Miért hunyorgott Bud a filmjeiben? Volt vitája Terence Hill-lel? Mit gondolt a magyarokról? A Piedone nyomábant annak is kötelező megnéznie, akik már mindet tud a kedvenc pofonosztónkról.
Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik már eddig is imádták Bud Spencer munkásságát, és azoknak, akik majd csak ezután fogják megszeretni a hatalmas pofonokat osztó, jószívű mackót!
Közhely, de tényleg így van: a magyarok a világ legnagyobb Bud Spencer- és Terence Hill-rajongói! A páros filmjein generációk nőttek fel a '70-es évek óta, nélkülük még most, 2019-ben is ugyanúgy elképzelhetetlen a húsvéti szünet, ahogy karácsony sem létezhet Kevin nélkül. És hiába tudja már kívülről a fél ország a Kincs, ami nincs vagy a Nincs kettő négy nélkül szövegét, ezekkel a rekeszizomszaggató bunyós filmekkel még most is bármikor megnyerheti egy kereskedelmi csatorna a hétvégi nézettségi versenyt!
Mi a legendás pofonosztó páros titka? Miért szeretjük ennyire Bud Spencert? Vajon mit gondolt rólunk, magyarokról az egykori úszóbajnok pólós, akit annak idején még Carlo Pedersoli néven ismert és rettegett Kártpáti Gyuri bácsi és a többi olimpikon vízilabdázónk? Király Levente, aki 16 éve újságíró, és korábban olyan műsorokat szerkesztett, mint az Ablak, az Évgyűrűk vagy a Jónak lenni jó, 4 éven át, 4 országban, 40 közreműködővel forgatott egyórás portréfilmet gyerekkora kedvenc színészéről. A végeredmény a Piedone nyomában lett, amit tavaly ősszel az M5 is levetített, de a felvett anyagból készült egy másfél órás, bővített változat is, ez került február 28-án a mozikba.
No de mit lehet elmesélni egy fekete öves rajongónak arról a Bud Spencerről, akinek három önéletrajzi könyve is megjelent már magyarul, a fanatikusok pedig a filmjei utolsó törött fogakat köpködő kaszkadőréről is összeszedtek minden fellelhető információt a rajongói blogokon? Jómagam például köztudottan nagy Bud Spencer-rajongó vagyok, de mégis tudott újat mondani a film. Nem tudtam például, hogy a jó Bud azért hunyorgott annyit a filmben, mert nagyon rosszul látott.
A vízipólós éveiben ugyanis annyira szétmarta a szemét a klóros medencevíz, hogy a szövegeit szemüveggel tanulta, és csak akkor vette le, ha már forgott a kamera – mégse verekedhetett pápaszemmel egy ekkora óriás! A kaszkadőrök eleinte be is voltak tojva tőle, nehogy szinte vakon mellé üssön a megbeszéltnél, és véletlenül tényleg fejjel előre repüljenek a végén a zenegépbe... Bud Spencer azonban nagyon profin betanulta a koreográfiát, és hiába nem látta jól, hova kell ütni, emlékezetből megoldotta!
Az ilyen kis apró forgatási érdekességek mellett Király Levente stábja arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy Bud vízilabdás múltja is részletesen be legyen mutatva. Nemcsak azért, mert Carlo Pedersoliként sokat játszott ellenünk a medencében, hanem mert a sportkarrierjére mindig is büszkébb volt, mint a filmjeire – saját magát ugyanis sosem tartotta igazi színésznek. Inkább amolyan vidám, nagydarab fickónak, aki imád fejest ugrani a legkülönbözőbb, izgalmas dolgokba (ökölvívás, repülés, filmforgatás, stb.), és akit ha már ennyire szeretnek vicces bunyós filmekben látni az emberek, akkor egy fene, néha kamera elé áll egy igazi színésznek számító jóbaráttal, Terence Hill-lel. Saját bevallása szerint egyébként ezért nem volt egyszer sem balhé közöttük: Bud Spencer mindig is Terence Hillt tartotta jobbnak, így sosem volt köztük olyan vetélkedés, mint mondjuk a Stallone–Schwarzenegger-páros esetében.
Király Levente filmje újszülött korától egészen az utolsó éveiig mutatja be Bud Spencer kiváló sportsikerekben és népszerű akcióvígjátékokban gazdag életét. És nemcsak a nagy mackó mesél magáról archív interjúkban, hanem a családja, a barátai és a kollégái is felidéznek egy-egy szép, hozzá köthető pillanatot (sajnos a felvételek jó része már azután készült, hogy a színész 2016-ban elhunyt).
A Piedone nyomában így egy szívszorítóan szép Bud Spencer-portré, amin tényleg minden másodpercből kiérződik, hogy egy Bud Spencer-rajongó készítette a többi Bud Spencer-rajongónak. Akiknek persze lehet, hogy már semmi újat nem mond a film, mert ismerik az összes forgatási anekdotát, és kívülről fújják, hogyan barátkozott össze Carlo Pedersoli és Mario Girotti az Isten megbocsát, én nem! forgatásán. Mégis, a Piedone nyomábant szerintem annak is meg kell néznie, aki már mindet tud a kedvenc pofonosztónkról – ha más nem, hát azért, hogy könnybe lábadó szemmel nézze, ahogy a Télapó-szakállas Bud még pár évvel a halála előtt is mennyire vidáman énekelgetett nápolyi otthona nappalijában.
Ami miatt mégsem tudok jó szívvel maximális pontszámot adni a filmre, az néhány hangulatromboló sutaság: a karakteridegen képregényes intró, a legváratlanabb pillanatokban felharsanó AC/DC-nóta, és effélék. A tévés verzió után azon is morgolódtam egy kicsit, hogy a készítők helyében sokkal, de sokkal több, még élő stábtagot fel lehetett volna kutatni a Bud Spencer-filmekből, hogy meséljenek a sztárról (például nagy kedvencemet, Riccardo Pizzutit, akit a jó Bud szinte minden filmjében laposra vert), de szerencsére a moziváltozatban már jóval több a megszólaló (összesen 45 ember). Részemről akár már holnap jöhet a portréfilm folytatása, a Lucky Luke nyomában, Terence Hill-lel, azt is ugyanilyen élvezettel fogom nézni!
