Pamela Anderson házasságának a Borat vetett véget

Sacha Baron Cohen feltárta, milyen súlyos következményekhez vezetett a Baywatch sztárjának elrablását bemutató jelenet a szabadszájú komédiában.

Annak idején nálunk is nagy siker volt a 2006-os Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika, amelynek Cohen által játszott címszereplője a sztori szerint rá volt kattanva Pamela Andersonra, és a cselekmény egy pontján úgy dönt, hogy elrabolja egy dedikálásról.

A film sok más sokkoló jelenetétől eltérően ezt úgy rögzítették, hogy előre meg volt rendezve. Baron Cohen most elmesélte, hogy ráadásul két külön alkalommal is fel kellett venniük az elrablást, mivel amikor egy könyvdedikáláson jelent meg Borat Andersonért, majd a vállán átvetve a színésznőt távozott vele, senki nem reagált semmit.

A második felvételen ezzel szemben olyan jól sikerült a dolog, hogy a színésznő állkapcsa még meg is sérült, amikor a rajongók megpróbálták megakadályozni Boratot az akciójában. Baron Cohen pedig most elárulta, hogy az esetnek lett még egy ennél is súlyosabb következménye.

Amikor ugyanis a színész megkérdezte Andersont, hogy mit szólt akkori férje, Kid Rock a szerepléséhez, a színésznő visszaírt egy üzenetet, hogy „beadta a válókeresetet”. Amikor pedig Baron Cohen rákérdezett az okára, a Baywatch-sztár annyit válaszolt: „a mozi miatt”.

„Azt hittem, hogy csak viccel”

– idézte fel a színész akkori gondolatait. Pedig nem, hiszen Pamela Anderson és a zenész házassága 2007 februárjában valóban hivatalosan is véget ért.


(via Independent)