Tom Holland részegen lefolytatott telefonbeszélgetése mentette meg a Pókember franchise-t?

Nagyon úgy tűnik, hogy a kocsmakvíz alatt szalonspiccessé váló, sírdogáló brit sztár meghatotta a Disney-főnök Bob Igert.

Szeptemberben robbant a hír: mégiscsak elkészülhet Pókember 3 Tom Holland főszereplésével, mert végül a Sony és a Disney megegyezett a gigantikus bevétel elosztásáról. A Disney ugyanis eredetileg a bevétel 50 százalékát követelte a Sony-tól, holott a Pókember - Hazatérés és a Pókember: Idegenben után csak 5-5 százalék részesedést kaptak, amin a Sony annyira berágott, hogy nemet mondott a további együttműködésre, a Marvel pedig végül bezárta az a kaput, ami lehetővé tette, hogy Pókember együtt bandázhasson Vasemberrel meg a többi Bosszúállóval. Szerencsére végül sikerült kiegyezniük: a Disney 25 százalékos részedést kap.

A megegyezésben állítólag oroszlánrésze volt az elkeseredett Tom Hollandnak is, aki a Disney-expón tudta meg, hogy a két stúdió balhéja miatt nem lesz harmadik mozifilm, de azért csak vágjon jó képet a vele fotózkodni akaróknak. A 23 éves brit sztár ekkor döntött úgy, hogy megszerzi a Disney-főnök Bob Iger mailcímét... Hogy mi történt ezután, arról Holland így mesélt Jimmy Kimmel showműsorában:

Csak köszönetet akartam neki mondani. Megköszönni, hogy milyen csodálatos öt év volt ez az életemből, megköszönni, hogy a lehető legjobb irányba változott meg az életem, és hogy remélem, még dolgozhatunk együtt a jövőben. Megkaptam a mailcímét, megírtam neki, és egész gyorsan válaszolt rá. Azt írta, felhívna valamikor, ha ráérek. És hát mivel nem akartam én beosztani Bob Iger idejét, azt mondtam neki, bármikor hívhat. Aztán eltelt két vagy három nap. A családommal elmentünk egy kocsmakvízre a szülővárosomban, ahol megittam három korsóval, és nem ettem valami sokat, erre ismeretlen számról felhív valaki. Volt egy megérzésem, hogy Bob Iger lesz az, én meg részeg vagyok... De az apám azt mondta, vegyem csak fel, hajrá, nem lesz semmi gond!

Holland ezután azzal viccelődött a showműsorban, hogy Bob Igertől kérdezte meg, mi a helyes válasz az egyik kvízkérdésre. Jimmy Kimmel viszont azt akarta tudni, igaz-e a pletyka, miszerint a színész elsírta magát a telefonban, és végül ez hatotta meg a Disney-vezért. Holland ezt válaszolta:

Sírtam. Nem, nem sírtam. Na jó, de. Vagyis nem. Szóval igazán érzékenyen érintett, mert úgy éreztem, itt valami véget ér. Nagyon jó terveink voltak a Sonyval, igazán fényesnek tűnt Pókember jövője, kár lett volna érte, ha kiveszik őt a Marvel-moziverzumból.

(via Variety)