Robert Downey Jr. a Marvelhez hasonló mozis univerzummá akarja fejleszteni a Sherlock Holmes filmeket

A sztárnak – miután karakterét kiírták a Marvel filmekből – a jelek szerint annyira hiányzik, hogy egy kiterjedt franchise része legyen, hogy az MCU, azaz a Marvel Mozis Univerzum mintájára létrehozná a Sherlock Holmes Filmes Univerzumot.

Mindezt a színész-producer a közelgő harmadik Sherlock Holmes filmből kiindulva képzelné el. Azt, hogy a Sir Arthur Conan Doyle népszerű detektívfiguráján alapuló franchise-nak nem az eddigi két filmet rendező Guy Ritchie volt a motorja, már akkor sejteni lehetett, amikor kiderült, hogy a Sherlock Holmes 3-ra a direktort lecserélték, és helyette a Bohém rapszódiát és a Rocketmant jegyző Dexter Fletcher fogja megrendezni az alkotást.

Egy nemrégiben lezajlott panelbeszélgetésen (amire a Fast Company üzleti magazin által szervezett Innovation Festival nevű rendezvényen került sor) kiderült, hogy még ennél is többről van szó, hiszen a harmadik filmből kiindulva Downey Jr. és felesége, Susan Downey (akivel együtt szoktak producerkedni) egy egész filmes univerzumot tervez, amelynek ügyében már meg is kezdték a tárgyalásokat a Warner Bros.-szal és a szintén a WarnerMedia érdekeltségébe tartozó HBO Maxszal – azaz úgy tűnik, a Marvel univerzumhoz hasonlóan a Sherlock Holmes Mozis Univerzumba is készülnének sorozatok.

„Csinálhatnánk persze szimplán csak egy harmadik filmet, de mi inkább arra gondoltunk, hogy itt a lehetőség továbbépíteni ezt a világot,

több karakterére is spin-offot építeni, és megnézni, mi újság a tévés tájékon, hiszen a WarnerMedia az HBO-n és az HBO Maxon szintén elkezdett fejleszteni dolgokat” – mondta Susan Downey. „Nagy terveink vannak, de ezeket persze sokáig tart összehozni. Sok koordináció kell hozzá, mert ugye a Marvelt sem egy nap alatt építették” – tette hozzá.

„Úgy érezzük, hogy jelenleg nincs egy izgalmas »miszteriverzum«, és Conan Doyle-nak határozottan helye lenne ma is ebben a világban.

És hát miért csinálnánk egy harmadik filmet, ha nem vagyunk képesek elvinni mindenféle különböző irányba? Nem akarjuk ismételni önmagunkat, nem olyasmit akarunk csinálni, amit már megcsináltak előttünk mások.

De úgy gondoljuk, ez a modell ebben az esetben is hatalmas lehetőségeket rejt magában” – nyilatkozta Robert Downey Jr. A Sherlock Holmes 3-at egyébként egyelőre 2021. december 22-re tervezte be a Warner Bros.


(via IndieWire)