Szabó Simon az új Indiana Jones

A Moszkva tér és a Kölcsönlakás sztárja Lévai Balázs Pécsi szál című filmjében a legmenőbb pécsi könnyűzenei sztárokat faggatja sikerük titkáról. Itt a fergeteges előzetes!

Lévai Balázst legtöbben zenei (Dob+Basszus) és irodalmi témájú (A nagy könyv, Bestseller) tévéműsorairól ismerik, emellett szerzője több zenei életrajzi kötetnek, például a Lovasi Andrásról szólónak. A sokoldalú alkotó rendezőként 2015-ben Engedem, hadd menjen címmel készített dokumentumfilmet, amelyben a Most múlik pontosan című sláger születését tárta fel, hogy miképp találkozik a dalban Kiss Tibor, a Csík zenekar és az erdélyi Erdőszombattelki zenekar.

De Lévai készített korábban road movie-t a Tankcsapdával és dokumentumfilmet is a Kispál és a Borzzal. Ötletgazda-producerként pedig részt vett a #Sohavégetnemérős című Wellhello film munkálataiban is, amely közönségdíjat nyert 2017-ben a Magyar Filmhéten.

Forrás: Budapest Film

 

Új filmje, a Pécsi szál azt a rejtélyt igyekszik megfejteni, hogy miért pont ez a város, Pécs termelte ki a jelen legsikeresebb magyar könnyűzenei bandáit. A rendező oknyomozó riporternek a skatulyájából egy ideje kitörni próbáló Szabó Simont kérte fel, aki nem akárhogy vette az akadályt. Fülhallgatóján nonstop zenét hallgatva nyakába veszi a várost és környékét, és fáradhatatlanul faggatja a Kispál, a Punnany Massif, a Halott Pénz, a 30Y és a Junkie Jack Flash tagjait, Takáts Esztert, na meg a város lakóit.

Ahogy az a jópofa előzetesből is kiderül, Szabó Simon Indiana Jonesként ered a rejtély nyomába, és nemcsak saját magát nem kíméli, de a pécsi zenekarokat sem.

„Mi lehet a város titka? A mediterrán klíma vagy a mecseki uránbánya sugárzása? A tettyei dombok visszhangja? Emma néni, a legendás karvezető? Vagy van valami a levegőben?”

– olvasható a film tartalomleírásában, és ez a humor a trailer tanúsága alapján a moziban is visszaköszön majd. A május 9-én érkező zenés film ennek köszönhetően az alkotói ígéret szerint olyan, mint egy backstage-buliba oltott nyomozás története a legnagyobb pécsi zenei sztárokkal.


(via Budapest Film)