Öngyilkos túra - A Trónok harca hőse törékeny átlagember lett

  • Vízer Balázs

Nikolaj Coster-Waldau, akit a legtöbben a Trónok harca Jamie Lannistereként ismernek, most színészi eszköztárának másik oldalát mutatja be, és a cím sokat spoilerez el abból, hogy miért.

Nyilván iszonyú nehéz egy olyan témáról beszélni, mint az öngyilkosság, de van, aki úgy dönt, hogy beszél róla, vagy azért, mert személyesen érintett valamilyen módon, vagy azért, mert művészileg vagy erkölcsi értelemben érdekli a téma, és ilyen a dán rendező Jonas Alexander Arnby, illetve állandó forgatókönyvírója, Rasmus Birch. Sőt, Arnbyt az Öngyilkos túrában egy különleges kérdés foglalkoztatja, az intézményesített öngyilkosság.

Hősünk, a szomorkás tekintetű, merev szabályok szerint élő, és a jelek szerint magában mindent elfojtó Max biztosítási nyomozó, aki egy bizonyos Arthur nevezetű férfi eltűnését vizsgálja. Legalábbis vizsgálta, amíg rosszullétei lehetetlenné nem tették a munkát. Maxnek ugyanis agytumora van, a kezelés pedig sikertelennek bizonyult, és a biztos leépülés, majd az elkerülhetetlen halál vár rá. Hogy ezt ne kelljen megélnie, és, hogy mindennek szeretett felesége ne legyen a tanúja, Max önkezével vetne véget életének, de ez az út is sikertelennek bizonyul, és akkor derül ki, hogy a már említett ügyfél, Arthur a világtól elzárt Aurora Hotelből adott magáról utoljára életjelet egy videóüzenetben, elbúcsúzva a családjától, és közölve, hogy az intézmény segít véget vetni az életének.

És mire kimondhatnánk azt, hogy „Vajon hogyan talált rá a szigorúan titkos intézetre”, Max már úton is van az isten háta mögötti, a táj szerint talán Izlandon található high-tech szanatóriumba, ami egy kicsit olyan, mint egy szupergonosz rejtekhelye egy tetszőleges Bond-filmből. És itt nincs más dolga, mint várni a kijelölt, néhány nap múlva bekövetkező véget, barátkoznia a többi vendéggel, és visszagondolnia az életére. Visszaemlékszik arra, amikor a betegség erőt vett rajta, arra, hogy a felesége hogyan próbált újra és újra áttörni a hallgatása falán, és közben rengeteget sóhajtozik. És nehéz kritikát megfogalmazni egy olyan filmről, ami egyrészt ilyen komoly témát dolgoz fel, másrészt ennyire komolyan veszi magát, de itt tényleg arról van szó, hogy Nikolaj Coster-Waldau, a Trónok harca Jamie Lannisterre szomorúan néz maga elé, halkan beszél és sokat sóhajtozik. Nem tudunk meg róla szinte semmit, ahogy magáról az intézetről sem, csak azt, hogy a cél érdekében mindent bevetnek, és nem távozhat innen senki sem élve.

Ez utóbbi nem feltétlen gonoszságot jelent, ez az eredeti megállapodás része, és logikus, hogy lesz olyan, aki meggondolja magát lévén, hogy nem mindenki menekül a biztos halál elől. És mivel gyakran bolyongunk a közelmúlt emlékei között, Max tudatállapota pedig folyamatosan változik, néha mi is elkezdjük megkérdőjelezni. Azzal, hogy Arnby ennyire csakis egy ember lelkiállapotára koncentrált, valóban személyessé teszi a filmet, viszont nem megy túl mélyre vagy messzire, sokszor inkább sejtet, mint kimond dolgokat, ami a nézőt is elbizonytalanítja. Nekem, bár nem mondom, hogy nem érintett meg bizonyos pillanatokban, sokkal inkább feszélyező élmény volt az Öngyilkos túra. Még akkor is, ha Nikolaj Coster-Waldau, akit nemrég a félresikerült Dominóban láthattunk, tényleg meggyőzően érzékeny és zárkózott, Tuva Novotny pedig rendkívül bájos volt a szeretett feleségként, de nem tudtam, mit akar a rendező elmondani ezzel a történettel, ezzel a felállással. Mármint olyasmit, ami ne lenne igaz, mégis közhely, mint az, hogy nagyon nehéz elbúcsúzni az élettől és a szeretteinktől.

Értékelés: 5/10

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.