Nézd meg, ahogy egy dühös mozitulajdonos szétveri a Mulan hirdetőtábláját!

Habár a magyar mozik bemutatják a Disney újabb élőszereplős önremake-jét, azokban az országokban, ahol elérhető a Disney+, rögtön a streamelős oldalon debütál – aminek nem mindenki örül.

A világszerte súlyos gondokat okozó koronavírust a mozik is megsínylették világszerte, és sok helyen csődközeli állapotba kerültek. Ha egyes intézmények újra is nyitottak a járvány enyhülésével, alig vannak nézőik, hiszen hiányoznak a nagy blockbusterek. A helyzet megmentését ezért sokan az olyan közelgő premierektől remélték, mint a Mulan és a Tenet.

S miközben a Tenetet többszöri halasztgatások után végül be fogják mutatni (Európában már augusztus 26-án, az amerikai mozikban pedig szeptember 3-án), addig a Mulant gyártó Disney stúdió másképp döntött. Ahogy azt a múlt héten a céget vezető Bob Chapek bejelentette, a kalandfilm a mozikat kikerülve rögtön a Disney+ nevű streamelős oldalon debütál.

Kivételt egyedül azok a területek jelentenek, ahol nem elérhető a szolgáltatás, így nálunk a mű szerencsére nagyvásznon lesz látható szeptember 10-től. Tőlünk nyugatabbra azonban már Európában is szinte mindenhol szolgáltat a Disney+, így ezzel a döntéssel rengeteg mozival kiszúrt a stúdió. S ahogy az a Destination Cine nevű francia filmes Twitter oldalra is kikerült, egy francia mozitulajdonos nem is tartotta magában a mérgét: krikettütővel esett neki a Mulan térhatású hirdetőtáblájának.

Franciaországban egyébként már júniusban újra kinyitottak a mozik, de a nézők fertőzéstől való félelme és a premierek hiánya miatt alig van bevételük: van olyan hely is (például a híres párizsi Grand Rex), ami bejelentette, hogy átmeneti időre inkább újra bezárnak. A Disney+-on amúgy a Mulan a szokásos havi előfizetési díjon felül további 29,99 dollárba (nagyjából 8700 forintba) kerül, és Chapek leszögezte, hogy csak egyszeri, rendkívüli eljárásról van szó – a későbbiekben nem terveznek átállni erre a modellre, és nem céljuk kiszúrni a mozisokkal.


(via The Wrap)