Ryan Gosling lesz az új farkasember!

  • Szűcs Gyula / PORT.hu

Ráadásul eredetileg ő rendezte volna a XXI. századba átrakott Wolfmant.

Bár a Universal stúdió párszor már megégette magát a klasszikus Universal-szörnyek, a vámpír, a farkasember és a múmia feltámasztásával (gondoljunk csak a szőrös Benicio Del Toróra, Luke Evans Ismeretlen Drakulájára vagy Tom Cruise sivatagi blamájára), most mégis megpróbálkoznak egy újabb Farkasember remake-kel. Ezúttal nem kisebb sztár lesz az elátkozott szőrös gyilkos, mint Ryan Gosling – aki ráadásul maga is kacérkodott egy időben azzal, hogy ő maga rendezi meg ezt a filmet!

Ryan Gosling a 22. Hollywood Film Awards-gálán zol 2018. november 4-én, a kaliforniai Beverly Hillsben (fotó: Rodin Eckenroth/Getty Images)

 

Az új Wolfman rendezője azonban úgy tűnik, hogy végül Cory Finley lesz, aki az HBO egyik sikersorozatát, a Romlott oktatást is jegyzi. A forgatókönyvet Rebecca Angelo és Lauren Schuker Blum írták meg, állítólag Ryan Gosling ötletéből. A patinás Variety magazin úgy értesült produkcióközeli forrásokból, hogy az új Farkasember nem gőzautós-kürtőkalapos-századfordulós környezetben fog játszódni, mint Anthony Hopkins és Benicio del Toro filmje, hanem modern, nagyvárosi környezetben. A hangulata az Éjjeli féregre fog hasonlítani, Gosling pedig egy olyan gátlástalan tévés műsorvezetőt alakít majd benne, aki miután likantrópiával fertőződik meg, a szőrös szörnyeteggé való átváltozásából is nézettséget akar generálni a kamerák előtt.

A Universal ezzel a filmmel akarja ismét feléleszteni azt a Dark Universe címen futó projektet, amihez végül nem készült el Russell Crowe saját Dr. Jekyll és Mr. Hyde-filmje, és ahol sosem láttuk láthatatlan emberként Johnny Deppet, viszont az Elisabeth Moss-féle Láthatatlan ember kasszarobbantó sikere ékesen bebizonyította, hogy igenis van még kraft ezekben az öregecskedő moziszörnyekben. (via Collider)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu