Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája – Mindenkit lerúg a Marvel új kínai sztárja

Nem csalás, nem ámítás, tényleg csinált a Marvel egy kung-fu filmbe oltott szuperhősmozit.

A Marvel-vonaton nincs fék, de a nagy rohanásban azért lehet egy-egy kitérőt tenni. A nyáron indult „negyedik fázisnak” egyelőre még ebben a szakaszában vagyunk, az első két film ugyanis nem kapcsolódik olyan szorosan a szuperhős-szappanopera fő sodrához. A júliusban bemutatott Fekete Özvegy címszereplője ugyan fontos karakter volt a Moziverzumban, de már korábban elhalálozott, így a múltban játszódó önálló filmje se kavar be nagyon a kontinuitásba.

A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája is kilóg a sorból, olyannyira, hogy ha mindenféle előzetes tudás nélkül ülünk be rá, akkor

sokáig rá sem jövünk, hogy egy Marvel-produkciót látunk.

A történet hamisítatlan harcművész fantasyként indul, megismerjük Wenwu (Tony Leung) történetét egy gyors montázsban. A férfi ezer évvel ezelőtt természetfeletti erőre és halhatatlanságra tett szert 10 mágikus gyűrűnek (vagy inkább karkötőnek) köszönhetően, ma pedig egy terrorista szervezetet vezet. Fiát is gyilkológéppé akarta kiképezni, de Shang-Chi (Simu Liu) még tinédzserként Amerikába szökött. Álnéven dolgozik egy hotelben a barátjával, Katyvel (Awkwafina), és nem szeretné, hogy apja rátaláljon. A múlt azonban természetesen bekopogtat, és kénytelen elutazni Makaóra, ahol az apja mellett a 10 éve nem látott húgával is találkozik. Wenwu állítja, hogy régóta halott felesége él, valahol az erdő mélyén, egy titkos faluban, és közösen kell megtalálniuk.

Sang-Chi karaktere még az 1970-es évek elején született meg a Marvel válaszaként az Amerikát letaroló kung-fu-lázra, de igazán népszerű figura soha nem lett belőle. Ennek ellenére Stan Lee már az 1980-as években eljátszott egy film- vagy sorozatadaptáció gondolatával (Brandon Lee alakította volna a főszerepet), 2001-től pedig hivatalosan is elkezdtek dolgozni egy Shang-Chi-filmen, de abból a projektből akkor még nem lett semmi.

Nyilván a Fekete Párduc váratlanul nagy sikerének is köszönhető, hogy a stúdió fejesei 2018-ban végül úgy döntöttek, az első fekete főszereplő után szülessen meg az első ázsiai (pontosabban kínai) szuperhős is. A Fekete Párducnál már bevált kottát követték, és direkt ázsiai származású írót és rendezőt szerződtettek, Destin Cretton ráadásul duplán is beleillik a képbe, mert Ryan Cooglerhez (Fekete Párduc), Cate Shortlandhez (Fekete Özvegy) vagy Chloé Zhaóhoz (Örökkévalók) hasonlóan ő is a független filmek világából érkezett, mindenféle akciórendezői tapasztalat nélkül. Kevin Feige Marvel-megaproducer elmélete, hogy a realista történeteken edződött, humanista alapállású direktorok hitelesebb és azonosulhatóbb karaktereket tudnak teremteni – és ez terv a gyakorlatban most is beválik.

A film magját egy apa-fiú konfliktus és a traumafeldolgozás nehézségei adják, csak a keret ehhez nem egy családi dráma, hanem egy modern vu-hszia, amelyben látványos közelharcokat vívnak egymással a szereplők, és közben egyre szürreálisabb teremtmények bukkannak fel. Nem csak klasszikus szuperhősöket, de hagyományos szupergonoszt sem kapunk, ami így a 25. Marvel-film táján üdítő változatosság.

Wenwu negatív figurája önmagában is komplexebb a Marvel-átlagnál, ráadásul minden idők egyik legkarizmatikusabb kínai színésze, a legendás Tony Leung alakítja, a rá jellemző eleganciával és intenzitással. Mellette, illetve a másik veterán, Michelle Yeoh mellett, az újonc Simu Liu elszürkül egy kissé, a barátját alakító Awkwafina viszont túlzottan is nagy teret kap. A karaktere semmit nem ad hozzá a történethez, annyi csak a szerepe, hogy rácsodálkozik és hitetlenkedve kommentálja az egyre abszurdabb eseményeket. A producerek alighanem úgy okoskodtak, hogy egy, az amerikai közönség számára ismeretlen színészekkel telezsúfolt, harmadrészt kínai nyelvű filmben szükség van egy igazi sztárra ahhoz, hogy a célközönség kötődni tudjon a történethez, ami papíron elfogadható indok,

a dramaturgiai és a marketinglóláb azonban túl látványosan lóg ki.

A Fekete özvegyhez hasonlóan, ahol szintén egy családi dráma volt a kiindulópont, a fináléban itt sem tudjuk megúszni a kötelező nagy világmegmentő összecsapást, ahol már nem a látványosan koreografált közelharcok, hanem a stúdió CGI-mágusai kapnak főszerepet. A Shang-Chi ezzel együtt is

egy kellemes kuriózum a Marvel Moziverzumban,

és ha a hatására a fiatalabb nézők felfedezik maguknak Tony Leung munkásságát vagy a vu-hszia műfaj olyan klasszikusait, mint a Tigris és sárkány és A repülő tőrök klánja, akkor már nem készült el hiába.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu