Sylvester Stallone, John Cusack és Mia Farrow is Brian Dennehyre emlékezik

A 81 évesen elhunyt színész volt az első Rambo kekeckedő seriffje, de számos további emlékezetes filmben is szerepelt.

Szerdán, 81 éves korában elhunyt Brian Dennehy amerikai színész, akit alighanem a fél világ úgy ismert, mint az első Rambo-mozifilm Teasle seriffje. A sztár lánya, Elizabeth Dennehy a hírrel kapcsolatban a Twitterén hivatalosan is megerősítette: édesapja nem a koronavírus-járvány áldozata, természetes halállal halt meg.

 

Dennehy színészi karrierje kezdetén olyan sorozatokban szerepelt, mint a Kojak és a Dallas. Első filmje az 1977-es Nappalok és éjszakák volt, majd egy évre rá jött az Óvakodj a törpétől! A nagy áttörést a Rambo – Első vér hozta el 1982-ben, ahol a helyi kisvárosi seriffet, Will Teasle-t alakította, aki konfliktusba kerül a Sylvester Stallone alakította Rambóval.

Forrás: Orion Pictures / InterCom

 

A karrierje ezután látványosan meglódult, egymás után jöttek az emlékezetes karakterszerepek a legkülönfélébb műfajú filmekben: játszott a Gorkij park című 1983-as thrillerben, az 1985-ös Selyemgubóban és a '88-as folytatásában is, a Silverado című 1985-ös westernben, a Trükkös halál 1-2-ben (1986 és 1991) pedig ismét a törvény őre lett, aki egy hollywoodi speciális effektessel nyomozott együtt egy titokzatos gyilkossági ügyben. A '90-es években olyan ismert filmjei voltak, mint az Ártatlanságra ítélve (1990) vagy a Rómeó + Júlia (1996). Az ezredforduló után már csak tévéfilmekben és sorozatokban szerepelt, valamint animációs filmekben is szinkronizált. Itt is szép sikereket ért el: a 2000-ben készült tévéfilmje, Az ügynök halála meghozta neki a tévés szakma Oscarját, az Emmy-díjat.

Forrás: Port.hu

 

Brian Dennehy halála egész Hollywoodot megrendítette. Slyvester Stallone így emlékezett meg róla a Twitteren:

A nagyszerű színész, Brian Dennehy elhunyt. Egyszerűen nagyszerű színész volt... Vietnami veteránként nagyon sokat segített nekem Rambo karakterének felépítésében. A világ elveszített egy nagyszerű művészt.

William Shatner, a Star Trek-fimek és -tévésorozatok Kirk kapitánya is részvétét fejezte ki:

Részvétem Brian Dennehy családjának. Csodálatosan tehetséges színész volt.

Erre a Twitter-bejegyzésre válaszolt aztán John Cusack:

Most hallottam a hírt, nagyon sajnálom. Óriási színész volt. Nyugodjék békében!

Mia Farrow egy kedves, kiskutyás képpel emlékezett meg elhunyt kollégájáról, akivel a Szerelmes levelek című színdarabban szerepelt együtt:

Kis híján belepusztultam, amikor megtudtam, hogy a csodálatos Brian Dennehy meghalt. Olyan volt, akivel öröm volt együtt dolgozni, és azon barátaim egyike, akiket nagyra értékeltem életem során. Ezt a fényképet a színfalak mögött készítettem, amikor a Szerelmes levelekben játszottunk. Nagyon szerette Bowie-t, a kiskutyámat.

De megemlékezett elhunyt kollégájáról az a Carl Weathers is, aki a fénykorában olyan akciófilmek sztárja volt, mint a Rocky 1-2-3-4 és a Predátor, tavaly pedig a The Mandalorian dörzsölt alvilági figurájaként került vissza a rivaldafénybe.

Nyugodj békében, Brian Dennehy! Gyönyörű filmes örökséget hagytál hátra.

(via NME & The Independent)