Nyár – Az oroszok könnyen érzékenyülnek el!

  • Vízer Balázs

Aki bátor politikai kiáltványra számít, csalódni fog, a letartóztatott orosz rendező filmje főleg nosztalgiázás, fátyolos tekintetű visszanézés a leningrádi underground zenei szcénára. Annak viszont nagyon jó.

Az egyik legfontosabb dolog, amit a Nyár című filmről tudni kell az, hogy rendezőjét Kyrill Szerebrennyikovot a forgatás vége felé letartóztatták, jelenleg is házi őrizetben van, a vád ellene sikkasztás, de az ok nyilván politikai volt. A filmet a stáb nagyrészt egyedül fejezte be, ő legfeljebb néhány jegyzetet tudott eljuttatni nekik, és bizarr módon ez adja a film legfőbb vonzerejét, hiszen a nyugati filmszakma azonnal kifejezte szolidaritását, és mindenki kíváncsi volt arra a munkára, ami miatt lecsukták a készítőjét. A Nyár a 2018-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, a kritikusok imádták – én pedig azt hittem, tényleg arról szó, hogyan ütközött meg hatalom és művészet a már roskadozó Szovjetunióban.

Ehhez képest egy sokszor nyíltan szentimentális, kicsit szomorkás visszaemlékezést kapunk a leningrádi zenei underground két meghatározó alakja, a már befutott Mike Naumenko (Roman Bilyk), a Zoopark frontembere és a fiatal, még az útját kereső koreai származású Viktor Tsoy (az egyébként félig német, félig koreai Teo Yoo), a Kino énekesének barátsága. Amit némiképpen bonyolít és próbára tesz a tény, hogy Mike felesége vonzódni kezd a férje pártfogoltjához, és ezt nem is titkolja el, sőt, engedélyt kér arra, hogy kezdeményezhessen. Nem azért, mert félt a párjától vagy olyan szervilis volt, hanem mert egy ilyen nyitott és őszinte kapcsolatban éltek. És pontosan ez az a szál, ami tényleg érdekessé és relevánssá teszi a filmet nekünk - és ehhez jön Irina Starshenbaum tényleg fantasztikus játéka -, akiknek maga a nevek és a zene nem ismerősek, legfeljebb az a rock, new wave és post-punk, ami hatott rájuk, a némiképp elvárt politikai vetület pedig csak alig vagy idézőjelbe téve jelenik meg.

Idézőjelben, mert számos jelenet végén narrátorunk, egy jól fésült szemüveges srác elmondja – az oroszok nyilván tudják ki ő, én nem - hogy mindez valójában nem történt meg. Szerebrennyikov máskor is elengedi a fantáziáját, több olyan részt is kapunk, amikor hőseink a vonaton vagy buszon hirtelen rázendítenek Iggy Poptól a Passengerre vagy a Talking Headstől a Psycho Killerre vagy valami másra, és az utazóközönség is beszáll – ez elsőre vicces, később fárasztó, és ugyanez a helyzet a kis grafikai ötletekkel, amivel néha kiszínezik a képet. Ami marad, az, ahogy a sajtóanyagban is megfogalmazták: egy nyár története, gitár, csajok, cigarettafüst, pia a zene bűvöletében. Ami önmagában nem biztos, hogy garantálta volna a rangos fesztiválszereplést és a sok dicsérő szót, mert engem például érdekelt volna, hogyan éltek az emberek – beleértve a zenészeket is - a nyolcvanas években.  

Afganisztán neve egyszer hangzik el, az is mintegy mellékesen, amikor az egyik zenészt behívják katonának, pedig meglehetősen neuralgikus pont volt ez akkoriban, politikáról nem beszélnek, csak pár fontoskodó kultúrcsinovnyik képviseli az elnyomó hatalmat. Persze mindezt kevésbé kérné számon az egyszeri kritikus az egyszeri filmen, ha nem valami egész másra számít. Amiről persze nem igazán tehet senki – ha nem számítjuk az intézkedő putyini hatóságot -, mert a film készítői bolondok lettek volna eltitkolni, hogy mi történt a rendezővel, ahogy a filmfesztiválok szervezői is fontosnak tartották ezt közzétenni, akárcsak a film forgalmazói, a kritikusok pedig innentől kezdve eleve elfogultan ültek be a vetítésekre.

Értékelés: 6/10  

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás