„Nem akartam egy szereppel kilőni magam az űrbe” – Szabó Kimmel Tamás interjú

Kedves szélhámosként érkezik meg Szász Attila filmjében, hogy romantikus hőssé váljon, mi pedig a forgatásról és arról kérdeztük, miért találják meg bizonyos típusú szerepekkel. 

Te már dolgoztál a Szász Attila és Köbli Norbert párossal A berni követen, miben különbözött ennek a filmnek az elkészítése?

Azért is volt más, mert A berni követ egy nagyon megfeszített 17 napos forgatás volt, és Attiláéknak az volt az első közös munkájuk, és az volt az első közös munkám velük, ott ismerkedtünk egymással. Az Apró mesék egy közel negyven napos forgatás volt, sokkal nehezebb körülmények között, sokkal vastagabb történettel, és nekem sokkal nagyobb szerepem volt benne – csak egy jelenetben vagy kettőben nem voltam benne. Illetve eltelt azóta négy vagy öt év, és mindannyian eléggé sokat értünk és jó értelemben öregedtünk. Sokkal nyugodtabbak voltunk, sokkal nagyobb volt a bizalom egymással szemben mindenki részéről, de a kíváncsiság megmaradt egymás felé. Szerintem nagyon fontos egy filmnél, hogy a rendező és a színész, illetve az író és a színész között jól működjön a bizalom.

Eredetileg is rád gondoltak, vagy volt valamilyen szereplőválogatás?

Volt casting, de Norbi előtte megsúgta, hogy rám gondolt, miközben ezt a szerepet írta, amivel egyrészt sikerült egy baromi nagy terhet a vállamra rakni, hogy akkor ennek meg kell felelni, másrészt, ahogy olvastam a forgatókönyvet, én magamat láttam benne, és nem nagyon tudtam mást rá elképzelni. Nyilván ilyenkor persze önző a színész, és nem akár mást elképzelni a szerepre, de én tényleg nem tudtam mást elképzelni, és nagyon akartam bizonyítani Attilának, hogy a filmbeli Hankó Balázs én vagyok. Ő aztán nem azt mondta - és nagyon respektálom érte -, hogy az te vagy, hanem azt, hogy nézzük meg az összes harmincas férfi színészt, aki szóba jöhet, persze téged is, és majd meglátjuk, hogy van-e nálad jobb, vagy jól gondoltuk, hogy te felelsz meg. És tényleg volt egy másfél hónapos válogatás, amire bementem én is, csináltam a dolgokat, és én maradtam egyedül a legvégén, szóval úgy érzem, sikerült őt meggyőznöm.

Érdekes, hogy nagyon megtalálnak ezekkel a koramúltban játszódó történetekkel. Miért lehet ez? A hajad miatt?

Nem tudom, biztosan a fizimiskám miatt, hogy van egy ilyen “familier” arcom, de persze igazából a rendezőket kéne megkérdezni. Pont nemrég tette fel nekem valaki ugyanezt a kérdést, és akkor esett le nekem is, hogy az elmúlt években csak két filmem volt, ami a mában játszódott, A tökéletes gyilkos és a Pappa pia.Úgy látszik, hogy ezek a múltba írt történetek nekem jobban állnak.

Én is elő akartam hozakodni A tökéletes gyilkossal, mert szerintem nagyon jól áll neked, és színészileg is nagyobb kihívás, ha a karakterednek van egy sötét oldala…

Igen, alapvetően én is ezt gondolom. Ez egy olyan ország, hogy csinálsz egy valamit, mondjuk leforgattam a Made in Hungariát, utána évekig csak ebben tudnak gondolkodni, csak ilyesmire hívnak, mert te vagy a jó fiú, meg te leszel a laza, vicces szerelmes srác. Nekem hét-nyolc évembe telt, hogy ezzel szembe menjek, hogy ugyanolyat ne vállaljak, hogy ne menjek el utólagos promóciós koncertekre és hasonlókra. Nem akartam, hogy ez rám ragadjon, mert mindig hosszú távban gondolkoztam, és nem akartam egy szereppel kilőni magam az űrbe. És aztán szép lassan elértem – és ez magamnak volt egy nagyon nagy önigazolás – hogy kevés szerepvállalással, kevés megjelenéssel is működjenek a dolgok.

Aztán egyszer csak megkeresett Török Feri az 1945 című filmmel, megkeresett Mundruczó Kornél, megkeresett aztán Szász Attila is A berni követtel. Nekem A berni követ adta vissza a filmezésben azt az érzést, hogy „Ó, ez a csávó nem csak az, amit eddig tudtunk róla, hanem tud kicsit komolyabb dolgokat is!’, de ehhez kell a bizalom egy rendezőtől, hogy ő mennyire kíváncsi rád, és mennyire akar gondolkodni benned más dologban is. Nézd meg, van egy csomó színész, aki mondjuk egyszer játszott el egy ellenszenves maffiavezért, és onnantól bármit csinálunk, abban ő lesz a gonosz.

Én az olyan szerepeket is szeretem, amik többrétűek, amik nem csak feketék és fehérek, mint ahogy te meg én sem vagyunk csak jófejek, ahogy most itt ülünk egymással, hanem nyilván neked is meg nekem is van olyan oldalunk, amiket a nagy nyilvánosságnak nem feltétlen mutatnánk meg. Az ember ilyen, és ha már az igazságkeresés a szakmám egyik legfontosabb része, a karakternél is az a lényeg, hogy megismerjük ától cettig, hogy hiteles legyen. És ez teljesen rímel arra, hogy egyre jobban vonzódom az olyan szerepekhez a színházban is, ami nem csak egy jófiú, és nem csak egy szerelmes fiú, hanem, ha már jófiú vagy szerelmes fiú, akkor mi az, ami egy kicsit sumákabbá, kicsit sötétebbé, koszosabbá teszi, és most már tudatosan dolgozom ezen.

Ebben a szerepben nem kellett külön dolgoznom ezen, itt megvolt ez, különösen az elején, amikor megismerjük a szélhámost. Kimaradt a filmből egy jelenet a szőke hajú lánnyal, akinek az első történetet kezdem el mesélni, hogy jövök el, és az összekuporgatott kis pénzét nyújtja át, és akkor megszólal hátulról a kislánya hangja, hogy „Anya, éhes vagyok!”, én pedig ránézek, de azért elveszem a pénzt. Vagyis eggyel szemetebb csávónak volt megírva, de nem feltétlen baj, hogy ez a rész kimaradt.

A kivágott jelenetről jut eszembe: színházi színészként ott vagy a próbákon, tudsz mindent a szerepről és a darabról, tudod, milyen lesz a vége, a filmben viszont nincs ilyen rálátásod. Nem furcsa érzés ez?

Igen, ráadásul egy filmnél a jeleneteket nem kronológiai sorrendben vesszük fel, van, amikor a legutolsóval kezdjük, és neked azt nagyon jól kell tudnod, hogy akkor, ott állapotban hol tart a figurád, és ehhez egy igazán jó rendező is kell, mert nagyon ritka, hogy olyan rendeződ van, aki tényleg arra született, hogy rendezzen. Szász Attilával egyáltalán nem voltam zavarban, mert mi előtte sokat próbáltunk, de már A berni követnél is voltak próbák. Ami nem jellemző ebben az országban, holott külföldön, mondjuk Amerikában van egy több hónapos próbafolyamat, hogy mire a kamera elé állsz, ne ott kelljen improvizálni, és gyerünk, csináld a szerepedet, hanem van egy biztos talaj, amin megállhatsz. Attila ebben nagyon, nagyon profi volt, és szeretem benne, hogy ennyire igényes.

Valóban nehezebb filmet forgatni, és a színházban is most már azt látom, hogy mindig kell még egy év a premier után nekem, mert a premier szerintem csak egy állapot. Azt nem tartom egy végleges formának, és tök rossz, hogy pont arra jönnek a kritikusok, mert ott úgy esik, ahogy puffan és akkor vagy a legizgatottabb. Aztán eltelik egy év, közben érik a dolog, és nyilván a saját kereteiden belül, de folyton alakítgatod előadásról előadásra azt a szerepet, mire rendesen beleülhetsz, miközben rájössz, hogy az ott például hülyeség, azt meg kicsit túltolom, és akkor érzem azt, hogy na, ezt jöhettek nézni. Egy filmnél viszont egy életre megmarad, amit egy tizenkét órás napban csináltál, és ez sokkal nehezebb, de közben izgalmasabb is.

Milyen volt a közös munka a filmbeli partnereddel, Kerekes Vicával?

Mi együtt voltunk egy időben a szolnoki színháznál, mind a ketten sokkal fiatalabbak voltunk akkor, de nem volt közös munkánk, közös jeleneteink, most pedig nagyon meglepő volt. Nem láttam a filmjeit még, csak nyilván részleteket belőlük, abból pedig nem gondoltam, hogy ő ilyen alakításra képes. És ezt pozitívumként mondom, engem például a forgatáson, illetve amikor visszanéztem a filmet, meglepett, hogy mennyire jól áll neki egy ilyen komoly szerep, mennyire jól működik benne.

Fotó: Kaszás Tamás 

 

KULTÚRKEDD április 2.
KULTÚRKEDD április 2.

Kezdjétek április 2-án kedden a PORT.hu-n a napot!