Annyi megvolt, hogy kísértetek járják az ódon kastélyt, és féltucat valamiben tehetséges egyenruhás tinilányt hoznak ide, de a legvégéig nem derült ki, miért, és nem azért, mert olyan ügyesen titkolták el a lezárást!
Ritkán van olyan, hogy a játékidő több mint felének elteltével sem tudom, mit nézek. Mármint nem a címmel nem voltam tisztában, vagy azzal, jó terembe ültem-e be, hanem egyszerűen nem értettem, hogy akkor ez most mi. Mi a műfaja, miről szól és merre tart – ezek az apróságok bő 45 perc után is a címbéli Sötét folyosók rejtekében maradtak. Csak annyi volt biztos, hogy itt megint egy újabb YA filmet nézünk. A rövidítés a Young Adult kifejezést fedi, ami gyakorlatilag tinit – azon belül is „nagy tinit” jelent, csak így menőbben hangzik. És nekik készült szinte minden az elmúlt időszakban, aminek nagy feneket kerítettek az Alkonyat szériától az Éhezők viadala filmeken át a Divergent és Útvesztő franchise-ig. És mind arról szól, hogy a legátlagosabb fiú vagy lány - de inkább lány! – is különleges, páratlan és nagyszerű lehet egy alternatív világban, ami majdnem olyan, mint ez.
És a Sötét folyosók is elsősorban egy olyan film, ami azt hivatott elhitetni minden kislánnyal, hogy ő különleges, hősnőnk ráadásul többféleképpen is az. Fiatalon elveszítette egy balesetben az édesapját – akit a film elején szellemként lát, és onnan tudjuk, hogy szellem, mert nem hagy nyomot a műhóban -, ezért tiniként pokollá teszi mindenki más életét. Ezért küldi édesanyja és különben meglepően szimpi nevelőapja a magatartásproblémás fiatalokkal foglalkozó magániskolába, a Blackwood Hallba. Ami a semmi közepén áll valahol az isten háta mögött, és olyan ódon és fenyegető, hogy ott rendes szülő még akkor sem hagyná ott a gyerekét, ha az felgyújtotta volna a nagyit. Pláne azután, hogy belépve a látszólag üres épületbe rájuk ijeszt a francia akcentussal beszélő Uma Thurman, mint igazgatónő.
Aki elmondja mind az öt lánynak – a bazi nagy iskolában ezren is elférnének, de csak ennyien vannak, és persze mind lányok - hogy hihetetlen tehetség rejlik bennünk, és ő elő is fogja azt hozni. És tényleg! Az egyikük álomszép verseket kezd írni, a másik csodás képeket fest, a harmadik elképesztő matematikai egyenleteket firkál a táblára, hősnőnk pedig fantasztikusan kezd játszani a zongorán, annak ellenére, hogy utoljára kiskorában klimpírozott. Az ötödik lány csak morcos, de az nem derül ki, ő miért nem alkot, de a lányok kreatív fellángolása így is elképesztő – de mi rá a magyarázat? Ezen a ponton sajnos még én sem tudtam, mert még mindig nem derült ki, hogy akkor ez mi a csuda. Nem sokat segített, hogy az adatlapon a „horror-dráma, fantasy” műfajbesorolás szerepel, és azt is tudtam, hogy lesznek majd szellemek, nyilván nem barátságosak.
És azt sem tudtam, hogy mit keres egy ilyen zagyva, sehová sem tartó filmben Uma Thurman, az egyetlen nagy név a stáblistán. Merthogy az igazi főszereplő, a tök jellegtelen, már-már túlságosan is átlagos AnnaSophia Robb ugyan sok filmben is sorozatban szerepelt fiatal kora ellenére, de egyik sem volt nagy durranás, ahogy ez sem az. Talán az vonzotta Umát, hogy az amúgy nem teljesen tehetségtelen spanyol rendező, Rodrigo Cortés (Élve eltemetve, A gyilkos médium) Barcelona környékén és a Kanári-szigeteken forgatta a filmet, talán csak jól jött a pénz, vagy valami szerződés kötelezte, esetleg viccesnek tartotta a sokban Szörnyella de Frászra emlékeztető karaktert. A jó ég tudja, de az biztos, hogy nagy kedvvel játszik, talán ő egyedül az egész filmben, és nem én leszek az, aki megmondja, hogy hová fut ki ez az egész, de tudjuk, mi az ilyen bazi nagy ódon épületek sorsa!
Értékelés: 4/10
