajlandó volt segíteni. Merthogy egy svédtől nem olyan könnyű segítséget kérni!

Mitől fél egy svéd? Hát speciel nem a kangörcsben fetrengő, Soros pénzelte migránshordáktól, hanem attól, hogy kínos helyzetbe kerül mások előtt. Retteg attól, hogy visszaélnek bizalmával, de attól is, hogy nem képes megállni a helyét vészhelyzetben. Erről szólt a legjobb svéd kortárs rendező, Ruben Östlund legutóbbi, 2014-es munkája, a Lavina, és erről szól a Cannes-ban fődíjat kapott A négyzet is. Mert nem könnyű minden helyzetben kimért, higgadt svédnek lenni, ahogy azt hősünk egyik, amúgy bevándorló kollégája meg is jegyzi.

Christian sikeres múzeumi kurátor, jól fésült, jól karban tartott késő negyvenes férfi, aki csak abban különbözik a reggeli forgatagban munkába igyekvő többi középosztálybeli svéd férfitól, hogy az ő nyakában elegáns sál van, orrnyergén designer szemüveg, hadd lássák, ő művészettel foglalkozik. Amiről bárhol bárkinek képes szónokolni, és az sem baj, ha mondanivalójának éppen nincs semmi értelme. Tökéletes élete azonban egy reggel a feje tetejére áll, amikor három ügyes, amúgy svéd szélhámos fényes nappal zsebeli ki a múzeum előtti forgalmas téren. Hősünk nem hagyja annyiban a dolgot, és mivel a telefonja bekapcsolva maradt, ahelyett, hogy a rendőrséghez fordulna, maga ered a tettesek nyomába. Amiből semmi jó sem sülhet ki.

Östlund egy teljesen hétköznapi szituációt kezd el úgy kibontani, hogy az fokozatosan kezd egyre abszurdabbá válni, miközben gyakran ő maga sem segíti a nézőt az egyre zavarba ejtőbb szituációk során, amelybe főhősét folyton belerángatja. Mert amint egy konfliktus megoldódni látszik, rögtön előjön egy másik, vagy az előző folytatódik valami egészen más formában. Némi kapaszkodóként szolgál persze, hogy a művészet világában járunk, ahol mindenki a valóság szubjektív érzékeléséről papol, ahol bármi megtörténhet a múzeum falain kívül és belül is, ahol egy performansz akár nemi erőszakba vagy lincselésbe is torkollhat, és a néző – a filmbeli és a moziban ülő egyformán – képtelen eldönteni, hol húzódik a határ, és mikor lépte át azt valaki.

És erről a határról szól A négyzet. A cím egy művészeti installációt jelöl, és azt jelképezi, hogy meg kell egymásban bíznunk, segítenünk kell a másikat. De nem tudunk segíteni, mert nem akarunk, vagy, mert félünk, hogy átvernek minket. A film eleji kizsebelés is úgy zajlik, hogy egy rettegő nő hősünk segítségét kéri, mert üldözik, és ő segít is – majd keserűen konstatálja, hogy átverték a palánkon. A „segítség” szó még ezerszer hangzik el a filmben, és a magát egyre szürreálisabb helyzetekben találó hősünk – vagy bárki más - soha nem tud rá megfelelő választ adni. És ilyenkor persze a társadalmi egyenlőtlenségeket emlegeti.

A négyzet

Östlund elképesztően tehetséges rendező, aki másodpercek alatt képes teljesen más irányba elvinni a történetet, és mindezt úgy, hogy maga a film mindvégig teljesen egységes marad. Ami egyszerre maró társadalmi szatíra, már-már futurisztikus egzisztencialista dráma és görbe tükör a modern művészetből élők előtt. Merthogy szinte minden, amit a filmben látunk, beleértve a címadó installációt és az elvadult performanszt is, megtörtént, előadták, megnézték, megvitatták és rendszerint óriási sikert aratott, akármekkora blődség volt. Csak ugyebár az van, ha valaki túl sokat beszél a másik hibáiról, mások korlátairól, akkor ehhez szükségtelenül egy kicsit kegyetlennek, kicsit gonosznak kell lennie. És Östlund egy kicsit gonosz.

Értékelés: 8/10

A négyzet

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu