Scherer Péter megrendezi az első vígjátékát A vérovis címmel!

Geszti Péter lesz a producer, a gyártásra 10 millió forintot kaptak. A Filmalap egy 2. világháborús filmet is megtámogat, 250 millió forinttal.

Scherer Péter, az ismert komikus és színházi rendező Geszti Péter producerkedésével, Vékes Csaba (Hetedik alabárdos) társrendezésében közösen fognak dolgozni A vérovis munkacímen készülő vígjátékukon, amely egy apa és kisfia egymásra találásának eredeti, friss, érzelmes, őszinte, meglepő és mulatságos története lesz. A forgatókönyvet Vékes Csaba írta, a gyártás előkészítésére 10 millió forintot szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága. A vérovis a Grund, a Filmteam és a forgatókönyvet fejlesztő Blue Duck Arts koprodukciójában készül.

Fotó: Centrál Színház

 

Scherer vígjátéka mellett egy másik film is állami támogatást kapott a Filmalaptól: Nagy Dénes (Együtt, Lágy eső) első mozifilmjére 250 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A Természetes fény Závada Pál azonos című regényét dolgozza fel. A film a 2. világháború keleti frontján, a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A történet egy magyar honvéd gyalogos egységet követ, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban szovjet partizánokat keres. A film ennek az egységnek a mindennapjait mutatja be az alhadnagy, Semetka István szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára. A magyar-lett-francia-német koprodukciót az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages is támogatja. A forgatás októberben kezdődik Magyarországon és Lettország Oroszországgal határos vidékén, magyar és lett amatőr szereplőkkel. Az operatőr Dobos Tamás (Genezis, Apaföld), a látványtervező Ágh Márton (Tiszta szívvel, Jupiter holdja) lesz. A kész film a tervek szerint 2021 őszén lesz látható a mozikban.