Sosem gondoltad volna, hogy ezek a filmek közös univerzumba tartoznak!

Azt, hogy Tarantino filmjei ugyanabban a világban játszódnak, már sokszor hallottuk, hiszen a mester is sokat beszél róla. Mi viszont összeszedtünk tíz kevésbé ismert osztott mozis univerzumot.

A Universal szörnyfilmjei

A Universal harmincas években készült szörnyes horrorjai, azaz az ikonikus Frankenstein, Dracula- és Farkasember-filmek esetében olyan erős a brand, ami összeköti őket, hogy már az elejétől kezdve fennállt egy vita arról, hogy vajon tényleg ugyanabban a világban játszódnak, vagy csak egyszerűen ugyanaz a stúdió gyártja őket. Aztán 1943-ban a Universal maga válaszolta meg a kérdést azzal, hogy bemutatott egy crossovert, a Frankenstein találkozik a Farkasemberrelt,

amelynek már a címéből következik, hogy a két (anti)hős közös mozis univerzumon osztozik, különben bajosan találkozhatnának.

A nagy sikerre való tekintettel az alkotást további crossover filmek követték, a Universal pedig napjainkban is megpróbálta meglovagolni ezt a sikert a 2017-es A múmia-reboottal, illetve a Dark Universe nevű újragondolt szörnyuniverzummal, de a Tom Cruise nevével fémjelzett kalandhorror hatalmasat bukott, szóval a kísérlet hamvába holt.

Lugosi Béla és Ilona Massey a Frankenstein találkozik a Farkasemberrel című filmben. Forrás: Universal Pictures / Hulton Archive / Getty Images

 

Az E.T. és a Star Wars-mozik

Mint azt mindenki pontosan tudja, az 1977-es Csillagok háborúja, azaz a Star Wars IV. – Egy új remény „valamikor réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban” játszódik, az 1982-es E.T. pedig a nyolcvanas években, egy amerikai kertvárosban – a két film mégis kapcsolatban áll egymással. A műveket rendező két hollywoodi nagyágyú, egyúttal régi jó barát, George Lucas és Steven Spielberg ugyanis kölcsönösen elhelyezett több utalást is a másik alkotására a maga filmjében. Az E.T.-ben például a bájos kis űrlény a halloweeni jelenetben régi barátként üdvözöl egy Yoda-ruhába öltözött gyereket.

Aztán Lucas a Star Wars I. rész – Baljós árnyakban gyakorlatilag hivatalosan is megerősítette, hogy a kapcsolat létezik,

és E.T. fajtársai és Yoda a galaxis ugyanazon pontjáról származnak (lásd a lenti videót). Ahogy arról egyébként A legviccesebb rejtett utalások kedvenc filmjeinkben című cikkünkben írtunk, ha nem is egy időben, de vélhetően ugyanabban a világban játszódnak a Star Wars- és az Indiana Jones-mozik is.


A Pixar filmjei

A Pixar animációs stúdió mindig is híres volt róla, hogy mindenféle easter eggeket, azaz a fent is említett rejtett utalásokat helyez el a filmjeiben. A Toy Storyban megismert Pizza Planet-furgonnak például van egy „cameója” minden egyes Pixar-moziban (még azokban is, amelyekben nincsenek emberi figurák), a főhős játékok pedig feltűnnek a Fel! és a Szörny Rt. egy-egy jelenetének hátterében. Sok rajongó szerint ez már egyértelmű bizonyíték rá, hogy a stúdió filmjei ugyanabban az univerzumban játszódnak, és hajlunk rá, hogy igazat adjunk nekik – különben hogy kerülnének Woody és barátai két másik Pixar-mese hálószobáiba? A legnépszerűbb elmélet szerint a Merida, a bátorban megjelenő varázslat tette lehetővé, hogy a többi Pixar-film állatai, játékai és egyéb figurái életre keljenek és/vagy beszéljenek.

Habár a stúdió munkatársai szerint ezt nem kell annyira komolyan venni, attól még ha a varázslat rész nem is igaz, a közös univerzum egyértelműen fennállhat.
A Pizza Planet-furgon az Egy bogár életében. Forrás: InterCom

 

A Stephen King-adaptációk

Az Az, a Kedvencek temetője, az Álomcsapda, A setét torony, a Végítélet, a Cujo, az Állj mellém! vagy A remény rabjai közös univerzuma az eredeti Stephen King-regényekből ered, nem a filmesek találták ki.

A karakterek már az író korai könyveiben tettek utalásokat arra, hogy tudnak egymás létezéséről (például olyan eseményekre hivatkoztak, amelyek valamely más King-sztoriban történtek),

A setét torony-sagában viszont a szerző már egy konkrét multiverzumot is bevezetett, amelynek a hősei a különböző dimenzióiban, illetve azokon át léteznek. Elég könnyű kinyomozni egyébként, hogy melyik King-regények és -adaptációk kapcsolódnak: minden, amelyik a fiktív Maine állambeli településeken, Castle Rockban vagy Derryben játszódik. De vannak visszatérő figurák is, köztük például Randall Flagg.

A remény rabjai. Forrás: HBO

 

A Kémkölykök és a Machete

Habár gyökeresen eltérő a célcsoportjuk, a 2001-es családi filmben és a kilenc évvel később bemutatott akcióorgiában rengeteg a közös pont. Mindkét alkotást a sokoldalú Robert Rodriguez rendezte, és mindkettőben szerepel egy Machete nevű karakter, akit Danny Trejo formál meg. A figura ugyan az akciófilmben egy egykori mexikói rendőr, aki bosszúhadjáratot indít ellenségeivel szemben, a gyerekfilmben pedig a címszereplő kémkölykök nagybátyja, aki mindenféle kütyükkel nyűgözi le a gyerekeket, de azért az egyezés több mint gyanús. Habár Rodriguez állítása szerint a két franchise között csak igen laza kapcsolat áll fenn, maga Machete, vagyis az őt alakító Danny Trejo ezt másként látja. A színész ugyanis egyszer azt nyilatkozta, a Machete-filmek azt mutatják be, hogy

„mit csinál Machete bácsi, amikor nem a gyerekekre vigyáz”.


A Szellemirtók és a Casper

A Casperben a barátságos szellem cseppet sem barátságos bácsikái tesznek róla, hogy senki se merjen belépni az elhagyatott kastélyba, ahol tanyáznak. Az új tulajdonosok azonban elszánják magukat, hogy kiűzzék a kísérteteteket a birtokukról. Az „ördögűzés” aktusa közben pedig a feladatra kiszemelt pap után felbukkan egy ismerős arc is: nem más, mint Dr. Raymond Stantz, azaz Dan Aykroyd figurája a Szellemirtókból. És hogy minden tévedést kizárjanak, az alkotók még az ikonikus

„Who you gonna call?”

mondatot is elsütik a korábbi filmből – amire Ray saját magának a „someone else” (valaki mást) szavakkal válaszol, utalva arra, hogy ezekkel a lelkekkel még ő sem tudja felvenni a harcot.


A Szerepcsere és az Amerikába jöttem

Öt évvel az 1983-as Szerepcsere után Eddie Murphy és John Landis rendező újra összeálltak, és leforgatták az Amerikába jöttemet, ami egy, az Államokba érkező álruhás afrikai hercegről szól. Habár a korábbi film főhőse, Billy Ray Valentine, vagyis Murphy karaktere egy kisstílű szélhámos,

a két alkotás mégis ugyanabban az univerzumban játszódik, amelyre az alábbi jelenet a bizonyíték.

Az épp szerelmével, Lisával sétálgató Akeem herceg egyszer csak meglát az utcán két hajléktalant, és ad nekik egy rakás pénzt. A szerelmesek továbbmennek, de a kamera ottmarad a nincstelenekkel, és kiderül, hogy ők bizony SPOILER! a Szerepcsere központi figurája által tönkretett befektetési bankárok, Randolph és Mortimer Duke – akik most Akeem/Valentine (?) pénzének köszönhetően visszatérhetnek a bizniszbe. (A filmrészlet jobb minőségben itt tekinthető meg.)


A Piranha 3D és A cápa

A Piranha-franchise a hetvenes évek végén a Spielberg-féle A cápa koppintásaként indult – az alkotók pedig a 2010-es reboot idején megpróbáltak egy kis méltóságot lopni a dolgokba, és hogy kerek legyen a történet, beleraktak egy Richard Dreyfuss által megformált, Matt nevű tengerbiológust. SPOILER! A karakter sorsát ugyan csakhamar rövidre zárják, de a figura szerepeltetése alsó hangon tiszteletadás a franchise inspirációját jelentő szörnyfilmnek, de még az is benne van a pakliban, hogy ugyanarról a Matt Hooper tengerbiológusról van szó, aki A cápának is kulcsfontosságú karaktere volt. A Piranha 3D-ben ugyan Boyd a figura vezetékneve, de egyrészt ne vesszünk el a részletekben, másrészt lehet, hogy az alkotók szerzői jogi okokból nem használhatták a Hoopert.


A Sikoly-filmek és Kevin Smith munkái

A kapcsolat a Sikoly-franchise és Kevin Smith alkotásai között azzal kezdődött, hogy az 1996-os első Sikoly-filmben a vége felé Stu (Matthew Lillard) házában feltűnik egy Shop-stop-videokazetta. A horrorfilm világában tehát nemcsak, hogy létezik a Smith-mozi, de érdekes módon Jay és Néma Bob is megjelennek a maguk valóságában. Igaz, erre a 2000-ben bemutatott harmadik részig kellett várni, amelyben a két figurát megformáló Jason Mewesnak és Kevin Smith-nek volt egy apró cameója – ami azt jelenti, hogy

nemcsak a Sikoly-filmek és a Shop-stop között áll fenn kapcsolódás, hanem a horrorfranchise és minden egyes Kevin Smith-opus között, amiben a két karakter is benne van.


A nyolcadik utas: a Halál és a Szárnyas fejvadász

Minden idők legnagyobb sci-fi eposzai közül kettő is Ridley Scott nevéhez fűződik, sőt: az 1979-es első Alien-film és az 1982-es Philip K. Dick-adaptáció között még ennél is szorosabb a viszony. Egy népszerű és elég valószínűnek tűnő rajongói teória szerint mindkét film ugyanabban a nyomasztó jövőbeli univerzumban játszódik, amit mesterséges intelligenciák és alattomos szervezetek hálóznak be. S habár a hasonló stílus és a rokon téma még nem elég bizonyíték az osztott mozis univerzum meglétére, van egy ennél kézzelfoghatóbb dolog is. A nyolcadik utas: a Halál huszadik évfordulójára kiadott DVD-n ugyanis található egy Nostromo Dossier című extra, ami arra tesz utalást, hogy

Dallas (Tom Skerritt karaktere) a Szárnyas fejvadászban megismert Tyrell Corporation nevű cégtől kap fizetést.



(via Mentalfloss)


A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu