Nincs puskája, mégis beborít vérrel - A fegyvertelen katona kritika

  • Vízer Balázs

Az év legjobban várt háborús filmje, mondták, meg azt is, hogy Mel Gibson nagy rendezői visszatérése, és ez mind igaz, ha némi megkötéssel is.

Kinek ajánljuk? Mel Gibson rajongóinak, azoknak, akik oda és vissza vannak a háborús filmekért és persze hetedik napi adventistáknak!

Őszintén szólva nem tudom, milyen más, tényleg fontos háborús filmet mutattak még be idén, így az év legjobban várt háborús alkotása címet nyugodtan megadhatjuk Mel Gibsonnak, aki tíz év után valóban visszatért, mint rendező. Meg is tapsolták vagy tíz percen át A fegyvertelen katona végén a Velencei Filmfesztiválon. Azt azonban mégsem állíthatom nyugodt szívvel, hogy ez az eddigi legjobb munkája, vagy, hogy az a műfaj újabb nagy klasszikusa született meg, de kétségkívül hatásos darabot láthatunk, ami szó szerint zsigeri élményt nyújt.  

A film igaz történeten alapszik, így semmiféle poént nem lövünk le, ahogy azt is tudjuk, hogy Amerika végül megannyi más szigettel együtt Okinawát is elfoglalta és legyőzte Japánt. Desmond Doss története apró, de izgalmas fejezete ennek a küzdelemnek. Ő volt az első olyan katona, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, mégis megkapta a Kongresszusi Becsület Érdemrendet, Amerika legmagasabb katonai kitüntetését. Szanitécként rengeteg sebesült bajtársait mentette ki az ellenség orra elől a Hacksaw Ridge nevű magaslatért vívott harcok során. A szanitécek amúgy sem hordanak fegyvert, legyinthet erre a szkeptikus, de csak részben van igaza.

Ideális esetben az egészségügy katonák valóban nem hordanak fegyvert, ám ők is átesnek a gyalogsági kiképzésen és megtanulják a fegyverek használatát, a II. világháborúban a Csendes-óceáni hadszíntéren pedig ők is felfegyverkeztek, hiszen a japánok kifejezetten utaztak a szanitécekre és a sebesültekre.

De vissza Desmond Doss történetéhez. Gibson az első, kicsivel több mint egy órát a karakter felépítésével tölti. Megtudjuk, miért vált erőszakos, az első világháborúból megtört, keserű emberként hazatért apja miatt erőszakellenessé – bár felekezete is eleve az -, ami mellett a kiképzés során is kitart. Ebből sokan azt a következtetést vonták le, hogy Gibson háborúellenes filmet készített, pedig erről szó sincsen.

A Fegyvertelen katona a második játékrészben ugyanolyan erőszakpornóvá válik, mint annak idején A Passió, hozza A rettenthetetlen harsányságát és pátoszát, miközben nélkülözi szerintem legjobb rendezése, az Apocalypto egységességét, izgalmát és méltóságát.

Ami itt az emberi testtel a harc káoszában történik, azt nem jó nézni: mindenütt csonkolt tetemek, kiontott belek, leszakadt végtagok, de mivel folyamatosan ezt látjuk, hamar immúnisak leszünk a látványra, miközben az ismétlődő rohamok sem válnak izgalmassá. Egy 2016-ban bemutatott háborús filmtől elvárhatjuk, hogy a háborút izgalmasan, újszerűen és átláthatóan mutassa be – erre legutóbb a szintén részben Okinawán játszódó sorozat, a The Pacific - A hős alakulat a remek példa -, Gibson viszont beéri az erőszakorgiával. Bár egy órányi akciót nézünk végig, ennek mégsincs egyetlen valóban emlékezetes momentuma sem.

Az persze tagadhatatlan, hogy Gibson ugyanolyan karizmatikus rendezőként, mint színészként, és ez most is meglátszik. Újra megváltástörténetet készített, amiben kicsit az ő botrányokkal teli élete is benne van.

Desmond Dossnak szenvednie kell, hogy elismerjék elszántságát és bátorságát – és akad is néhány krisztusi pillanat -, ami régimódi, de mindig hatásos koncepció. Ennek megfelelően a filmnek is megvannak a maga nagy csúcspontjai, de érdekes módon ezek legtöbbje azelőtt adódik, hogy Doss mintegy 75 bajtársát megmentve hőssé válik. A fiatal Anthony Perkinsre rendkívüli módon hasonlító Andrew Garfield pedig remek választás volt erre a szerepre, nagy átéléssel és korántsem eszköztelenül alakítja a mindig mosolygó, meg nem értett hőst. Teresa Palmer, akit nemrég teljesen más „fazonban” látunk egy remek horrorban, az Amikor kialszik a fényben, is remek szerelmeként, Hugo Weaving  pedig több jelenetet is ellop az iszákos apaként.

A többi, egy kivétellel mind ausztrál színész viszont kevésbé jó választás – a filmet Ausztráliában forgatták, gondolom így spóroltak a szereplőválogatás során -, az egy kivétel pedig szegény tohonya, lusta, túlkoros Vince Vaughn, akinek azt sem hiszem el, hogy kétszáz métert le tud futni, nemhogy azt, hogy kőkemény kiképzőőrmester lenne. És ha már őrmestereknél tartunk: a film egy másik, hasonló igaz történetre épülő klasszikus, az 1941-es York őrmester szerkezetét követi majdnem pontról pontra. Alvin C. York szintén mélyen vallásos vidéki fiú volt, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot az első világháborúban és az a film is hosszan taglalja az előéletét. Igaz, Yorkot sikerült lebeszélni erről az ötletről és rengeteg németet ölt meg, úgy kapta meg a Becsület Érdemrendet.  

Értékelés: 7/10

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu