Pompás új plakáton vigyorog Joker – lehet, hogy lesz Joker 2 is?

  • Szűcs Gyula / PORT.hu

Még be sem mutatták Joaquin Phoenix várva várt képregényfilmjét, a rendezőt már a folytatásról faggatja a sajtó.

A nagyközönség még nem is látta, a Velencei Filmfesztiválon viszont már Arany Oroszlánnal jutalmazták a Jokert, Todd Phillips rendező pedig megint szóba hozta egy interjúban a Joker 2-t! Utóbbi téma már korábban is felmerült, mégpedig Robert Pattinson és Joaquin Phoenix közös Batman/Joker-filmjeként, nemrégiben pedig egy új interjúban is rákérdeztek a Joker folytatásának lehetősége, amire a rendező így válaszolt:

Nos, nem hiszem, hogy készítünk második részt, egyelőre nem szerepel a terveink között. De a móka kedvéért Joaquin és én azért már ötleteltünk a forgatás alatt, mert néha bizony csinál ilyesmit az ember.

Korábban Phillips úgy nyilatkozott, hogy bármit bármikor leforgatna Joaquin Phoenix-szel, mert nagy tisztelője a színésznek. Ha pedig a Warner szabad kezet adna nekik a folytatásra, akkor „egy egészen elképesztő dolgot tudnának bemutatni”. Addig is, amíg eldől a folytatás sorsa, mi várjuk csak szépen türelmesen az október 3-i magyarországi bemutatót, és csodáljuk meg a lenti két új plakátot! (via Geektyrant)

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás