Stanley Kubrick majdnem halálba küldte egyik kaszkadőrét a 2001: Űrodüsszeia forgatásán

A film ötvenéves évfordulóján megjelenő könyv szerint a rendező akkor sem állította le a jelenet forgatását, amikor a kaszkadőr elvesztette az eszméletét.

Stanley Kubrick filmrendező arról is ismert, hogy filmjeivel folyamatosan feszegeti a mozi határait, de a sci-fi kultfilm forgatásánál talán túl messzire ment. Bill Weston, a 2001: Űrodüsszeia egyik kaszkadőre volt, és az egyik jelenetnél életveszélybe került, Kubrick mégsem állította le a felvételt.

Westonnal forgatták le az űrsétás részeket, amikor konkrétan elfogyott az oxigénje – csupán 10 percre elegendő levegője volt a hátára szerelt palackban, de a jelenet felvétele ennél hosszabb időt igényelt. Amikor észlelte, hogy elfogy a levegő, a karjával jelezte, hogy álljanak le, mert veszélyben az élete. Ennek ellenére Kubrick tovább vette a jelenetet, de ekkorra Weston már el is ájult.


A kaszkadőr később azt nyilatkozta, hogy soha nem fogja elfelejteni annak az embernek, aki aztán Kubrickot sürgette, hogy legyen már vége a jelenetnek, és „hozzák vissza” Westont. Mielőtt elvesztette volna eszméletét, még hallotta, ahogy Kubrick leinti azt a férfit, aki próbálta a rendezőt jobb belátásra téríteni: „Fenébe, még csak most kezdtük el! Hagyd fent!Hagyd fent!”


A könyvből az is kiderül, hogy a rendező nem használt egy második biztosító kötelet a forgatásnál, pedig a kaszkadőr több mint kilenc méter magasan volt. Kubrick a felvételek során biztonsági hálót sem használt, és azt sem engedte, hogy lyukak legyenek Weston sisakjának hátulján, ami a fényvisszaverőnek köszönhetően egy kis fényt engedett volna be.

via Independent

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu