Senki nem akar Woody Allennel dolgozni

Egyes források szerint komoly veszélyben a rendező új filmje, és az sem biztos, hogy a legújabbat bemutatják-e egyáltalán.

Woody Allen eddig sem volt makulátlan, csak valamiért hamar elsikkadtak az ellene felhozott molesztálási vádak, ám most már elég egyértelműnek tűnik, hogy ő is temetheti a karrierjét.

A közelmúltban többször is írtunk a rendező körüli botrányról:

 

Forrás: Evan Agostini / Staff / Getty Images

 

A csupán néhány hete bemutatott Az óriáskerék még a 25 millió dolláros költségvetését sem hozta vissza, a nemrég elkészült Rainy Day in New York szereplői pedig sorra határolódnak el a filmtől. Egyelőre még nem tudni, hogy a gyártó Amazon dobozban hagyja-e, de ha mégis bemutatnák, bizonyos, hogy csendben, bármilyen hírverés nélkül fogják megtenni.

Kérdés, hogy mi lesz Allen következő, még előkészületben lévő filmjével. Eddig magától értetődött, hogy a legnagyobb A-listás sztárok is örömmel dolgoznak együtt a rendezővel, ám a botrány óta sorra elhatárolódnak tőle. Egy névtelen forrás szerint komoly gondok vannak a szereposztással, de Allen nővére, aki egyben hosszú ideje filmjeinek producere is, nem aggódik: "Nincsenek kétségeim, hogy nem fog találni egy új tehetséget." (Forrás: The Playlist)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu