Tarantino elárulta, hogy egy vagy két film-e a Kill Bill

Végre pont kerülhet egy 15 éve húzódó elkeseredett vita végére. A kultrendező nyilatkozatából kiderült: eddig mindenki tévedett, aki azt hitte, hogy…

…a két részletben, 2003-ban, illetve 2004-ben bemutatott Kill Bill és Kill Bill 2. két külön alkotás. Amióta egyébként Tarantino új filmjével, a Volt egyszer egy… Hollywooddal turnézik, folyamatosan ad beszédtémát, mivel újból felmerült, hogy a tizedik filmje után visszavonul, és vajon mi lesz az az utolsó projekt, amit még megrendez.

Sokan azonban összezavarodtak, hiszen elvileg a Volt egyszer egy… Hollywood már az alkotó tizedik filmje – sőt: úgy is lehet számolni, hogy a tizenegyedik, hiszen 1987-ben, még a Kutyaszorítóban előtt volt egy My Best Friend’s Birthday című debütáló mozija, ami azonban sajnos megsemmisült, ezért senki sem veszi figyelembe (maga Tarantino sem).

Forrás: Best Hollywood

 

Most azonban lehullt a lepel, hogy vajon miért is hirdeti a stúdió a Volt egyszer egy… Hollywoodot QT kilencedik filmjeként. Maga a mester árulta el a tutit.

„Gyakorlatilag ugyan két filmként mutattuk be, így van külön nyitó és záró stáblista mindkét filmben, de én egy alkotásként csináltam, és egyetlen alkotásként írtam is meg”

– árulta el a rendező egy podcastben.

A Kill Bill tehát csak az utómunkálatok során lett két film. Most viszont Tarantino azt is elmesélte, hogy nem bánta meg a döntést, mivel úgy gondolja, egyetlen monumentális négyórás alkotásként nem lett volna olyan népszerű a nézők körében. És a beszélgetés során még olyan izgalmas érdekességek is kiderültek, mint például az, hogy az eredeti, egységes és bontatlan Kill Bill igazából azzal a jelenettel kezdődött, amikor a második rész elején az Uma Thurman alakította Menyasszony autót vezetve a kamerába beszél.


(via IndieWire)