Rögtön két előzetes is kijött a Pókemberhez

És egyik jobb, mint a másik!

Minden Marvel-rajongó álma valóra vált , amikor a Pókember jogait birtokló Sony végre belement, hogy miután alaposan befürödtek az Andrew Garfield-féle Pókemberükkel, és szerencsére kukázták az ötlet szinten is erőltetettnek tűnt Sinister Six- és Venom-mozijukat,  összeállnak a Marvellel, és végre beemelik a hálószövőt is a Bosszúállók filmes univerzumába. Az új Pókember az Amerika Kapitány: Polgárháborúban mutatkozott be, és üde színfolt volt a komoly szuperhősmelósok között, ahogy rácsodálkozik erre az egész bizniszre és fenemód élvezi.

Hollywoodban bevett szokás, hogy a középiskolásokat rendre jóval idősebb színészek játsszák (Garfield  29 volt, Tobey Maguire 27 az első Pókemberükben) és a címszereplő Tom Holland ugyan épp idén töltötte be a húszat, de simán elhisszük neki, hogy tejfelesképű tizenöt.  Ez pedig nagyon fontos a karakter szempontjából, hiszen a képregény sikere annak is köszönhető, hogy a 60-as évek képregényolvasó kamaszai tökéletesen azonosulni tudtak a csetlő-botló Peter Parkerrel, aki hirtelen szupererőre tesz szert és amellett, hogy a felhőkarcolók közt hálóhintázik és összecsap Oktopusz dokival, Rinóval és a Homokemberrel, még amiatt is főhet a feje, hogy időben kész legyen a matekházival.

Ugyan már a könyökünkön jön ki a szuperhős őrület, a Pókembert mégis várjuk, és már a trailer alapján is teljesen más hangulatnak ígérkezik, mint a Marvel egyéb, alapvetően könnyed, de mégis egyre komolyabbá váló filmjei, vagy a DC hűdedarkos, szottyos szerencsétlenkedései. A biztonság kedvéért azért a (lassan elég unalmassá váló) Tony Starkot, azaz a Vasembert is beleszőtték (haha) a történetbe, ő mentorálja majd a kezdő szuperhőst, viszont hálisten a pókcsípéses-Ben bácsis eredettörténetet kihagyják.

De elég is a szövegelésből, íme mindkét előzetes:

A Pókember - Hazatérést jövő nyáron mutatják be, Marisa Tomei lesz a megfiatalított May néni, az ellenfél pedig a vásznon még nem látott Keselyű, akit Michael Keaton alakít. a rendező John Watts (Rendőrautó), a film zenéjét pedig napjaink egyik legjobbja, Michael Giacchino (Lost, Star Trek, John Carter, Doctor Strange) szerzi.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu