Szerelem második látásra – Le tudod nyúlni a saját feleségedet?

Nem várt irányba indul a francia romcom, amelynek mérsékelten szimpatikus hőse arra ébred, hogy már nem híres, felesége viszont az, de a jelek szerint nem is ismeri. 

A romantikus vígjátékban az a jó, hogy még annyi minden mást rá lehet húzni arra, hogy két ember, rendszerint egy férfi és egy nő, esetleg egy fiú és egy lány egymásra talál. Az egészet helyezhetjük különböző környezetbe, munkahelyre, szafariba, csonka családba, királyi házba, a miniszterelnöki rezidenciába, keríthetünk időutazást köré vagy éppen egy párhuzamos valóságot, és a lényeg mégis ugyanaz marad: hőseink találkoznak, majd legyőzik az eléjük tornyosuló, tipikusan első világbeli problémákat, majd végképp egymásra találnak, mi pedig búcsút intünk nekik, mielőtt belevágnának az idegőrlő szürke hétköznapoknak. Ilyen a francia Szerelem második látásra is, és mégis kicsit más.

Hőseink, Raphael és Olivia még a gimiben futnak össze, és a dolog szerelem első látásra, mi más? A srác regényíró, a lány versenyzongorista ambíciókat ápol, ám 10 év házasság után csak a férfi mutathat fel sikeres írói karriert, Olivia a kezdeti elismerések után elszürkül, élete nagy részét az teszi ki, hogy vagy elkíséri urát a különböző fellépésekre, vagy otthon várja, hogy végre hazaérjen. Az öntelt, csak magával foglalkozó Raphael észre sem veszi, mennyire elhanyagolja feleségét, vagy ha igen, nem törődik a dologgal. Egy viharos estén a helyzetből jókora veszekedés lesz, hősünk iszik is a mérgére pár pohárral, és másnap reggel egy olyan világban ébred, amelyben ő egy nőtlen középiskolai tanár átlagos életét éli, Olivia viszont híres és gazdag. És nem ismeri őt. Hősünk azonban nem esik kétségbe, hiszen mindent tud a nőről, mit szeret és mit nem, mik a kedvencei és mik a gyengéi, nyilván nem lehet nagy kunszt újra elcsábítani, és akkor a helyére kerül minden – gondolja ő, aztán arra ébred, hogy bilibe lóg a keze.

És a filmnek ez a koppanás a legjobb része. Az, hogy a pasi már nem híres, hogy régi haverja már nem az asszisztense, hanem a kollégája, akivel együtt járnak pingpong versenyekre, és persze az, hogy nem jönnek be a trükkjei a nőnél, aki boldog párkapcsolatban él. És az is, hogy lassan ráébred – igaz, nagyon lassan -, hogy Olivia azért lett olyan boldog és sikeres, mert ő nem volt mellette. Szó sincs valamiféle feminista maszlagról, hogy nem kell a nőnek férfi ahhoz, hogy sikeres legyen, itt egyszerűen arról van szó, hogy ez a konkrét ember tönkretette, igaz, egy párhuzamos valóságban, egy másik, konkrét ember életét. Aztán egy furcsa fordulattal, mivel életrajzírónak adja ki magát, mégis elkezd egyre közelebb kerülni a nőhöz, mi pedig izgulhatunk, hogy melyik utat választja a rendező, Hugo Gélin (Derült égből apu), a hiteles lehetséges életút bemutatását vagy az elkerülhetetlenül csöpögős romcom formulát.

És szerencsére gyakorlatilag az utolsó percig nem dől el ez a kérdés, és ez nagyon jót tett az amúgy csak mérsékelten izgalmas filmnek. És jót tesz neki Joséphine Japy (Lélegezz!, Feddhetetlen) játéka is, aki van olyan természetes és bájos, hogy elhiggyük neki a karakter mindkét verzióját, ellentétben François Civillel. Az általa játszott figurában gyakorlatilag egyik verzióban sincs annyi, hogy elhiggyem neki, hogy bele lehet szeretni, és ha már sikeres író, én tényleg nem tudtam eldönteni, hogy rendezői szándék, hogy a történetei ennyire ijesztően rosszak – egy kommandós fantasy akármiről van szó, amit időnként megelevenítve is látunk a két főhős játékával -, vagy csak így sikerült. Másrészt Civil színészként sem igazán meggyőző, vagyis vannak itt zavarba ejtő dolgok, de van azért szeretni való is ebben a furcsa romcomban.

Értékelés: 5/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu