„Te kiba*ott hülye pi*a, tönkretetted a premierem!”

Mondta Harvey Weinstein 2001-ben Kate Beckinsale-nek, aki most Instagram posztban ünnepelte az egykori producer 23 éves börtönbüntetését, és azt írta, nagyon megkönnyebbült az ítélet miatt.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerdán a New York-i bíróság 23 év börtönre ítélte a férfit, aki nagy hatalmú hollywoodi producerként nyolcvannál is több nőt zaklatott szexuálisan, ám jogi eljárást csak néhány eset miatt sikerült indítani ellene. Most szexuális bántalmazás és nemi erőszak miatt ítélték el, de hasonló ügyek miatt folyamatban van ellene egy per Los Angelesben is.

Miközben Weinstein az ítélet kiszabását követően pár órával rosszul lett, és a Rikers Island-i börtönből a New York-i Bellevue Hospital nevű kórházba szállították, mellkasi fájdalmak miatt, áldozatai közleményekben és a közösségi média felületein fejezték ki örömüket a bíróság döntése miatt. Hogy a Silence Breakers nevű csoport (akinek tagjai között ott találjuk többek közt Ashley Judd, Rose McGowan és Rosanna Arquette színésznőket) mit gondol, azt már tegnap megírtuk, de azóta Kate Beckinsale is kiírt valamit az Instagramra.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

These photos were taken at the premiere of Serendipity on October 5,2001. We all refused to go because holding a premiere mere weeks after 9/11 with the city still smoking felt like the most insensitive, tone deaf,disrespectful idea possible .But Harvey insisted. We flew into New York and somehow got through it. The next morning Harvey called me and asked if I would like to bring my less than two year old daughter to his house for a playdate with his similar aged daughter I said ok. I turned up and he immediately called for his nanny to take the babies to another room to play. I went to go with them and he said “No, you wait here .” The minute the door closed he started screaming “you stupid fucking CUNT, you CUNT you ruined my premiere .” I had no idea what he was talking about and started to shake.He said,”If I am throwing a red carpet you get in a tight dress, you shake your ass you shake your tits you do not go down it looking like a fucking lesbian you stupid fucking cunt .” The shock made me burst into tears.I tried to say “Harvey,the city is on fire, people are still looking for their relatives none of us even felt the premiere was appropriate much less coming out dressed like it’s a bachelor party .” He said,”I don’t care -it’s my fucking premiere and if I want pussy on the red carpet that’s what I get”.Screaming. Livid. I managed to get myself and my child out of there and yes that was one of many experiences I had that there was no recourse for,and falls under no felony.But I WAS punished for it, and for other instances where I said no to him for years,insidiously and seeming irreversibly. Hearing that he has gone to prison for 23 years is a huge relief to me on behalf of all the women he sexually assaulted or raped, and I hope will be a deterrent to that sort of behavior in this and any other industry. Having said that,the crimes that are not crimes,the inhumane bullying and sick covert abuse for which there is STILL no recourse no matter who you tell(and I did tell),these too need to go.I hope and pray that we as an industry can start to actually outlaw all abuses of power and expose them and eliminate them, for all genders,forever.And Rose,brava

Kate Beckinsale (@katebeckinsale) által megosztott bejegyzés,

„Ezek a fotók a Szerelem a végzeten 2001. október 5-i premierjén készültek. Mindannyian visszautasítottuk, hogy díszbemutatót tartsunk, mindössze pár héttel 9/11 után, mert ez a még mindig füstölő romokkal a háttérben ízléstelennek tűnt, de Harvey ragaszkodott hozzá. Így New Yorkba utaztunk, és valahogy túlestünk rajta. Harvey másnap felhívott, és arra kért, hogy vigyem át a kétéves kislányomat játszani hozzá, mert neki is hasonló korú a lánya. (…) Amikor odaértem, azonnal hívott egy dadát, aki elvitte a babákat egy játszószobába.

Mikor én is velük akartam tartani, megállított, majd amint eltűntek, üvölteni kezdett velem. »Te kiba*ott hülye pi*a, tönkretetted a premierem!« Fogalmam sem volt, mire gondol, de azonnal remegni kezdtem.

»Ha vörös szőnyeges eseményt akarok, akkor azt akarom, hogy szűk ruhában legyél, rázd a segged és a csöcseid, és ne úgy jelenj meg, mint egy kiba*ott leszbikus, te kiba*ott hülye pi*a!«

A sokk hatására azonnal könnyekben törtem ki, és próbáltam elmagyarázni, hogy a város lángokban áll, az emberek a rokonaikat keresik, és egyikünk sem érezte úgy, hogy helyénvaló lenne egy premier, azt meg még kevésbé, hogy úgy kéne felöltöznünk, mint egy legénybúcsúra.

»Nem érdekel. Ez az én kiba*ott premierem, és ha puncit akarok a vörös szőnyegen, akkor megkapom!« – hangzott Weinstein válasza. (…) Valahogy kimenekítettem onnan magam és a gyerekem – és igen, ez csak egyetlen élmény volt a sok közül. (…) Azt hallva, hogy 23 évre börtönbe kell mennie, hatalmas megkönnyebbülés számomra és mindazon nők számára, akiket szexuálisan bántalmazott vagy megerőszakolt, és remélem, hogy ez elrettentő példa lesz mindenkinek a filmiparban” – írja a színésznő, aki köszönetet mond Rose McGowan színésznőnek is, aki a #MeToo mozgalom egyik elindítójaként és élharcosaként sokat küzdött Weinstein és a szexuális zaklatás ellen.


(via NME, Variety)