Queen emlékprogram

Július 27-én a Queen legendás, 1986-os Népstadion-koncertjének évfordulóján nagyszabású emlékprogramot rendeznek a budapesti, XV. kerületi Pólus Moziban.

A magyar popkultúra és rocktörténelem egyik legjelentősebb mérföldköve minden kétséget kizáróan a Queen budapesti koncertje volt 1986. július 27-én. Ez volt az első stadionkoncert Magyarországon, sőt a „Vasfüggöny” mögött, amelyen a világ élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel.

A felejthetetlen koncert az együttes utolsó, Magic nevű turnéja keretében valósult meg. A csillagászati költségvetésű fellépés elé számtalan akadály gördült, részben az állami bürokrácia útvesztői, részben finanszírozási problémák miatt. A sokáig lehetetlennek tűnő vállalkozást végül úgy sikerült megvalósítani, hogy Hegedűs László főszervező és társai vállalták: professzionális koncertfilmet készítenek az estéről az elérhető legjobb minőségben, 35mm-es filmre.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

A koncert máig emlékezetes pillanata volt, amikor Freddie Mercury a 72 ezer fős közönséggel együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt... című magyar népdalt, olyan ismert slágerek mellett, mint a Kind of Magic, az I Want to Break Free, a Radio Ga Ga vagy a We Will Rock You.

A mindezt dokumentáló alkotás rendezője számos kultikussá vált magyar zenés film, köztük A kenguru direktora, Zsombolyai János lett, aki lelkes Queen-rajongóként nagyon jól megtalálta a közös hangot a zenekarral is. A 17 kamerával rögzített alkotás vezető operatőre a számos Oscar-díjas film képi világáért felelős Ragályi Elemér volt. A Magic – A Queen Budapesten című világszínvonalú koncertfilmet az együttes 2012-ben digitálisan restauráltatta, és 5.1-ben újrakeverték a hangot is. A Hungarian Rhapsody címmel újra kiadott művet láthatjuk most a Pólusban.

A film vetítésére pedig különleges kísérőprogramokkal együtt kerül sor. A vetítés napjával veszi kezdetét a Queen '86 című egyhetes relikvia-kiállítás. Közvetlenül a Hungarian Rhapsody nagytermi vetítése előtt, 19 órától Mihály György, a koncertfilm producere mesél a koncertszervezés kulisszatitkairól. Ezt követően Szabó Gergely „Szög” zongorista-zeneszerző, az Unplugged Pressure tribute-formáció tagja ad elő Queen-átiratokat zongorán, majd háromnegyed 8 körül kezdetét veszi az évfordulós filmvetítés.

Végül a film után egy különleges kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a program, melynek keretében Szabó Gábor, a film egyik operatőre, valamint Pósán Zsuzsa és Miklós Mária, a film vágói fednek fel kulisszatitkokat a koncertfilm megszületésének rejtelmeiről. A beszélgetések moderátora Gerebics Sándor filmrendező-rádiós műsorvezető. A programra jegyek a Pólus Mozi jegypénztárában és honlapján kaphatók. További részletek minderről ide kattintva olvashatók.


(via Pannonia Entertainment)