Nyugi, lesz Ikrek 2 – de Eddie Murphy nélkül

Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito mellé Tracy Morgan száll be harmadik ikertestvérnek.

Lassan 10 éve, 2012 óta keringenek pletykák arról, hogy Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito Eddie Murphyvel kiegészülve készítenek egy fergeteges folytatást az 1988-as Ikrekhez. Nos, ebből már nem lesz semmi, mert a 60 éves fekete komikust annyira lefoglalták az Amerikába jöttem 2 körüli teendők, hogy nem tudott időt szakítani az Arnoldékkal való közös munkára. Így most a hórihorgas Julius Benedict és a köpcös Vincent Benedict mellett felbukkanó harmadik ikertestvért Eddie Murphy helyett Tracy Morgan fogja eljátszani.

Fotó: Weiss Eubanks/NBCUniversal/NBCU Photo Bank via Getty Images

 

A rendező továbbra is Ivan Reitman, aki korábban már írt egy forgatókönyv-tervezetet Eddie Murphyvel közösen, de ebből végül csak annyi maradt meg az új verzióban, hogy Juliusnak és Vincentnek született egy fekete testvére is annak idején a génlaborban, csak erről ezidáig senki sem tudott, és a két testvér is csak felnőttként értesül róla, hogy valójában hármasikrek.

Ez a film a családról szól, és arról, hogy nem számít, mennyire különbözőek vagyunk. Ezek a fiúk kiválóan dolgoznak együtt, majd látni fogják a filmben, micsoda energiákat szabadítanak fel a másikból.

Ivan Reitman arról is beszélt a Deadline magazinnak, hogy miért Tracy Morganre esett a választása:

Régóta jó barátságban vagyok Tracy Morgannel, és mindig is tudtam, hogy a világ egyik legviccesebb embere. Úgy vélem, fantasztikus hármasikrek lesznek, átírtuk [Tracy Morgan] számára az egész forgatókönyvet. Most megyünk, és megpróbáljuk összeszedni a pénzt a forgatásra.

(via NME & Uproxx)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu