Robert Pattinson megőrülését is díjazták a CineFesten

  • PORT.hu

Múlt szombaton zárult a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, az egykori legpechesebb James Bond, George Lazenby személyes részvételével és a fesztivál versenyfilmjeinek díjazásával. Íme a nyertesek!

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon több mint 110 filmet vetítettek le, ebből négy új magyar filmet Miskolcon láthatott először a közönség. A fesztivál kilenc napja alatt 22 ezernél is több néző vett részt a 142 vetítésen. Közel száz hazai és külföldi alkotó kísérte el filmjét Miskolcra.

George Lazenby a gálán. Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

 

Köztük például az egykori legpechesebb James Bond, George Lazenby, aki a CineFest zárógáláján vette át a neki ítélt életműdíjat (egy pár nappal korábbi gálán egyébként két másik világsztárt, Franco Nerót és Vanessa Redgrave-et is kitüntették: ők az Európai Mozi Nagykövetének járó díjat kapták meg).

A zárógálán adták át a versenyfilmeknek járó díjakat is. A fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat a Monos nyerte, és ugyanez a film kapta az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját is (a Monost október 31-től hivatalosan is játsszák a magyar mozik). A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a Robert Eggers (A boszorkány) rendezte, Robert Pattinson és Willem Dafoe főszereplésével készült A világítótorony kapta, a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűrijének díjával együtt.

A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját a Teherán, a szerelem városának ítélték, CineNewWave díjat a Szokásjog című magyar rövidfilm, CineDocs díjat a Chris, a svájci kapott, a közönségszavazást pedig a Kontroll nélkül című átütő erejű német film nyerte el, amit november 7-én mutatnak be a magyar mozik, de előtte a Szemrevaló Filmfesztiválon is látható lesz.


(via Kubik Elvira Iroda)

Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!