Szívszorító videó került elő a Fekete Párduc 43 évesen elhunyt sztárjáról

A rákbetegség következtében eltávozott Chadwick Boseman egy 2018-as interjúban sírva fakad, amikor azt ecseteli, hogy két végső stádiumú rákos kisgyerek mindenképpen meg akarta még nézni halála előtt a Fekete Párducot.

A dolog tragikuma pedig a nyilvánvalón (a fiúk halálán) túl az, hogy miközben erről beszélt, a színész már maga is rákos volt, mivel az elmúlt négy évben vastagbélrákkal küszködött, tehát a 2018-ban bemutatott Fekete Párducot is betegen forgatta. A szóban forgó videó is a szuperhősfilm sajtókörútján készült.

„Volt ez a két kissrác, Ian és Taylor, akik nemrégiben haltak meg rákban, és miközben forgattunk, kapcsolatba léptek velem.

Mindketten végső stádiumban voltak, és a szüleik elmesélték, hogy még addig mindenképpen ki akarnak tartani, amíg ezt a filmet be nem mutatják”

– meséli a videón Boseman a pódiumon ülve az újságíróknak.

A sztár halálhíre augusztus 28-án (nálunk 29-én) az egész világot sokkolta, hiszen Boseman sosem beszélt a magánéletéről, ezért senki sem tudta, hogy már 2016-ban diagnosztizálták harmadik stádiumú vastagbélrákkal. A színész értelemszerűen a sajtóeseményen sem árulta el, hogy valami összeköti a két rákos gyerekkel, de azért valamilyen formában kifejezte a kapcsolódását.

„Ha most visszagondolok, eszembe jut, hogy gyerekként én magam is hogy vártam a karácsonyt, vagy a szülinapomat, hogy kipróbálhassak egy játékot vagy egy videojátékot, tényleg csak azért a pillanatért éltem. Szóval lélekben újra gyerekké váltam, csak hogy megtapasztaljam, mennyire várta ez a két kissrác ezt a filmet” – Boseman ezen a ponton könnyekben tör ki, és nem tudja folytatni a beszédet, majd még annyit tesz hozzá: „Hát igen, ez nagyon sokat jelent.” Mindez a fenti kétperces videó vége felé látható.


(via Uproxx)