Pusztulóban a DiCaprio-film helyszíne

A thaiföldi hatóságok kénytelenek voltak lezárni A partban látott gyönyörű Maya Bayt.

A Koh Phi Phi Leh nevű szigeten található öböl egyelőre csupán átmenetileg, négy hónapig nem látogatható. A hatóságok azért hozták ezt a szigorú döntést, mivel a turisták olyan súlyos környezeti károkat okoztak a helyszínen a korallzátonyokban és a tenger élővilágában, hogy csak így van esély a helyreállításra.

A partszakasz lezárása júniusban kezdődik, és Maya Bay ezentúl minden évben zárva marad négy hónapra. Thaiföldön egyébként minden partmenti nemzeti park le van zárva május közepe és október között, de a Maya Bay eddig egész évben nyitva tartott, éppen a turisták kiemelt érdeklődése miatt, amit a Danny Boyle rendezésében, Leonardo DiCaprio főszereplésével 1999-ben forgatott film generált.

Maya Bayt azóta átlagosan napi 200 kishajó és 4 ezer látogató keresi fel.

„Most úgy néz ki, mint valaki, aki évtizedek óta megállás nélkül hajtotta magát.

Túlhajszolt és fáradt, eltűnt a szépsége. Szükségünk van egy kis pihenőre a partszakasz számára” – magyarázta Thon Thamrongnawasawat, az egyik neves thai tengerbiológus.

Forrás: VW Pics / Getty Images

 

„Ha azt kérdezik, késő-e megmenteni a szigetet, a válaszom nem.

De ha ma nem teszünk valamit, holnap már késő lesz”

– tette hozzá Thanya Netithammakum, a thai környezetvédelmi minisztérium nemzeti parkokért felelős részlegének vezetője. S hogy a helyreállításra irányuló próbálkozások sikeresek is maradjanak, az újranyitás után napi 2 ezer főben limitálják a helyszínre bebocsátást nyerő turisták számát, hajókat pedig egyáltalán nem fognak beengedni.


(via The Guardian)