Ryan Goslingból sosem elég

Itt forgatott Pesten, közben kiderült, amit eddig is tudtunk: hogy iszonyú jófej és kedves; a héten bemutatott Kaliforniai álomban pedig mindenkiről leénekli a bugyit.

 Kaliforniai álom

Ryan Thomas Gosling 1980. november 12-én született Londonban, de ez nem a brit főváros, hanem a kanadai Ontarióban található. Apja egy papírgyár utazó ügynöke volt, édesanyja titkárnő; mindketten mormonok, de fiuk, bár a vallás kihatott élete szinte minden pontjára, sosem tudott azonosulni hitükkel. Egyes beszámolók szerint azért döntötte el, hogy színész lesz, mert imádta a Dick Tracy című sorozatot, mások szerint az első Rambo film megnézése után született az elhatározás. Akárhogy is volt, karrierjét gyerekszínészként kezdte a Disney Channel The Mickey Mouse Club című műsorában 1993 és 1995 között, ahol együtt dolgozott, sőt, legjobb barátok is lettek Justin Timberlake-kel, majd egyéb családi és ifjúsági sorozatokban is szerepelt, mint például az Álomsuli vagy Az ifjú Herkules kalandjai, ahol a címszereplőt alakította. Első filmes főszerepét A hitetlen című 2001-es filmben kapta meg, ahol egy elvakult neonácivá váló zsidó fiatalembert alakított.

Goslingról sugárzik a tehetség és a pimasz sárm, így nem kellett sokat várnia, hogy felfedezzék, de először inkább negatív figurákat osztottak rá, mint a Kísérleti gyilkosságban, ahol össze is jött a nála jóval nagyobb névnek számító Sandra Bullockkal. Az A fiatalkorúban egy zavarodott gyilkos volt, de szerencsére jöttek pozitívabb kicsengésű szerepek is. A 2004-es Szerelmünk lapjai gyakorlatilag sztárrá tette – és itt is összejött filmbeli partnerével, Rachel McAdams-szel, akivel három évig jártak – bár utólag nem volt büszke csöpögően romantikus filmre, ami azért 11 díjat bezsebelt. A Maradj! című filmben már komoly drámával próbálkozott, mint öngyilkos hajlamú fiatalember, a következő év pedig meghozta a nagy elismerést is:  a Fél Nelsonban egy drogfüggő történelemtanárt alakít, aki különös barátságot köt egyik diákjával.

A 2007-es Törésben együtt dolgozhatott Anthony Hopkinsszal, majd jött a Plasztik szerelem című bizarr vígjáték, ahol élete legelőnytelenebb külsejét nyújtotta, kis bajusszal, idióta frizurával és némi túlsúllyal. Egy társadalmi kapcsolatokra képtelen fiatalember játszott, aki egy, az interneten rendelt szexbabával él harmonikus kapcsolatban - Golden Globe-ra jelölték érte. Ugyanilyen jelölést kapott 2010-ben a Kék Valentin című, nagyon szép független filmért, a Véres románc című thrillere viszont felejthetőre sikerült, ám mindenért mindenkit kárpótolt a Drive - Gázt!, minden idők legkúlabb filmje a dán Nicolas Winding Refn rendezésében. Névtelen sofőrként is csak úgy ömlött belőle a karizma, pedig alig beszélt, inkább csak vezetett, szeretett, és néha kalapáccsal agyonvert valakit - de neki még ez is jól állt.

A hatalom árnyékában a politika világában mozgott, itt is járt egy Golden Globe jelölés, az Őrült, dilis szerelemben pedig egy kis önfeledt bohóckodásra s hajlandó volt Emma Stone-nal. A 2012-es Túl a fenyvesen amolyan Drive-koppintás volt, nem is szólt nagyot, akárcsak egy évre rá a Gengszterosztag, ahol megint Emma Stone-nal játszott, és bár a Csak Isten bocsáthat meg szintén Winding Refn munkája volt, nem aratott sikert. Azután némi szabadságot vett ki, hogy rendezőként elkészíthesse a Lost River című fantasztikus thrillert, ami jókora bukás lett, nálunk be sem mutatták. A komoly Oscar-esélyes, már 2016-os A nagy dobásban aztán egy jószemű pénzügyi elemző volt, aki megjósolja a gazdasági válságot, és próbál valahogy meggazdagodni mások csődjéből. Egészen más kategória volt a Rendes fickók, egy teljesen önfeledt, látványos és harsány vígjáték, ahol egy megbízhatatlan, link magánszimat volt Russell Crowe oldalán, és megint más a most mozikba került Kaliforniai álom című musical, ahol a változatosság kedvéért újra Emma Stone oldalán játszik – történetesen egy jazz zongoristát. És persze tudjuk, hogy jön a nálunk is forgatott Szárnyas fejvadász 2049, ami ha jó lesz akkor eszméletlen lesz!

Gosling nem mellesleg remek zenész, a Kalifornia álomban ő maga zongorázik, de van egy bandája, a 2007 óta működő Dead Man's Bones, és két albumuk is megjelent már. Számos jótékonysági ügy mellett állt ki, támogatja a PETA-t, önkénteskedett a Katrina hurrikán után, az Invisible Children Inc támogatója, részese az Enough Projectnek, ami miatt 2007-ben kilátogatott Ugandába, majd 2010-ben pedig Kongóba. Jelenleg New Yorkban él feleségével, Eva Mendesszel és kislányukkal, Esmeralda Amada Goslinggal – és úton a második gyerek is -, van egy keverék kutyája, George, illetve egy marokkói étterme Beverly Hillsben. Szóval Ryan Gosling a legmenőbb csávó a világon, ha ezt eddig nem mondtuk volna.