Stan Winston, a hollywoodi szörnygyáros

Hollywood legendás trükkmestere alkotta a Terminátort, a Ragadozót, a Jurassic Park dinoszauruszait, az alien királynőt. Ezekről a szörnyetegekről szedtünk össze néhány kulisszatitkot.

A bolygó neve: Halál

James Cameron leleménye volt a hatalmas királynő báb irányítása: a daruról lógatott lény testében két bábost egymáshoz rögzítettek, és ők irányították a lény négy karját. Ezt a megoldást úgy próbálták ki, hogy a bábosokat szemeteszsákokba bugyolálták, majd megnézték a "királynő" mozgását.

Winston és csapata korábban nem építettek ilyen hatalmas bábot, itt használtak először hidraulikát, a mérete miatt. A lény bizonyos részeit (például a farkát) drótokkal mozgatták, némelyik részét pedig távvezérléssel.

 

Terminátor

James Cameron Az ördögűző és A keresztapa legendás maszkmesterét, Dick Smith-t akarta megbízni a halálosztó robot dizájnjának megtervezésével, de az nem vállalta, így kapta meg a munkát az addig még kevéssé ismert Winston. Sokáig dolgoztak a karakterterveken, majd visszakanyarodtak Cameron eredeti ötletéig. A Terminátor egy rémálom hatására született: Cameron Rómában dolgozott első filmje, a Piranha 2. vágásán, és az embert próbáló nap után lázasan feküdt a hotelszobájában, majd mire sikerült elaludni, durva rémálma volt, amelyben egy króm emberi torzó araszolt felé egy romokban álló vidéken. Miután felriadt, a rendező gyorsan lerajzolta a rémisztő figurát, és ez alapján tervezték meg a Terminátor fémvázát. Fél évig dolgoztak a krómszínűre festett műanyag báb megvalósításán, a végeredmény azonban felemás lett: a bábosok nem tudták megoldani a járás valósághű illúzióját. Ezért került a forgatókönyvbe az a jelenet, hogy a kamionnal ütközés során lesérül, és a bicegés már kitűnően ment a robotfigurának. (Vannak részek, amit stop-motionnel oldottak meg.)

 

Predator

A földönkívüli vadász eredetileg teljesen máshogy nézett ki, de a humanoid rovar-szerű lény karaktere egyszerűen nem működött, és gyakorlatilag lehetetlenség volt úgy megvalósítani, hogy a mozgása valósághűen nézzen ki, pláne a dzsungelben. Joel Silver producernek és John McTiernan rendezőnek Arnold Schwarzenegger ajánlotta Stan Winstont, akivel a Terminatorban dolgozott együtt. Hatalmas nyomás nehezedett Winstonra: több filmen is dolgozott párhuzamosan, és mellettük mindössze hat hete volt a Ragadozó újratervezésére, hiszen a film forgatása akkor már elkezdődött. A lény sörényének ötletét egy rasztafári harcost ábrázoló festményt ihlette, ami Silver irodájában lógott, a csáprágók pedig James Cameronnak köszönhetők. Egy évvel a Ragadozó bemutatása előtt, 1986-ban mutatták be A bolygó neve: Halált, és Winston és Cameron Japánba tartottak egy, a filmmel kapcsolatos szimpóziumra. A repülőn Winston a Predator vázlatain dolgozgatott, és amikor a mellette ülő Cameron meglátta, közbekottyantotta, hogy szívesen látna egy olyan szörnyeteget, aminek csáprágói vannak. 

 

Ollókezű Edward

Winston ötlete volt, hogy Edward valódi ollókat viseljen a keze helyén. Tim Burton egyszerűen csak hosszú fémdarabkákat képzelt az ujjak helyére, jelezve, hogy a teremtmény befejezetlen maradt. De amint meglátta Winston terveit, rögvest belátta, hogy sokkal jobbak, mint a saját elképzelése.

 

Batman visszatér

A képregényekben Pingvin hegyes orrú, alacsony, kövérkés hétköznapi ember, Tim Burton ötlete volt, hogy a karakter pingvinszerű jegyeket hordozó torzszülött legyen, Winston és csapata pedig uszonyszerű ujjakkal, borzalmas fogsorral és kifacsarodott gerincoszloppal látták el a Gotham csatornáiban élő Copplebot-sarjat. A pingvinsereg animatronikus bábokból állt, némelyik pedig ügyes jelmez volt, amelyekben kisnövésű emberek bújtak meg.

 

Jurassic Park

Steven Spielberg klasszikusa már jócskán tartalmaz CGI-t (ami még ma is sokkal élethűbb, mint csomó hollywoodi produkcióé), de rengeteg bábot is használtak. A hatalmas T-Rex animatronikus báb volt, ám a velociraptorok némelyikében emberek bújtak meg. Embert próbáló feladat volt: a bábos lábait behajlította, meggörnyedt, és alkalmanként így kellett lógnia négy órán keresztül egy vázon, míg ráadták a bonyolult jelmezt.

 

Támadók a Marsról

Winston rendkívül izgalmasnak találta az alien királynő két bábos megoldását, és a Támadók a Marsról böhöm marslakóit is erre a módszerre építette fel, ugyanis ezzel látványosabban elrugaszkodhattak az "ember a jelmezben" koncepciójától. A lények gumitestében két bábos bújt meg, egyikük kisnövésű, akit egy hátizsákszerű alkalmatosságban rögzítettek társa hátára. A kis ember kézzel irányította a marslakó pici karjait, lábával a lény száját nyitotta-csukta, társa pedig hátrafelé járt a jelmezben, így a szörnyetegek léptei még idegenebbül hatottak. A Mars legfőbb vezetője, a ronda, agyszerű lény animatronikus báb volt.

 

Pumpkinhead

Winstont eredetileg a címszereplő bosszúálló démon alakjának megvalósítására kérték fel, de menten lecsapott a film megrendezésére is, így a lény megtervezését munkatársaira hagyta. Mindössze három millió dollárból készült a produkció, és a forgatás hihetetlenül nyugodtan zajlott, hiszen a rendező és a maszkmesterek félszavakból is megértették egymást.

Forrás: Stan Winston School of Character Arts – érdemes ellátogatni az oldalra, mert rengeteg kulisszatitkot megismerhetünk, máshol nem látható fotókkal, videókkal.

Borítókép: L.Cohen/Getty Images