Tucatnyi remake és reboot vár ránk az idén

Összeszedtük az összes feldolgozást és újrát, ami 2019-ben a mozikba érkezik.

A filmes szakértők régóta keseregnek azon, hogy az utóbbi években nagyon kevés eredeti ötletből születik alkotás, és a filmgyártást szinte teljes mértékben eluralták az adaptációk, folytatások, újrafeldolgozások, remake-ek és rebootok. Úgy tűnik, 2019-ben még a tavalyi évnél is több ilyet láthatunk. Egy másik tendencia pedig, hogy idén a folytatásokhoz képest jóval több remake-et vagy rebootot mutatnak be, mint 2018-ban. A felsorolt alkotások közül korábban szinte mindegyik forgatásáról beszámoltunk mi is – mégis megdöbbentő egymás után felsorolva látni ezt a nem kevesebb mint 13 címet.

Elsőként a francia, világszinten és hazánkban is hatalmas sikert aratott Életrevalók amerikai verziója jutott el az amerikai mozikba: január 11-én, The Upside címmel. Az egyszerre szívhez szóló és keserédes vígjáték főszerepeit ezúttal a Breaking Bad című sorozatból ismert Bryan Cranston, Kevin Hart és Nicole Kidman játsszák. A francia eredetinek ez – az indiai és az argentin remake-ek után – a harmadik újrája, és már tavaly bemutatták volna, csak mivel a Weinstein Company a gyártó, ki akarták várni, amíg elcsitul egy kicsit a Harvey Weinsteinhez kapcsolódó botrány.

A február 8-án bemutatandó What Men Want több egyszerű remake-nél, hiszen a Mi kell a nőnek? női verziója: ezúttal egy férfias szakmában dolgozó, sportolók ügynökeként tevékenykedő hölgy (Taraji P. Henson) lesz képes olvasni az ellenkező nem gondolataiban, amit élete több területén is a maga előnyére tud fordítani. Henson oldalán a kedvelt fekete komikus, Tracy Morgan is szerepel a filmben.

Szintén női változatban lesz látható az amerikai mozikban május 10-től gyerekkorunk kedvenc vígjátéka, A Riviéra vadorzói, ráadásul nem kisebb sztárokkal, mint Anne Hathaway és Rebel Wilson. A The Hustle-ben ők hirdetnek versenyt csábos szélhámosnőkként egy gazdag férfi kifosztására. Ennél több sajnos nem szivárgott ki a cselekményről, ahogy a magyar premierről sincs hír. (Érdekesség, hogy már A Riviéra vadorzói is egy remake volt: a Dajkamesék hölgyeknek című 1964-es, Marlon Brando és David Niven főszereplésével készült vígjátéké.)

Sokszor írtunk már a Disney élőszereplős remake-jeiről, hiszen a Hamupipőke, A dzsungel könyve és A szépség és a szörnyeteg sikerét követően beindult a sorozatgyártás. A soron következő darab a nagyfülű kiselefánt újragondolt meséje, a Dumbo lesz, Tim Burton rendezésében, Colin Farrell, Eva Green, Alan Arkin, Michael Keaton és Danny DeVito főszereplésével.

Az előzetesek alapján lélegzetelállítónak tűnő alkotást a magyar mozikban is bemutatják, március 28-án. Ehhez hasonlóan a magyar filmszínházakban is láthatjuk, nem is sokkal a Dumbo után (május 23-án) Guy Ritchie Aladdinját, Will Smith Dzsinijével megtámogatva. És mire eljön a nyár, július 18-án befut hazánkba a harmadik Disney-újra is: A dzsungel könyve direktora, Jon Favreau rendezte Az oroszlánkirályt várják talán a leginkább a rajongók.

A mesék mellett feltűnően sok lesz a horrorremake is. Elsőként a Kedvencek temetője érkezik (magyar premier: április 4.), Jason Clarke-kal és John Lithgow-val, majd jön az Átok-reboot. Innen nézve A harag című 2002-es J-horror amerikai remake-jének újragondolása nem tűnik túl indokoltnak, hiszen elhanyagolható tényező volt mind az első film, mind két folytatása. De az újrába (sőt az újra újrájába) legalább jó színészeket választottak: Andrea Riseborough-t és Jackie Weavert (amerikai premier: június 21.).

Ennél izgalmasabbnak tűnik az amerikai mozikban szintén június 21-én bemutatandó Gyerekjáték-remake, Aubrey Plazával (Városfejlesztési osztály, Nagyfater elszabadul). Egyelőre szintén csak amerikai premierje (október 18.) van Az Addams Family rajzfilmverziójának, amiben igazi sztárparádét találunk a szinkronhangok között (Charlize Theron, Chloë Grace Moretz, Oscar Isaac, Bette Midler).

The Addams Family. Forrás: Twitter / MGM

 

Szintén vadonatúj szereplőkkel (Milla Jovovich, David Harbour a Stranger Thingsből, Ian McShane) érkezik az amerikai mozikba április 12-én a Hellboy. A reboot az alkotói ígéret szerint sötétebb és horrorisztikusabb lesz, mint a Guillermo del Toro-féle verzió volt. Ezzel szemben az év végéig, november 1-jéig kell várni a Charlie angyalai-reboot amerikai premierjéig. Az új angyalok Kristen Stewart, Naomi Scott és a kevésbé ismert Ella Balinska, miközben Bosley-ból három is van, hiszen ezúttal már egy globális ügynökség berkeiben járunk: Elizabeth Banks (ő egyúttal a rendező is), Patrick Stewart és Djimon Honsou.

Végül az utolsó, tizenharmadik cím egy kicsit kakukktojás, hiszen egyformán tekinthetünk rá A vadon szava egy újabb adaptációjaként és a korábbi négy feldolgozás remake-jeként. Jack London halhatatlan kutyás történetében a korábbiaknál sokkal többet bíznak majd a CGI-re, az emberi karaktereket pedig többek közt Harrison Ford és Omar Sy játsszák. Amerikai bemutató: december 25.


(via Cinemablend)