Pasolini öt legbotrányosabb filmje

1922. március 5-én született Pier Paolo Pasolini olasz író, költő, teoretikus, nyelvész és filmrendező, aki műveiben a mennyet és a poklot is megjárta – és erre kényszerítette közönségét is. Legellentmondásosabb alkotásaiból válogattunk.

A túró (1963)

Az alkotó már túl volt két nagyjátékfilmen (A csóró, Mamma Róma), amikor megrendezte ezt a félórás, a RoGoPaG című szkeccsfilm részeként ismert rövidfilmet (a betűszó a rendezők, azaz Rossellini, Godard, Pasolini és Gregoretti nevének kezdőbetűiből áll össze), ami azonban annak idején akkora felháborodást keltett, hogy a cenzúra kivágatta a műből, a bíróság pedig az államvallás meggyalázásáért négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Pasolinit. A túró egy éhező statisztáról szól, aki egy bibliai témájú film forgatásán vesz részt (érdekesség, hogy a rendezőt Orson Welles játssza), és amikor mindenféle kalandok után végre jóllakik, SPOILER! Krisztus egyik latorját alakítva meghal a kereszten. Pasolini korábbi műveiben is az elesetteket és szegényeket dicsőítette és emelte fel, azt viszont, hogy kvázi egyenlőségjelet tett egy „lumpenproletár” és Jézus szenvedései közé, nem mindenkinek vette be a gyomra (pedig szép gondolat).


Teoréma (1968)

Bemutatásakor a Teoréma is nagy botrányt kavart a vallásos Olaszországban. A sztori szerint egy titokzatos fiatal férfi, miután nem várt vendégként megérkezik egy nagypolgári család villájába, szép sorban elcsábítja a család minden egyes tagját a szolgálólánytól a fiún és a lányon át az apáig és az anyáig. Amikor a férfi ugyanolyan váratlanul, ahogy jött, távozik, a családtagok a legkülönfélébb – köztük elég alantas – módokon próbálják meg pótolni a hiányát. A filmmel az egyszerre kommunista és mélyen vallásos alkotó szimbolikusan az érintett társadalmi osztály, a „burzsoázia” csődjét ábrázolta, legkisebb egységén, a család szétesésén keresztül, és a korabeli közönséget elsősorban a férfi és férfi közötti szexualitás megjelenítése, az előkelő asszony leereszkedése a mocsokba, illetve az egyszerű szolgáló csodatévő szentté emelése sokkolta benne.


Disznóól (1969)

Pasolini a Disznóólban a Teorémában megjelenített témát vitte tovább – még kiábrándultabban, még erősebb szimbólumokkal és még durvább eszközökkel. A film két, egymással csak elméleti síkon kapcsolódó történetet mutat be párhuzamosan – és nem olyan nehéz kitalálni, miért verte ki a biztosítékot a nézőknél, hiszen sokaknál még ma is kiverné.

Az egyik sztori mitikus tájakon játszódó barbár és kegyetlen mese egy ifjú kannibálról, aki egész emberevő csapatot gyűjt maga köré, majd csúnyán megfizet tetteiért. A másik egy német iparoscsalád fiúgyermekéről szól, akinek az az aberrációja, hogy disznókkal létesít szexuális kapcsolatot, és végül ez okozza a vesztét is.

Az erősen politikus mű ugyan felveti a múltbeli náci bűnöket, de a Teorémához hasonlóan inkább a polgári társadalom széthullását mutatja be, már egy következő lépcsőfokot jelenítve meg. Az alábbi videó rossz minősége pedig talán segít abban, hogy a konkrét emberevést és a disznókkal való hálást konkrét emberevés és konkrét disznób*szás helyett a társadalom totális szétesése és az emberektől való végső elidegenedés szimbólumaként lássuk.


Canterbury mesék (1972)

Habár Pasolini Élet-trilógiáját, azaz a Dekameron, a Canterbury mesék és Az ezeregyéjszaka virágai című erotikus filmek alkotta hármast úgy szokás emlegetni, mint amelyben a később a Salóban a pusztító szexualitást bemutató rendező még a felszabadult nemiséget ünnepli, a középső darab, a Canterbury mesék közel sem az a vidám darab. Nem annyira vicces, mint inkább vaskos és sokszor viszolyogtató tréfáival, altesti humorával és utolsó jelenetének Bosch-képeket idéző rémlátomásával (amelyben maga a Pokol jelenik meg, a s*ggéből szerzeteseket kisz*ró Sátánnal) a film már a művész utolsó, elmondhatatlan borzalmai és undorító jelenetei miatt sokak számára nézhetetlen alkotását, a Salo, avagy Szodoma 120 napját előlegezi meg.


Salo, avagy Szodoma 120 napja (1975)

Az Élet trilógiájának állításait Pasolini egy elég radikális gesztussal egy tervezett antitrilógiával akarta visszavonni, amelyből azonban 1975-ös, máig felderítetlen meggyilkolása miatt csak az első rész készült el (de sokak szerint ez is több mint amennyinek el kellett volna). A Salo, avagy Szodoma 120 napja Sade márki Szodoma 120 napja című 1785-ös regényének adaptációja, csak a borzalmas aktusokat (fekáliaevés, kicsi gyermekek megerőszakolása, nők nemi szervének megcsonkítása, elevenen megnyúzás, terhes nők kibelezése, újszülöttek meggyilkolása az anyjuk szeme láttára, kamaszlányok halálra kínzása stb.) bemutató cselekményt az alkotó a XVIII. századi Franciaországból a náci Olaszországba, a Salo nevű városállamba helyezte. A beteg orgiák így az elnyomó fasiszta hatalom működési mechanizmusának modelljéül szolgálnak.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu