Sad Affleck a legjobb formáját hozza

Március 6-án mutatják be az amerikai mozik Ben Affleck új filmjét, egy The Way Back című sportdrámát. Az IndieWire kritikusa odáig van a színész alakításáért.

Ben Afflecket a 2017-es Az Igazság Ligája óta nem láthattuk a nagyvásznon tündökölni – mostanában inkább magánéleti problémáiról és alkoholelvonó kúráiról hallhattunk. Utóbbival azonban nagyon is egybecseng új filmje, a Gavin O’Connor által rendezett The Way Back, amiről már többször írtunk korábban.

A sportdrámában ugyanis Affleck egy lecsúszott, alkoholista férfit alakít, aki új esélyt kap azzal, hogy egykori középiskolája visszahívja, hogy legyen a gimis kosárcsapat edzője. Az IndieWire kritikusa, David Ehrlich B osztályzatot adott a filmre, ami ugyan csak egy 4-esnek felel meg, de közben meg végig dicséri.

Forrás: Warner Bros.

 

Ehrlich kritikájában azt írja, hogy O’Connor rendezésében – akivel a színész már A könyvelő című thrillerben is együtt dolgozott, és akinek a Csoda a jégen révén van már sportfilmes tapasztalata is – Affleck olyan alakítást nyújt, ami elképesztő messze van bármely mástól, amit korábban láthattunk tőle. Nem akar senkit sem lenyűgözni, mormogva beszél, és maga a figura is nagyon távol áll a színész által korábban megformált karakterektől. Itt hiába keressük Batmant, a nagy igazságosztót, Boston szépfiúját vagy a kilencvenes évekbeli matinék középosztálybeli idolját.

A fent már ismertetett életrajzi adatok miatt a The Way Back a színész eddigi legszemélyesebb munkája: a főhősnek, Jacknek ugyanúgy a legmélyéről kell újra feljönnie, a semmiből kell újraépítenie magát. És hiába láthattunk már száz ilyen filmdrámát korábban, a rendező és forgatókönyvírója, Brad Ingelsby mindig elkerüli az ismétlés csapdáját, és a túlzásoktól is óvakodnak: hiába minden apró győzelem a sportpályán, van, ami nem elég ahhoz, hogy megmentse egy egész elcs*szett élet minden részét.

Bármi, amit Jack csinál, csak milliméteres elmozdulást jelent, Affleck miatt azonban megéri figyelni ennek minden másodpercét. Ráadásul a színész most először érezhette úgy, hogy tényleg a bőrére megy a játék (nemcsak a személyes vonatkozás, hanem a nagy színészi visszatérés miatt is). De a kritikus szerint csupán már azért megéri megnézni a filmet, hogy lássuk a pocakos Ben Afflecket tinédzserekkel ordítozni, miközben égetett szeszt hörpöl egy vizespalackból. Sajnos még nem tudni, lesz-e a filmnek magyarországi bemutatója.


(via IndieWire)