Sztárok, akik véletlenül elspoilerezték a filmjüket

Valamiért a képregényfilmek színészeit veszélyezteti leginkább, hogy elkottyantanak valamit, amit nem lenne szabad.

Mark Ruffalo

A Hulkot játszó színész 2018-ban véletlenül élőben közvetítette a Thor: Ragnarök első 20 percét, de egy tweetben igyekezett elpoénkodni a bakit:

Rosszul éreztem magam, hogy nem voltatok ott velem. Becsempésztelek titeket. A zsebemben.

 

Sylvester Stallone

A 2015-ös Creed forgatásának befejezése alkalmából Stallone a közösségi médiában posztolt egy fotót a forgatókönyvéről. Az egyetlen probléma az volt, hogy az utolsó oldal nagy spoilereket árult el a filmről, többek között azt, hogy karakterét, Rockyt rákkal diagnosztizálják.

 

A színésznő esete egészen különleges, és azért ijesztő is. "Emlékszem, hogy először egy szállodában beszéltem a rendezővel (Chloe Zhaóval) ahol a Comic-Cont tartják" – mesélte az Örökkévalókban játszott szerepéről a Graham Norton Show-ban 2021 októberében.

Tudod, mexikói vagyok, hangosan beszélek. Elkezdtem kérdezősködni, ő meg azt mondta, "Pszt", én meg azt, hogy "Mi van?"

Hayek megjegyezte, hogy Zhao komolyan gondolta, amikor a következőt mondta neki:

Hallanak minket, és a forgatókönyv titkos... A szomszédban! Nagyon óvatosnak kell lenned. Mindenki tudja, hogy az új Marvel-filmről beszélgetünk, a falakon keresztül hallgatózhatnak.

 

Tom Holland

Az ifjú színész nehezen tud titkot tartani, a Marvel-filmek forgatásakor külön trükköznek, hogy Holland ne tudjon meg olyan dolgokat a történetről, amit esetleg elkottyanthat. Megtörtént, hogy megjelent a Bosszúállók: Végtelen háború vetítésén, és lazán elmondta a mozi közönségének, hogy Pókember meghal a filmben.

Azt hitte, hogy már mindenki látta...

 

Gwyneth Paltrow

 

A Bosszúállók: Végjáték bemutatója előtt egy évvel Paltrow elárulta, hogy Pepper Pottsnak és Tony Starknak a filmben már lesz egy lányuk.

Pepper és Tony igazán hosszú utat jártak be együtt. Nyilvánvalóan a férfi kötelességtudó asszisztenseként kezdi, aztán a kapcsolatuk fejlődik, és most, ez évtizeddel később, már házasok, és van egy gyermekük. 

Hugh Jackman

 

"Amint megláttam a forgatókönyvet, rögtön megfogott" – mondta Jackman 2017-ben az Entertainment Weeklynek a Loganről. "Logan olyan valaki, aki leginkább az intimitástól fél, ezért egyedül akar lenni és magának való dolgokat csinálni.

Az ötlet, hogy a végén az életét kell adnia azért, hogy megmentsen valaki mást... Úgy gondoltam, ez nagyon erős.

Nem vette észre, hogy szépen elárulta a film végét.

 

 

Jason Momoa

 

A San Diego-i Comic Conon Momoa nem tudta megállni, hogy ne beszéljen a még bemutatás előtt álló Aquaman legvégéről.

Ennek a filmnek az utolsó képkockájában láthatjátok majd, ahogy valóban azzá válik, amire rendeltetett" - mondta az Entertainment Weeklynek 2018 júliusában. "Azt hiszem, amikor kisfiú volt, megvoltak ezek a képességei, de nem fejlesztette, így végig kellett járnia az utat, hogy ő legyen a király.

 

(Forrás: usmagazine)

Címlapkép: Mike Coppola / Getty Images