Tenet: törölték a bemutatót

Ahogy azt sejteni lehetett: Christopher Nolan várva várt filmjét biztosan nem láthatjuk már ezen a nyáron, hiszen bizonytalan időre elhalasztották a premiert.

Korábban többször is írtunk róla, hogy az amerikai mozikban eredetileg július 17-re tervezett bemutatót először július 31-re halasztották, majd további két héttel augusztus 12-re módosították a premierdátumot (a magyar mozikban július 16., július 30. és augusztus 13. voltak az időpontok). Egy iparági szakértő azonban a múlt héten közzétett egy elemzést, amely szerint könnyen lehet, hogy harmadjára is későbbre kell tolni a Tenetet. Eric Handler, vezető szórakoztatóipari elemzőnek pedig igaza lett, hiszen hétfőn a filmet gyártó stúdió, a Warner Bros. bejelentette, hogy tovább kell halasztani a film bemutatóját.

Ezúttal pedig, a bizonytalan helyzetre való tekintettel, egyelőre új dátumot sem tűztek ki. Az eredeti tervek szerint a minden bizonnyal elképesztő hatású Nolan-mű lett volna az, amivel újból megnyitnak a koronavírus miatt bezárt mozik – csakhogy a film fő piacát jelentő Egyesült Államokban azóta sem javult a járványhelyzet, ezért a legtöbb mozi továbbra is zárva tart. A Tenet így most kikerült a Warner megjelenései közül, a cég elnöke, Toby Emmerich pedig arra célozgatott: lehet, hogy nem lesz hagyományos, az egész világon közel egy időben tartott premier.

„Az a célunk ez alatt a folyamat alatt, hogy a legjobb esélyeket biztosítsuk a filmjeinknek a sikerre, miközben új tartalommal is készek vagyunk ellátni mozis partnereinket, amint biztonságos körülmények között újra tudnak nyitni. (…) Hamarosan közöljük a Tenet új, 2020-as premierdátumát.

A filmet ezután nem az eddig megszokott globális nyitásokhoz fogjuk igazítani,

szóval a marketing és a terjesztés elhagyja a hagyományos módszert, amikor világszerte egyszerre mutatjuk be a produkciót” – nyilatkozta Emmerich.

Az elnök szavait sokan úgy értelmezték: még az is lehet, hogy az USA egyes tagállamaiban is más-más időpontban dobják piacra a Tenetet – ott, ahol kellően alacsony a Covid-19 fertőzöttségi ráta, lehetséges, hogy korábban láthatják. Az viszont szinte biztosnak tűnik, hogy a világjárvány ellen az Egyesült Államoknál eredményesebben védekező területeken hamarabb lesz a premier (erről egyelőre nem áll rendelkezésre bővebb információ). A Warner másik produkciójával, a Démonok között 3-mal ezzel szemben biztosra mennek, és idén szeptemberről jövő júniusra csúsztatták a bemutatót.


(via Independent, Uproxx)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu