Nem fogod elhinni, hogy hozták létre az új Top Gunban Iceman hangját!

Az új, mesterséges intelligencián alapuló technológiát azonban rosszra is lehet használni.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, hatalmasat megy a mozikban az új Top Gun-film, a Top Gun: Maverick – de nem ez az egyetlen szenzáció, ami a folytatással kapcsolatos. Innentől kezdve SPOILEResek leszünk. Van a Maverickben egy jelenet, amelyben a Tom Cruise által játszott idősödő, de még mindig teljes fordulatszámon pörgő figura találkozik régi ellenségével, aki azóta már a haverja lett – és persze nem más, mint Val Kilmer karaktere, Iceman.

A szóban forgó képsort némileg a valóság ihlette, mivel Kilmert 2014-ben torokrákkal diagnosztizálták. Ma már elmondhatja, hogy négy éve eltűnt a kór a szervezetéből – a daganattal való küzdelem azonban a hangjába került. Tom Cruise viszont ragaszkodott hozzá, hogy valamilyen formában a színész, illetve az általa hozott Tom „Iceman” Kazansky is benne legyen a filmben.


A megoldás az lett, hogy Iceman a sztori szerint is egy rejtélyes betegségben szenved (pontosabban ő haldoklik), ami miatt nem tud beszélni, így számítógépen keresztül kommunikál a külvilággal. Egy rövid ideig azonban hallhatjuk a hangját – ami azonban nem teljesen az övé, hiába hangzik úgy. Az elhangzott mondatokat ugyanis egy londoni startup techcég, a Sonantic alkotta meg, Kilmer régi hanganyagainak felhasználásával.

A fentebb is meghallgatható minta teljes egészében egy komputertől származik, ami a korábbi technológiához képest tízszer kevesebb adatból is sokkal tökéletesebb hangzást tud összehozni az archív hangfelvételekből. És ha most arra gondolunk, milyen csodálatos is a technika, jó, ha tudjuk, hogy

ezzel a mesterséges intelligenciával ugyanúgy vissza lehet élni, mint a deepfake-kel,

mivel mindez tulajdonképpen ugyanaz, csak nem képpel, hanem hanggal – hiszen a fenti szavak nem Val Kilmer szájából hangzanak el, hanem a számítógép algoritmusa állította össze őket, azaz ezentúl szó szerint bárkinek bármit a szájába adhatunk, ha megszerezzük valamilyen archív hanganyagát.


(via Uproxx)