Nicole Kidman egyszer, réges-rég már nagyon elcsúfította magát, hogy eljátssza Virginia Woolf írónőt Az órák (2002) című filmben, és kapott is érte egy Oscar-díjat. Most, ha lehet, még csúnyább, és nem csak egy nagy orrprotézist kapott, mint annak idején, hanem az egész lényét megcsúnyították, az alakját, arcát, haját és kezét, ami azért érdekes, mert a Pusztító című bűnfilmben fiatalabb, szebb önmagát is eljátssza. Viszont Oscart nem kap érte, az már biztos, hiszen nem is jelölték, ahogy magát a filmet sem, egyetlen kategóriában sem, pedig egy legjobb smink díj esetleg befigyelt volna.

Merthogy Nicole itt a Los Angeles-i rendőrség nyomozója, akitől mindenki frászt kap, mert olyan, mint egy zombi a The Walking Deadből. Csontsovány, imbolyogva jár, a karikák a szeme körül mintha saját életet élnének, a szája olyan, mintha egy kés pengéje lenne, és még folytathatnám, a lényeg, hogy borzalmasan néz ki, és úgy is él. Hamarosan azt is megtudjuk miért: majdnem két évtizede társával együtt beépült egy rablóbandába valahol a kaliforniai sivatagban, majd velük együtt részt vett egy bankrablásban, ami balul sült el, és amit a mai napig nem tudott feldolgozni, pedig közben egy kislánya is született. Akit nem ő nevelt fel, de akiről valahogy gondoskodni próbál, már a maga módján, miközben kiderül, a régi bandafőnök visszatért a városba, és ezt előzékeny módon hősnőnk tudomására is hozza.

Ez egy krimi, vagy nevezhetjük thrillernek is, mert vannak titkok, van bűn, rablás, gyilkosság és minden olyan kellék, ami a műfajhoz kell, közben mégiscsak egy egzisztencialista dráma. Ami nem arról – vagy nem csak arról – szól, hogyan talál rá a rendőrnő régi ellenfelére vagy fordítva, hanem arról, hogyan pusztítja el lassan, de biztosan önmagát, és van-e bármi, ami ebben meggátolná. Szóval nem egy vidám filmről van szó, és nem egy egyszerű munka, már ha csak arra gondolunk, hányszor és hogyan variálja a rendezőnő, Karyn Kusama (A meghívás, Aeon Flux, A bunyós csaj) a különböző idősíkokat, miközben hosszú-hosszú ideig azt sem tudjuk, mi is történt annak idején, ami így megrogyasztotta ezt a nőt. Aki hol bizonytalan, hol törékeny, de többnyire kemény, mint a kő.

És persze ez a film arról is szól, sőt, leginkább arról szól, hogy kelti életre Nicole Kidman ezt az asszonyt. Hát persze, hogy jól, ijesztően jól – és egy kicsit a történet kárára. Mert az ő alakítása, amire rásegített egy lábon kihordott influenza is, igyekszik feledtetni egy csomó slamposságot, például azt, hogy miért szükséges egyszerre két FBI ügynök beépítése egy piti rablóbandába, és azt sem tudjuk meg, hogyan is épültek be, és miket csináltak a rablásig, és pár hasonló apróság, és ami azt illeti, a végső, valóban meglepő csavar után is vakartam még egy picit a fejem, mert nem állt minden össze. És Kidman mellett nem igazán rúghatnak labdába a többiek sem, pedig olyanok kaptak itt elvileg fontos szerepet Sebastian Stan, a nagyszerű Scoot McNairy és Toby Kebbell, akit én különösen bírok, de itt sajnos rossz, vagyis a karakter hiteltelen, és nem csak a bizarr hosszú hajú paróka miatt. Kidman azonban nagyon erős, ezt senki sem veheti el tőle – ami nem jelenti azt, hogy jó is nézni.

Értékelés: 7/10