A Coen testvérek nem engedték neki visszanézni a felvett jeleneteket.
A kétszeres Oscar-díjas, kiváló operatőr, Roger Deakins hiába múlt el májusban 81 éves, tavaly még leforgatta az 1917-et, és aktívan viszi a Team Deakins podcastet is, ahol nemrég régi barátja és kollégája, a négyszeres Oscar-díjas Joel Coen volt a vendég. A páros (természetesen Ethan Coennel kiegészülve) olyan kultfilmeket forgatott együtt az elmúlt évtizedekben, mint a Fargo, az Ó, testvér, merre visz az utad?, a Nem vénnek való vidék vagy A félszemű. No és persze A nagy Lebowski, amellyel kapcsolatban egy izgalmas forgatási érdekességet is megosztottak a hallgatókkal a podcastben.
A Coen testvérek minden forgatás alatt tartották magukat egy szigorú szabályhoz: lehetővé tették a színészek számára, hogy visszanézhessék az éppen felvett jeleneteket. Roger Deakins egyetértett a rendezőpárossal abban, hogy ez ugyan jócskán lelassítja a forgatást, de így legalább a színész látja, mit csinált, és a következő felvételnél megpróbálhatja ugyanazt újra, vagy változtathat valamin. Minden egyes Coen-film minden egyes jelenete így készült – kivéve Jeff Bridgest és A nagy Lebowskit. Joel Coen így emlékezett vissza az 1998-as kulftilm forgatására:
A forgatás első két hetében nem volt kapacitásunk a visszajátszásokra. Jeff Bridges teljesen fel volt ezen háborodva, mert ő vissza akarta nézni saját magát. Nagyon lefárasztott. Jeff-fel soha nem dolgoztunk együtt korábban, és nem akartunk visszajátszást csinálni, mert attól tartottam, hogy Jeff minden felvétel után odajön, és elkezdi nézegetni. Végül már annyira nyomorultan festett a második hétre, hogy az lett a vége, hogy engedélyeztük a visszanézéseket. Számomra az volt az érdekes, hogy Jeff, aki úgy nőtt fel, hogy filmeket forgatott és a nagyvászon színésze volt, mennyire jól használta ezt. Időről időre megnézte a visszajátszást, és mindig nagyszerű volt. Azt mondogatta, oké, értem, mi a probléma.
Joel Coen arról is mesélt a podcastben, miben más a munkamódszere a testvérével, mint mondjuk Kubrické:
Mi nem vagyunk perfekcionisták. Soha nem értettem Stanley Kubrickot, aki 90 alkalommal felvett egy közelit arról, ahogy valaki megfog egy ajtókilincset. Mi kezdettől fogva egy erős elképzeléssel rendelkezünk arra nézvést, hogy a vágásnál mit fogunk használni, és mire nincs szükségünk. Ösztönösen kell tudni, hogy mennyit fogok forgatni ahhoz, hogy a nap végén megkapjam mindazt, amire szükségem van, hogy a jelenet működjön. Ösztönösen kell érezni azt, mikor jön el az idő valamit befejezni, és tovább lépni [a következő jelenetre].
