Seth MacFarlane belengette, folytatás készülhet a Liam Neeson-féle Csupasz pisztolyhoz

A vígjáték rebootja több mint 100 millió dollárt keresett a mozikasszáknál, így érhető, hogy sokan várják a folytatást.

Ugyan korábban arról lehetett hallani, hogy mégsem készül folytatás a Csupasz pisztoly tavalyi újragondolásához, most a film producere, a Family Guy-t is készítő Seth MacFarlane arról beszélt, hogy az alkotók még nem mondtak le egy második filmről.

A Liam Neeson főszereplésével készült paródia több mint 100 millió dollárt hozott a mozikasszáknál, így logikus is lenne a Paramount számára, hogy zöld lámpát adjon a második résznek. Akiva Schaffer rendező azt mondta, hogy a stúdió tulajdonosváltása miatt maradhat el a folytatás.

MacFarlane viszont most bizakodóbban nyilatkozott. Azt mondta:

Tudom, hogy mindenki nagyon szeretné megcsinálni a második részt, köztük Liam Neeson is. Egyelőre nem hallottunk semmit. Szerintem most a Paramountnak kell döntenie.

Ahogy kritikánkban is megírtuk, a film kellemes csalódásnak bizonyult, és iszonyatosan vicces lett, szóval örülnénk annak, ha az épp elég felbolydult életű stúdiónál valaki találna időt arra, hogy jóváhagyja a folytatást.

Liam Neeson Drebin felügyelője is imádni valóan debil

Az új Csupasz pisztolyt is azért lehet szeretni, amiért a régit. Kritika!

Tovább

(via THR)